2014. június 15., vasárnap

Új receptek + tonhal

Lassan főzőbloggá alakíthatom a blogot hahaha

De úgy döntöttem beszámolok arról a pár finomságról amit készítettem mostanában.


Ő a friss ír szódás kenyérke. Nagyon hiányzott már valami ropogós igazi kenyér, hihetetlenül szénhidrát éhségem volt, és véletlenül rábukkantam erre a receptre. Annyira egyszerű, hogy joghurton kívül minden hozzávaló volt itthon, így hazafelé vettem joghurtot és azóta már egy második kenyérke is készült. Sőt, a képen látható buci már a 2. verzió. Az első tegnap elfogyott hehe :)
Tettem bele lenmagot és nyers protein port így viszonylag kiegyensúlyozott a kenyér, nem csak a szénhidrát tartalma magas. Még kísérletezem majd vele, de már nagyon hiányzott. A japán kenyér, mint már biztos hogy említettem, igazán puha és nincs kemény héja, ami ropogna. Még ha megpirítod sem ropog.
Hiroki kommentelte is hogy túl kemény a héja, süssem puhábbra xD Mondtam neki hogy sajna nem, ez ilyen.


Emellett sikerült vöröskáposzát találnom! Teljesen véletlenül akadtunk, rá falmászás felé menet az egyik kisebb vasútállomás bejáratánál, egy helyi termékeket áruló kis pultnál megláttam... kb 3 éve először :D Mivel szupermarketekben ilyen elharmadolt pici darabokat árulnak, na de könyörgöm.. Minden recepthez legalább 500 g kell, ami egy fél káposzta. És ezek 2 fős adagok. No igaz ezt a levest 3 fősre írták, de mi ketten 3-szor tudunk enni belőle szerintem, annyira sok lett.

Úgyhogy most előre megvan az ebéd egy időre, és holnap kipróbálom a vöröskáposztás fasírtot is. Annyira jó dolgokra lel az ember nosaltyn :D Elegem van már sokszor az amerikai receptekből.


Ezen kívül ma olyan mázlink volt, tegnap láttam a TV-ben hogy pár bevásárlóközpontban élőben, a vásárlók előtt vágnak fel egy hatalmas tonhalat és aukción adják el a legjobb részeket. Na most nem is álmodtam róla, hogy ez itt Kokubunjiben, a szomszéd városban is van! Eredetileg el akartunk menni cseresznyét szedni, de annyira messze van és olyan drágák a vonatok, hogy olcsóbb elmenni a szomszéd városba és venni inkább a drágább cseresznyéből xD Ezért csöppentünk tehát oda. Pont nagy szerencsénkre ki volt írva hogy 15.00-tól tonhal vágás lesz, és mivel 14.58 volt, így úgy döntöttünk hogy maradunk. Nem tudtuk hogy az aukciós dolog hogy működik sajnos.



52 kilós volt a tonhal :D Először levágták a fejét, amiben rengeteg ehető rész van, a szemét meg lehet sütni és nagyon finom állítólag stb - és mindazt 1500 yenért adták. A Hiroki fel is tette a kezét, de a kamera miatt félreértették, azt hitték fényképezni akarunk ezért valami öreg bácsi nyerte meg... na majd legközelebb. Utána a belsőbbb húsos részét is 2000 yenért adták el, ami amúgy 4000-5000 yent is megért volna... de erről is lecsúsztunk. Itt is a Hiroki feltette a kezét, de valami másik csávóval egyszerre jelentkezett, ezért japános módon kő-papír-ollóval döntötték el, hogy kié - sajnos az ismeretlen srácé, lett a hal. Sebaj.
Végül sashiminek való tonhalat vettünk és meg is ettük utána :)) Hmm isteni volt! Vettünk hozzá egy egész wasabi gyökeret amit otthon frissen lereszeltünk wasabi krémnek.... :)

Amúgy végre beköszöntött a nyár és jó meleg van, igaz azért még pont a kellemes kategória, 26-28 fok. Sajnos június az "esős évszak", úgyhogy az elmúlt 2 hétben folyamatosan esett az eső és hirtelen támad néha egy vihar.
Tegnap pl majdnem láttunk egy tornádót. Sikerült lefényképezni ahogy a városháza fölött kialakult már a tölcsér, de nem ért le a földre - szerencsére mert az iszonyat közel lett volna. x.X

Tegnap emellett végre levágattam a hajam :D Olyan rövid mint tavaly ilyenkor volt kb... nagyon furcsa! Majd lesz róla fénykép valamikor ha lesz kedvem sminkelni és normálisan felöltözni miatta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése