Olvastam ma egy érdekes cikket. Nem mostani, még márciusi:
http://vastagbor.blog.hu/2011/03/23/gyere_haza

Épp az itthoni orvoshiányról olvastam, mikor erre rátaláltam... Tényleg szomorú hogy elmegy innen az orvosok többsége, és kb évi 1500 fővel dolgoznak kevesebben az egészségügyben. :(
Ennek a cikknek, de leginkább a hozzá fűzött kommenteknek a tartalma volt érdekes. A kereszténydemokraták összeállítottak 10 pontot, aminek haza kéne csalogatnia a külföldön élő és dolgozó magyarokat.

10. Versenyképes, egykulcsos adó
2011. január 1.-től Magyarországon 16% a személyi jövödelemadó kulcsa. Ez még Európai Uniós viszonylatban is nagyon alacsony adókulcs.

9. A “magyar álom” - szabad pálya az új ötleteknek
Az “amerikai álom” korszaka végetért. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában a piacok beteltek, és nagy ritkán, egy-két új cégnek sikerül betörni a nagyok közé. Míg Magyarországon érdemes az ötleteidet saját vállalkozással kamatoztatni, addig nyugaton nincs más lehetőséged mint multiknál elhelyezkedni.

8. Túró Rudi
Mondj egy másik országot, ahol rájöttek arra, hogy milyen finom a tehéntúró csokoládéborítással...

7. Budapest - multikultibb mint gondolnád
A hazatérők közül többen felfedezték már, hogy a nyugatabbi országok szokásai, ételei (miegymás) kis keresés után mind megtalálhatóak Magyarország fővárosában. Ugyanez nem mondható el fordítva.

6. Aranyat érő nyelvtudás
A magyarok sajnos nem gyakran beszélnek felsőfokon idegen nyelveket. A te külföldön megszerzett nyelvtudásod ezért aranyat érhet, ha el szeretnél helyezkedni.

5. Olcsóbb egészségügyi ellátás
OK, nincs minden kórházban plazmatévé. Viszont az orvosok értik a dolgukat, és egy rendelés nem kerül 80 euróba.

4. Pörkölt nokedlivel, ropogós parasztkenyérrel és csalamádéval.
...és egy kancsó Egri Bikavérrel.

3. Szép lányok, helyes srácok, igazi barátok
Magyarországot még nem érintette meg a nemeket összemosó filozófiák szele. Egy baráti beszélgetés során is sokkal jobban megértesz valakit, akivel egy kultúrkörből jöttél.

2. Családbarát szociális rendszer
Csak egy példa: Magyarországon 3 év a GYES. Az Egyesült Államokban pár hét...és az idén bevezetett családi adózásról még nem is beszéltünk.

1. Az érzés...
amit akkor érzel, amikor a repülőablakból meglátod a kivilágított Budapestet, amit akkor érzel amikor az olimpián meghallod a magyar himnuszt, amit akkor érzel, amikor a Balaton fölött nézed a tűzijátékot."

Hát én jót szórakoztam ezen.... A kedvenc kommentem, amit találtam megválaszolta mindet:

10: inkább leadózók 40%-ot a 4000 EUR ból, köszi
9: Magyarországon kisvállalkozni ma? Öngyilkosság...
8: Külön hűtős furgon hozza hetente a túró rudit gyűjtőforgalomban a családnak
7: Hát igen, egyre több a cigány, néger, kínai
6: Otthon nem kellettem 4 nyelvvel, utólag ne sírjanak utánam
5: De nem is öl meg az orvos! Otthon meg jattolsz vagy meghalsz
4: Utálom a pörköltet meg a csalamádét. A mediterrán ízeket kedvelem.
3: Jó pina van mindenütt.
2: Erre inkább nem reagálnék... hazugság.
1: Autóval közlekedem, és a tengeri sós párát nem vagyok hajlandó itt hagyni.

Olyan szomorú hogy ez így is van... Annyira meddő vállalkozás hazahívni a külföldön élőket ilyen homályos, semmitmondó ígéretekkel. Ki jönne haza azért, hogy itt a 4 nyelvtudásával ne tudjon elhelyezkedni? De cserébe magyar levegőt szívhat... X)
Persze a kommentekben szokás szerint minden második így kezdődött hogy "én nem leszek akkora paraszt, mint te, te rohadék" és mindenki szidta egymást, de azért tényleg komoly mondanivalójúak is voltak. Bennem az maradt meg, ahogy az egyik ember írta, hogy itt élni, olyan mint egy olyan kapcsolatban lenni ami kikészíti, felőrli az embert. Nem tud nélküle élni, de nem tud vele sem. Ez talán pont ilyen érzés. De csak az tudhatja, aki egyszer már élt külföldön huzamosabb ideig. Tehát nem egy nyaralásra gondolok... Azok, akik egyszer látták a nyugati (vagy épp távol-keleti) fejlettséget, színvonalat, sokkal nehezebben fogadják el utána ami itthon van. És ez szerintem így 100% igaz.
Nagyon szeretem Magyarországot és jó volt hazajönni (most meg jó lenne elmenni), de hosszú távon szerintem elviselhetetlen, hogy a politika teljesen áthatja az életet, mindenki mindenhol panaszkodik (sokszor okkal, lásd: egészségügy, oktatás) de emellett itt van a sok rosszindulatú "ha nekem nem jó, neked sem lesz" emberke...
Ami számomra nagy csalódás most, hogy az összes svéd, francia, finn, japán ismerősöm (korabeliek) el tudnak menni dolgozni (csak diákmunkára, vagy ahogy Japánban mondják "baito"-t csinálni) és össze tudnak vele szedni annyi pénzt, hogy azzal el lehet menni külföldre, meg lehet belőle venni ezt meg azt. Itt meg van 500ft/óra diákmunkáknál átlagban, és az még igazából jónak számít X(( Hogy akarják a kereszténydemokraták a fiatalok számára a lehetőségeket meg egyáltalán akármit biztosítani, ha nemhogy a diplomásoknak, de még a diákoknak sem tudnak egy kurva piacképes munkát adni? Mindenhova csak protekcióval lehet bekerülni, és a fizetés akkor sem lesz jobb. X) Azt akartam ezzel mondani, hogy ennyivel indul hátrébb egy magyar fiatal pl (mint ahogy abban a futóversenyes reklámban a cigány kislány) egy nyugat-európaihoz képest. Svájci barátnőm 10 nap alatt keres 200.000 ft-nyi pénzt nyári munkán, és majd abból megy utazgatni Európában... Hát jó neki. Ez annyira dühítő. A Katarina pedig a könyvesbolti munkájával (diákmunka) majdnem annyit keres hétvégenként mint apukám rendesen.... Így könnyű.

Ilyenkor érzem, hogy szeretném Magyarországot valahonnan messziről szeretni, és a távolság meg az idő megszépítené akkor az emlékeket. Néha haza kell járni persze lerombolni ezeket az ábrándokat.

Még mindig annyira nehéz itt lenni, visszailleszkedni ebbe az életformába. Imádom a barátaimat meg a szabadságot meg mindent ami itt van, de valahogy... nem ez kell nekem. Dolgozni akarok, önállósodni és megállni a saját lábamon és tessék, van rá lehetőség???? Kurvára nincs. Miért változott meg minden? Vagy én miért és mikor változtam meg ennyire? Sokat gondolkozom ezen. Hogy Japánban mégis MI változtatott meg engem ennyire. Most nagyon hiányzik, írtam 1-2 barátomnak, a tanárnőmnek meg a tokyói anyukámnak... Ő is írt nekem múlt héten. Hazamennék nagyon szívesen oda. =( Japán egyetemista akarok lenni. (Persze ez nem jelenti hogy nem várom az itthoni egyetemi életet.... sőt, végre valami ÚJ, végre kitörni a hétköznapokból, Pestre költözni, egyedül élni, erre vágyom!!)

A szok kisz kínai mire képes - érdemes elolvasni

Nyílt levél a kínaiaktól nekünk, magyaroknak

Tisztelt Nagyarcúak, Kedves Magyar Barátaink!

Valljátok be őszintén: utáltok minket. Mi is utálunk titeket, de ezúttal beszéljünk csak rólatok.

Panaszkodtok, hogy tönkretettük a könnyűiparotokat. Röhögtök, hogy minden termékünk gagyi. Rinyáltok, hogy büféink elárasztották városaitokat. Rettegtek, hogy megmérgezünk benneteket az édes-savanyú szószunkkal.

Szorongtok, mert már mindenütt csak kínai árut kapni - nemcsak a piacokon és boltjainkban, hanem plázáitokban, márkaboltjaitokban, műszaki áruházaitokban is. Mindenhol. Anyáztok, hogy csempészáruval töltjük meg az országotokat. Hogy mindent hamisítunk. Hogy ellopjuk szellemi termékeiteket. Hogy nem tanuljuk meg tisztességesen a nyelveteket.

Nem mondhatnánk, hogy mindez alap nélkül való. Azonban tisztázzuk: nem mi kezdtük. Hanem ti. Ti, nyugatiak. (A nyugatiakhoz titeket, magyarokat is hozzászámolunk; legalábbis amikor Nyugaton jártok, mindig azt hangsúlyozzátok, hogy mennyire nyugatiak vagytok. Persze amikor felénk kolbászoltok, megpróbáltok állítólagos ázsiai eredetetekkel kicsikarni némi szimpátiát, de nem gondolhatjátok komolyan, hogy csak azért, mert valamelyik ősötök kétezer éve talán épp a mi határvidékünket fosztogatta, olcsóbban fogjuk adni nektek a zoknit és a processzort. Szóval maradjunk abban, hogy ti is a Nyugat része vagytok.)

Mi évezredekig remekül megvoltunk nélkületek, eszünkbe sem jutott, hogy áruinkat rátok tukmáljuk, s az még kevésbé, hogy bármit is vegyünk tőletek. Ti jöttetek hozzánk, hogy vehessetek egy kis selymet, porcelánt, teát, csupa olyan dolgot, aminek gyártásához bénák voltatok. Ha már ott voltatok, kaptatok a termékeinkből valamennyit, bár az üzleten nem mi gazdagodtunk meg, hanem a ti kereskedőtársaságaitok.

Aztán feltaláltátok a " szabad kereskedelem" nevű dolgot, ami tőlünk teljesen idegen volt. S mivel mi nem akartunk alkalmazkodni, jöttek a hadihajóitok, szétlőtték a kikötővárosainkat, megbénították a belső hajóforgalmunkat, s ha ellenálltunk, lemészároltatok minket. Mindezt azért, hogy szabadon hozzájuthassatok kincseinkhez, s hogy eladhassatok nekünk mindenféle szir-szart, amire semmi szükségünk nem volt - olcsó angol szövetet, ópiumot (amit egyébként Indiában termeltettetek rabszolgamunkával) és vasutakat. Tízmilliószámra mentek tönkre a kézműveseink, csatornai hajósaink és rakodómunkásaink, elitünk pedig kábítószeretek rabja lett. Aztán a sanghaji parkba kitettétek a táblát: „Kutyáknak és kínaiaknak tilos a belépés".

Ami titeket, magyarokat illet, mondhatjátok, hogy a fentiekből lényegében kimaradtatok. De ez nem azért volt, mert jó fejek voltatok, hanem azért, mert gyengék. Amikor aztán egyetlen egyszer alkalmatok adódott belénk rúgni, meg is tettétek: a bokszerfelkelés idején nyalka magyar huszáraitok is ott masíroztak a nagyhatalmak büntető expedíciójának tagjai között, s jutalmul Tiencsinben egy egész városnegyedet kaptatok "koncessziós területként", ahol aztán alig építettetek bármi maradandót. S akciótokra annyira büszkék vagytok, hogy Hadtörténeti Múzeumotok bejáratát ma is az ekkor tőlünk zsákmányolt kínai ágyúk szegélyezik.

Amikor aztán a Nyugathoz, hozzátok képest mintegy száz év késéssel nekiláttunk, hogy ősi birodalmunkat modern nemzetállammá alakítsuk át, az egész Nyugat kínai nacionalizmusról, nagy-han sovinizmusról, erőszakos asszimilációról sikoltozott.

Nyaldossátok a tibetiek sebeit, de azért hadd tegyünk fel néhány kérdést! Hol van a független Baszkföld? Hol ülésezik a szuverén breton parlament? Hány skót kérte, hogy Nagy-Britanniához tartozhassék?

S ki hívott be titeket Irakba, Afganisztánba?

Na de térjünk vissza a gazdasági agresszióra, amire ti tanítottatok meg minket, s amivel mostanában vádolni szoktatok bennünket. Hát igen, az utóbbi időkben fordult a kocka, s most mi árasztunk el titeket az áruinkkal. De talán nem elhanyagolható különbség köztünk, hogy mi - saját határainkon kívül - nem alkalmazunk erőszakot. Még a görény mongoloknak sem sózunk oda, pedig azok igazán megérdemelnék.

Senki nem kényszerít rá a világon senkit, hogy kínai alsógatyában járjon, kínai csap alatt mosson kezet, kínai polcra pakolja a könyveit, kínai laptoppal blogoljon. Mindezt ti választjátok nap mint nap. Persze lassan már nincs is más választásotok, de erről is csak ti tehettek, hiszen nem volt igényetek a drágább, máshol gyártott cuccokra.

Az meg aztán különösen nem a mi hibánk, hogy olcsók vagyunk. Asszonyaitokat semmi nem akadályozza meg abban, hogy pár dollárért napi 12-14 órát görnyedjenek a varrógép előtt. Csakhogy ők erre nem hajlandók, a mi asszonyaink igen. Ti is kalapálhatnátok a sárhányót, csavarozhatnátok a barkácsgépet, polírozhatnátok az asztallapot, szerelhetnétek a bicikliváltót, sodorhatnátok a kábelt, fújhatnátok az üveget látástól vakulásig fillérekért, s aludhatnátok a munkahelyeteken, vagy egy zsúfolt munkásszálláson a földön, csakhogy nem teszitek. Aztán csodálkoztok, ha a mi termékeink olcsóbbak.

Persze ne higgyétek el a mítoszt, miszerint mi, kínaiak, szeretünk dolgozni. Valójában ugyanúgy utálunk, mint ti. Csakhogy ha mi nem dolgozunk, éhen halunk. Nálunk nincs nyugdíjrendszer, nincs ingyenes oktatás és egészségügy, nekünk annyink van, amennyit kínkeservvel megkeresünk. Dolgozunk hát, mert muszáj: nekünk nemcsak magunkat kell eltartanunk, hanem gondoskodnunk kell idős szüleinkről, valamint gyerekünk tandíjáról, a bölcsödétől az egyetemig. Ha nem muszáj, mi se dolgozunk: állami hivatalnokaink például a legtetűbbek a világon, de ez legyen a mi bajunk.

Mondhatjátok, hogy a kínai termékek rabszolgamunkával készülnek, sérülnek az emberi jogok stb. Pedig nem: a munkásokat senki nem kényszeríti dolgozni, s éppen annyi pénzt kapnak a munkaerejükért, amennyi annak a piaci ára. Amennyit ti, vásárlók készek vagytok fizetni a munkájukért. Egyébként ha van valami ötletetek arra, hogy hogyan lehetne másként, mint iszonyú kemény munkával eltartani a világ népességének 21%-át a termőterület 7%-án, szóljatok, a megoldási javaslatot továbbítjuk illetékeseinknek.

Ha el akarjátok lesni a titkunkat, nem kell Vuhuba utaznotok. Elég, ha átmentek a bűzös Deák téri aluljárón a lerohadt kiskörutatok alatt. Van odalenn mindenféle bolt, újságos, virágos, ilyesmi. Az egyik fülkét egy ázsiai család bérli. Figyeljétek meg jól, az a bolt hajnaltól késő estig nyitva van. Már mindenki rég bezárt, már a koldusok is hazamentek, de ők továbbra is árulják a cigit, csokit, piát. Méghozzá jórészt magyar árukat, mert még a Pécsi Dohánygyár termékeinek értékesítésében is ügyesebbek, mint ti. Na, ők speciel vietnamiak, de ti úgyis kínainak néztek minden mandulaszeműt, úgyhogy a lényegen ez nem változtat. Vagy menjetek ki a Hold utcai vásárcsarnokba. A földszinten van vagy hat kifőzde, köztük egy kínai büfé. Az öt magyar kifőzde délután kettő felé, miután a környék irodistái és brókerei mind jóllaktak, fogja magát, és bezár. Csak a kínai büfé marad nyitva, úgyhogy az a néhány ember, aki valami miatt ebédszünet után megy csak ebédelni, kénytelen cukros disznót enni. Nem nagy üzlet ez, délután pár ezer forintot lehet csak keresni, de ők mégis mindenkit kiszolgálnak mindaddig, amíg a piac külső kapuit le nem lakatolják a biztonsági őrök.

Azt mondjátok, hogy az áruink szarok. Akkor, baszki, minek veszitek őket? A helyzet az, kedves barátaink, hogy az egyszer használatos zoknijainkat, a rázós karácsonyfaizzóinkat, a hulló szőrű plüssállatainkat úgy veszitek, mint a cukrot. Amikor kimentek a Négy Tigrisre, vagy bementek a sarki Pagoda Áruházba, pontosan tudjátok, hogy mire számíthattok. Mégis hozzánk jártok vásárolni. Ráadásul az igazság az, hogy bármit bármilyen minőségben képesek vagyunk legyártani, ha megbízható űrhajóra volna igényetek, s meg tudnátok fizetni, azt is szállítanánk. De ti jobbára a gagyit veszitek, így mi sem törjük magunkat. Megjegyezzük továbbá, hogy a kínai áruk zömét nem is mi hozzuk be - a ti nagykereskedőitek, árubeszerzőitek, üzletkötőitek járják be Kínát, hogy felhajtsák vagy legyártassák a legolcsóbb árut. Gondoljátok, mi kopogtatunk a Tesco, az Ikea vagy a Praktiker ajtaján? A francokat, ők jönnek hozzánk - ti meg megveszitek, amit mi rájuk sózunk.

Szemünkre vetitek, hogy csempészünk, adót csalunk, nem fizetünk vámot.

Szerintetek hogy tud bárki becsempészni nyolc konténer tornacipőt?

Eldugja a hátsó ülés alá? Vagy az övtáskájába?

Nem, a megoldás egyszerűbb: le kell fizetni a ti vámosaitokat, hogy kerülje el a figyelmét pár tonna áru, vagy értékelje a cuccot a valós ár tizedére, s így a vám is tizede lesz a normálisnak. Nekünk vérünkben van a megvesztegetés - mondjuk úgy, a kultúránk szerves része -, de ahhoz, hogy sikerrel járjunk, arra is szükség van, hogy ti elviseljétek és fenntartsátok a világ egyik legkorruptabb állami rendszerét. Ne feledjétek, a korrupcióhoz legalább két fél kell, s mikor mi idejöttünk, a másik felet már itt találtuk. Ha pedig - a korrupciótól most tekintsünk el - adóhatóságotok hagyja, hogy adót csaljunk, rendőrségetek, hogy árut hamisítsunk, ellenőrző szerveitek sora, hogy mérgező, veszélyes, értéktelen szemetet árusítsunk, akkor talán először a saját házatok előtt kéne sepregetnetek, s csak utána megtalálni minket. Természetüknél fogva boltjaink, üzleteink, éttermeink nem titokban működnek, hanem teljesen nyilvánosan, bármikor bejöhettek ellenőrizni, lecsaphattok ránk, razziázhattok. Ha tovább folytathatjuk nem egészen törvényes tevékenységünket, akkor bizony ti vagytok a hülyék.

Ami pedig a márkahamisítást illeti, arra kár is a szót vesztegetni. Ha valaki akkora barom, hogy hamis Nike pólóban szeretne járni - ezt kétszáz méterről is jól fel lehet ismerni -, s mi kielégítjük ezt az igényét, akkor inkább dicséretet érdemlünk, semmint gyalázkodást. Nem csapunk be senkit. Vagy szerintetek bárki is komolyan gondolja, hogy az Arany Sárkány Üzletházban valódi Adidas sporttáskát kap? Bár, amilyen hülyék vagytok, még ezt is el tudjuk képzelni.

Hasonlóan nevetséges, amikor azért kárhoztattok minket, mert büféink minden városotokat ellepték. Pedig itt is ti voltatok a barmok. Amikor a rendszerváltásotok idején bezártak az üzemi étkezdék, menzák, kifőzdék, vállalkozóitok kárpótlási jegyekkel és lila zakókkal csencseltek, ahelyett, hogy észrevették volna a piaci rést, s gyorsétkezdéket nyitottak volna. Mi voltunk, s lényegében máig mi vagyunk az egyetlenek, akik olcsón, gyorsan, kiszámítható minőségben meg tudjuk tölteni a gyomrotokat. Mi nem túrtunk ki senkit a helyéről: az általatok elhagyott lyukakat béreltük ki, s hoztuk létre országotok legnagyobb gyorsétterem-hálózatát. A kaja, amit adunk, valóban gyalázatos - de nektek ez is jó (egyébként már rég tönkrementünk volna). Mi pedig, nem tudjuk, megfigyeltétek-e, nem járunk a saját büféinkbe. Nektek se lenne muszáj, mégis megteszitek, hát magatokra vessetek.

Sokat röhögtök rajtunk, amiért nem tudjuk megtanulni a nyelveteket. Nos, a helyzet az, hogy nem is akarjuk. Hiedelmeitekkel ellentétben eszünk ágában sincs elfoglalni az országotokat, vagy akár csak végleg megtelepedni benne. Nem olyan jó hely ez. Sőt, nem akarunk titeket elkeseríteni, de Shenzhen, Shanghai, Qingdao, Hangzhou sokkal szebb és jobb helyek. Mi azért jöttünk ide, hogy pénzt keressünk, s ha elég pénzt kerestünk ahhoz, hogy továbbállhassunk egy jobb helyre, akkor továbbállunk. Aki igazán sikeres volt közülünk, az már rég továbbállt Angliába, Franciaországba, Amerikába. Sokan visszamentek Kínába, mert ott is jobb lehetőségek vannak, főleg, ha az embernek sikerült összegyűjtenie némi tőkét.

Eszünk ágában sincs magyar állampolgárságért folyamodni, már csak azért sem, mert ezzel elvesztenénk a kínait, ami nem feltétlenül jó üzlet. Ráadásul a hülye, folyton változó jogszabályaitok miatt nem is érdemes hosszú távra terveznünk, mert tizenöt átgürcölt év után is sokszor azon múlhat egy-egy tartózkodási engedély meghosszabbítása, hogy a bevándorlási hivatalban az ügyintéző hölgyet előző este boldogították-e, s ha igen, mennyire. Egyszóval nem fogjuk azzal tölteni a drága időnket, hogy a bonyolult nyelveteket magoljuk - s ha lehet, gyerekeinket is a kínai-magyar kétnyelvűbe, az amerikai iskolába meg az IBS-be adjuk.

Szóval lehetne egy kicsit kisebb az arcotok. Az igazság az, és kérünk titeket, ne sértődjetek meg, hogy képmutató, igénytelen és ostoba olcsójánosok vagytok. Mi azt mondjuk: ahelyett, hogy embargó alá helyeztek minket, inkább gyártsatok olcsóbb és jobb cuccokat, mint mi.

Ahelyett, hogy bojkottáljátok áruinkat, inkább próbáljatok olyasmit gyártani, amire nekünk is szükségünk van, s amit csak ti tudtok készíteni. Ahelyett, hogy a hülye politikusaitokat külditek hozzánk - akik úgysem csinálnak semmit, csak esznek-isznak és a ti pénzeteken nézik meg a Nagy Falat -, lepjék el Kínát az ügyes üzletembereitek a visszautasíthatatlan ajánlatokkal. És rinyáljatok kevesebbet, dolgozzatok többet.

Köszönjük szíves figyelmeteket. Reméljük, azért barátok maradunk.

Üdvözlettel: A kínaiak



Hát... ez nem így van végülis? :DDD De. Utálni a kínai miniszterelnököt amiért Magyarországra jött? Utálni a kínaiakat? Miért is? Mert kommunizmus van náluk? És mikor itt az volt az emberek tehettek róla? Hát nem. Ma olvastam egy annyira felháborítóan rasszista, kínai-ellenes cikket az index.hu-n, de mikor linkelni akartam, már nem találtam meg. Most Ven Csia-pao látogatása miatt mondjuk a cikkek fele Kínával foglalkozik... Abban a cikkben megszólták Orbán Viktort hogy találkozik a kínai miniszterelnökkel, aki tömeggyilkos és kommunista, és minden ország szemét aki a kínaiakkal tárgyal... :'D Pfff. Ha egyszer ott vannak a lehetőségek, ők fogják felhúzni a gazdaságot, akkor én azt mondom hogy meg kell tanulni kínaiul és akkor a magyar érdekeket is sokkal hatékonyabban lehet képviselni. Annyira utálom az ilyen embereket, akik lenézik a kínaiakat, a vietnámiakat meg minden más ázsiait, meg persze szidják a "hülye amcsikat", a szemét németeket, a rohadt akárkiket közben meg lógatják a lábukat és lószart sem csinálnak. Meg persze nem jártak az országhatáron kívül és ezért azt hiszik hogy nyugaton pénzfán terem az euro meg a dollár :'DDD A baj mondjuk az, hogy a netes hírportálokon főleg az ilyenek írnak cikkeket.

Érettségi eredmények

Azt hiszem megérte nem évet ismételni és keményen tanulni :)) Japán mértékkel az számít, hogy az egész pontszámból hány százalékot ér el az ember.... nos ez 95%!!! :D:D A 480-ból... Ami 456 pontot jelent. Minden érettségim 5-ös lett, a legrosszabb a 83%os informatika előrehozott, amit még 10.-ben tettem le az osztállyal, a legjobb pedig a 100%os angol érettségi... És a legnagyobb büszkeségem a 88%os emelt szintű történelem vizsga, amely az osztályon belül is a legjobb az emelt törisek közül. Még nem dolgoztam fel hogy ennyire jó eredménnyel lett vége.
Amúgy az egész osztály fantasztikusan teljesített, 33-ból 22 kitűnő érettségi, ezenkívül kb. 11 kitűnő (aki bizonyítványra volt az, a rendes 13-as tantárgyakból). Nagyon büszke vagyok magunkra. <3

Holnaptól megy majd a nagy ünneplés, 4 nap bulizás a Balatonon :) Igaz én sajnos csak 2 napig tudom boldogítani a társaságot, pont a két hűvösebb napon. Úgyhogy fürdőruhát nem is csomagolok. XD

Közben akinek olvasni támad kedve, nagyon ajánlom Orwell - 1984 c. vagy az Állatfarm c. műveit.... zseniálisak. :D Az utóbbi 2 napban ezeket olvastam és teljesen oda vagyok meg vissza.. :)

Hidasi Judit művéből idéznék

Most olvasgattam épp, magyar irodalom tanulás közben/helyett Hidasi Judit - Vissza Japánba c. művét a terebess.hu-n :) Találtam egy nagyon nagyon érdekes részt benne, ami így teljes mértékben megmagyarázza a kinti tapasztalataimat, sőt szóba önti azokat is, amiket nekem nem sikerült megfogalmazni. Mindenkinek melegen ajánlom!! Be is másolom az ide vonatkozó részt:

XI. Kulturális különbségek a mentális programozásban

A gondolkodás, a cselekvés és a kommunikáció közötti interkulturális különbségekre az elmúlt évtizedekben több kutató felhívta a figyelmet. Szembeszökő a különbség például a gondolkodás síkján az európai és angolszász absztrakt-deduktív stílus valamint a japán konkrét-induktív stílus között. Ezzel magyarázható, hogy a japánok miért kevéssé fogékonyak az európai viccek megértésére. A "Megy az elefánt és az egér a sivatagban…" felvezetésre egy japán ismerős első reakciója az volt: "Hogy-hogy, vannak elefántok a sivatagban?" De ugyancsak jelentős a különbség a cselekvés síkján az offenzív típusú nyugati probléma-megoldó és akadály-legyőző valamint a sors akaratába belenyugvó, a dolgokat megtörténni hagyó defenzív ázsiai stílus között. Sokan például ennek tulajdonítják, hogy több mint 6000 emberéletet követelt az 1995-ös Kobei földrengés. A központi adminisztráció késlekedése és hezitálása miatt az érdemi mentési munkálatok ugyanis csak 12 óra elteltével indultak meg. Hasonló helyzetben a világ más részein nem várnak központi döntéshozatalra, hanem teljes erővel önszervező módon megkezdik a mentést. Az események alakulásába drasztikus módon rendszerint nem avatkoznak bele a japánok - bizonyos fokig megadják magukat a sorsnak.
A mentális programozás közötti különbségek adják a kulturális sajátosságok jelentékeny részét. Ilyen értelemben közel sem mindegy, hogy milyen programozást tanulunk meg, milyen "mentális soft-ware"-t sajátítunk el saját kulturális neveltetésünk, programozásunk és kondicionálásunk során. Ez ugyanis egész életünkben meghatározó lesz a tekintetben, hogy hogyan szerzünk, dolgozunk fel és tárolunk ismereteket. Miután a megismerési folyamatokat erősen befolyásolja az a mód, ahogyan a tudás megszerzését megtanultuk, ezért zavaró vagy nehéz lehet egy másik programozás, azaz egy másik "soft-ware" alkalmazása. Néha ez már-már az össze nem egyeztethetőség határát súroló konfliktusokhoz vezet.
Az ismeretek elsajátításában és feldolgozásában alapvetően két ellentétes megközelítési módot ismerünk. Az egyik az egész felől közelít a lényeghez, a másik pedig a rész felől közelít az egészhez. Míg egyes kultúrák képviselői a valóságot és az ismereteket a maguk teljességében ragadják meg és abból törekednek az esszenciát kivonni, addig más kultúrák a relevánsnak gondolt részek felől, azaz analizáló módon kívánnak az ismeretek komplexitása felé eljutni. Az első típust nevezi a japán kultúrakutató Hayashi professzor analóg, míg a másodikat digitális típusú kultúrának. Az analóg világszemlélet elfogadja a világot olyannak, amilyen, vagyis a maga teljességében érzékeli és úgy is tárolja a memóriájában. Az intuícióra támaszkodik és nem a rációra - ezért nem is törekszik racionális érvekre vagy reakciókra. Ezzel szemben a digitális világszemlélet talaján a valóság és az ismeretek meghatározása, kategorizálása és elemzése iránti igény oda vezet, hogy a valóságot csak akkor tudjuk felfogni, ha előbb "megértjük". Ez a szemlélet hatotta át az európai tudományos gondolkodást és szolgált alapul a filozófia elméletek kibontakozásához.
A japán az analóg típushoz, míg az európai kultúrák többsége a digitális típushoz áll közelebb. Csakhogy a japánoknál az analóg típusú hozzáállás a dolgok megismerése, feldolgozása és tárolása szintjén érvényesül elsősorban, az alkalmazási szakaszban sajátos módon sokszor átcsap digitálisba. Ez általában erősen megzavarja a külföldi partnert, aki mire nagy nehezen hozzászokott a japán munkastílushoz mondjuk egy tervezet előkészítési szakaszában, azon kapja magát, hogy a kivitelezési szakaszban japán kollegái digitálisabbak minden európainál. Az előkészítési szakaszban ugyanis minden rendkívül folyékony, homályos és bizonytalan. Az európai nem kap pontos utasításokat, válaszokat és adatokat, leveleire, faxaira nagy késéssel és még nagyobb terjengősséggel válaszolnak, határidőket számtalanszor módosítanak, minden kaotikusnak tűnik, és sokszor érzi úgy a külföldi, hogy fölöslegesen fárasztják, többször ugyanazt megkérdezik, ismételten kérnek be korábban már leadott adatokat. Ha viszont mindezek ellenére a tervezet élni kezd, akkor percre és fillérre pontosan kell mindent teljesíteni, mindennek az előírások és a legszigorúbb bürokrácia szerint kell teljesülnie és a kivitelezés alatti ellenőrzés és az azt követő beszámoltatás minden képzeletet felülmúló digitális rendben zajlik. Vagyis ha elérkezik valami a japán kultúrában a kivitelezés szakaszába, akkor digitalizálódik. Mégpedig jobban és erőteljesebben annál, mint amit az európai digitális mentalitás szükségesnek érez.
Ezért van az, hogy egy informálisnak induló összejövetelből is sokszor nagyon ritualizált és időkorlátokkal megszigorított találkozó kerekedik, ahol kiderül, hogy a meghívottaknak bizonyos rendben köszöntőket és üdvözlőbeszédeket kell tartani, hogy a találkozó színhelyét a hangulat tetőfokán el kell hagyni, mert a terem csak egy bizonyos időre volt bérelve.
A túldigitalizálás miatt tettem le az uszodalátogatásról is. Mint oly sokan honfitársaim közül, én is a rendszeres úszók táborába tartozom - hála a kitűnő magyarországi uszodáknak. Japánban is kísérletet tettem arra, hogy éljek ennek a hobbinak, de feladtam. Amikor japán kollegám elhívott Tokyo egyik legnagyobb vizisport-intézményébe, akkor alaposan felkészülve érkeztem: fürdőruha, úszósapka, papucs. A helyszínre való bejutás önmagában sem egyszerű: jegyvétel, majd egy beléptetőrendszeren keresztüli bejutás. Kiderült azonban, hogy az úszósapka nem előírásszerű, ezért kimentem az előtérbe, új sapkát vettem, visszatértem a beléptetőn az öltözőkhöz. Kiderült az is, hogy papucsot az uszoda területén biztonsági és higiéniai okokból használni nem lehet - mivel egyrészt elbotolhat benne az ember, másrészt mert hátha nem elég tiszta. Higiéniailag részemről ugyan nagyobb veszélynek érzem azt, hogy esetleg valamilyen fertőzést kaphat az ember (a lakosság egynegyede, azaz 30 millió ember küzd lábgombával Japánban), dehát a szabály, az szabály. Amint beléptem az uszodába, a felügyelő öt úszómester közül egy rögtön mellém szegődött, és érdeklődött, hogy tudok-e úszni. Annak ellenére, hogy erről biztosítottam, biztos, ami biztos, beterelt a gyermeksávba. Miután abban úszni nem lehet az alacsony vízszint miatt, én önkényesen átsoroltam egy felnőttsávba - erre kísérőm lelkesen futott a parton mellettem, le nem véve szemét a külföldiről. Noha megható volt a figyelmesség, egy idő után eléggé terhesnek éreztem, de nem sokáig, mert vagy tíz perc múlva mindenkit kifütyültek a medencéből. Ilyenkor kötelező pihenés van ugyanis körülbelül tíz percig. Amikor újra lehetett folytatni a tempózást, egy belső sávba merészkedtem, abban a reményben, hogy megszabadulok a kísérettől. Tévedtem. Amikor háton akartam úszni, megkértek, hogy ezt ne tegyem, mert esetleg zavarom a mellettem úszókat. Nos, ekkor már kezdett elegem lenni a kikapcsolódásnak szánt úszóprogramból és átsiettem egy kisebb medencébe, ahol a víz hőmérséklete is jobbnak ígérkezett - a nagymedence ugyanis 26 fokos, a kicsi viszont hűvösebb. Alighogy átadtam magamat az élvezeteknek, egy újabb felügyelő kért meg arra, hogy hagyjam el ezt a medencét, mert ide csak haladók járhatnak. Noha magamat annak éreztem, úgy látszik a teljesítményem nem győzte meg őket, vagy talán túlságosan féltettek? - tény az, hogy ennyi regula után jobbnak láttam feladni úszási terveimet.
Az analóg-digitális szemléletbeli különbség az, ami jól megragadható az idegennyelv elsajátítás terén is. Az európai tanuló előbb érteni akarja a szabályokat, a szabályszerűségeket, magát a mechanizmust, és ha már megértette, akkor törekszik az elsajátításra és a produkcióra. Vagyis a megértés talajáról fogadja be az idegennyelvi valóságot. Ezzel ellentétes az analóg szemléletű népek és kultúrák képviselőinek nyelvtanulási stratégiája. Ezekben a kultúrákban a "mester" követése, az utánzás, az imitálás felől történik a megközelítés (lásd például a hagyományos keleti művészetek harci művészetek, vagy tea-ceremónia, virágrendezés, és egyebek oktatási és tanulási modelljeit). A tanítvány kitartó és türelmes gyakorlással igyekszik tökéletesíteni a tudományát, anélkül, hogy menetközben instrukciókat kapna tanítójától. Irányítás hiányában kénytelen erősen hagyatkozni a nagy kontextusra, azaz analóg módon befogadni és feldolgozni az információkat, hiszen nem tudhatja, hogy minek mikor lesz relevanciája, mikor lesz jelentősége. Vagyis nem annyira tanítják, mint inkább hagyják, késztetik arra, hogy maga jöjjön rá a szabályszerűségekre, a mechanizmusra. Ezzel a módszerrel a mesterségekben és iparművészeti ágakban kiváló szakembereket lehet ugyan nevelni, hiszen a kitartó és folyamatos gyakorlás, hosszas csiszolás révén a türelmes tanonc előbb-utóbb nagyszerű mesterségbeli tudásra tehet szert, de a nyelvtanulásban ez az eljárás nem tűnik hatékonynak. Legalábbis, ha a hatékonyság alatt azt értjük, hogy valaki minél rövidebb idő alatt, minél kreatívabb módon legyen képes használni egy idegen nyelvet, akkor semmiképpen sem.
A keleti nyelvoktatási módszer ugyanakkor rendkívül időigényes: itt előbb a nyelvet magát kéne jóformán megtanulni ahhoz, hogy a szabályok leképezésére képessé váljék a tanuló. Igaz, hogy ha a nyelvet magát tudja már az ember, akkor a szabályok tudatosítására tulajdonképpen nincs is szükség. Valahogyan úgy, mint az anyanyelvünk esetében. Ilyen sok idő - szokványos osztálytermi oktatási körülmények között - egyszerűen nem áll rendelkezésre. Az időtényező fontosságának a felismerése vezethetett oda, hogy a keleti kultúrákban is oktatási quasi-stratégiák alkalmazására került sor az oktatásra
A közoktatásban - Yoshida Kensaku professzor metaforájával élve - úgynevezett "akvárium-oktatás" folyik. Az aranyhalak az akváriumban annyi - és nem több - táplálékot kapnak, amennyi az életben maradásukhoz elegendő. Ha azonban véletlenül mély tengerekbe, viharos vizekre vetődnek, akkor többnyire elpusztulnak - mert sem erejük, sem tapasztalatuk nincs az élés helyzetek elviseléséhez. A többnyire angolul kevéssé vagy egyáltalán nem kommunikáció-képes angol tanárok a vizsgákra lelkiismeretesen felkészítik ugyan a diákokat (néha csak súlyos pénzen vett külön-oktatás révén), de sem nekik, sem pedig a diákjaiknak nem piacképes az angoltudása. A tudás tesztelését az "etetők" végzik, akik pontosan tudják, hogy miből és mennyit adagoltak, és korrekt módon csak ebből történik a számonkérés. Vagyis érvényesül a japán kultúra egyik alappillérének tekinthető szemlélet: a lényeg a forma, a tartalom csak másodlagos fontosságú.
A nyelvórán háromszor meghallgatták a hallgatók magnóról az új anyagrészt. Utána egyenként mondatonként ismételték el. Ezt követően a könyvből is követhették tekintettel a tan-dialógust. Majd egyenként felolvasták a könyvből a szöveget, aminek a megértését elsősorban a lábjegyzetbe szorított japán nyelvű "értelmezés" (de nem fordítás) segítette. Később szerepekre bontva kellett felolvasni majd lehetőség szerint fejből felidézve eljátszani a dialógust. A tanítók számára a nyelvtan, a ragok, a szerkezetek analizálása helyett a frázisok begyakorlására helyeződött a hangsúly. Gyanítom, hogy a hallgatóság többsége nem értette, hanem inkább csak nagyjából érezte, hogy miről van szó. A házi feladat az adott szövegrész pontos kívülről való megtanulása volt.
Talán ez a megközelítésbeli, szemléletbeli különbség az egyik oka annak, hogy anyanyelvi tanárok nehezen tudnak idegen nyelvet tanítani japánoknak, és japánok nehezen fogadják el az európai oktatási módszereket. A japán ember fejében kész frázisok, minták rögzülnek a tanult idegen nyelvből és az ezektől való legkisebb eltérés feldolgozása is nehézségeket okoz a számára. A mondatsémák tanulása, elsajátítása és tudása kétségtelenül nagyon hasznos mindaddig, amíg a reakció is ezekben a betanult sémákban zajlik. Például arra a kérdésre, hogy: "Do you like Japanese sushi?" (Szereti Ön a japán sushit?) az elvárt válasz az, hogy: "Yes, I like it very much!" (Igen, nagyon szeretem!). Egy másik eshetőségre felkészülve jobb esetben a diákok még egy olyan verziót is megtanulnak, mint: "What is sushi? I do not know it…" (Mi az a sushi? Nem ismerem..). Az elképzelt szituációban a folytatást a "What about some sushi?" (Akkor mit szólna egy kis sushihoz?) illetve a "Sushi is raw fish with rice!" (A sushi nyers hal rizzsel) verzió jelenti. A baj ott következik be, ha a reakció nem a séma szerint alakul. A "I do not like sushi at all" (Egyáltalán nem szeretem a sushit), avagy uram bocsá, a "In fact, I hate sushi!" (Őszintén szólva utálom a sushit) válasz esetén a kommunikáció megbénul. Ennek számos oka van: a betanult forgatókönyvtől eltérő válaszadást nem tudja kezelni, nem tudhatja kezelni az a tanuló, aki nem a nyelvet tanulja, hanem adott mondatokat tanul. Erre a válaszra nincs memória-emléke, vagyis nincs, amit felidézzen. Következésképpen folytatni sem képes a dialógust, mert kiesik a ritmusból, akárcsak egy színész a szerepéből. A másik probléma kultúrális jellegű: miután a sushi nagyon kedvelt és rangos nemzeti fogás, fel sem tételezik többnyire a japán emberek, hogy a sushit lehet nem szeretni. A harmadik probléma kommunikációs jellegű: a japán kommunikációban kulturált érintkezési viszonyok között nem szokás elutasító választ adni, tehát, az ilyen válaszok kezelésére nincsenek kommunikációsan felkészülve a japán beszélők. Elutasítást vagy negatív attitűdöt kifejezni, megfogalmazni nem szokás a saját anyanyelvükön sem. Vagyis még ha így is érezne valaki, akkor sem mondja ki ilyen formában. A japán kommunikátor tehát többszörösen megdöbben: először azon, hogy nem azt a választ kapta, amire számított; másodszor azon, hogy van, aki nem becsüli a sushit; végül leginkább azon, hogy ennek még félreérthetetlen módon hangot is ad az illető. Az eredmény a kommunikáció diszfunkcionálása, ami szélsőséges esetben a kommunikáció megszakadásához, de legalábbis erős zavarhoz, azaz miszkommunikációhoz vezet.
Egy nap magyar ismerősömet kerestem telefonon a szállodájában. A recepciós kisasszony készségesen közölte, hogy házon kívül van, de hagyhatok üzenetet. "Szabad a kedves nevét?" - kérdezte. "Hidasi Judit"- mondtam, majd betűztem. "Mister?" - így ő. Hirtelen nem tudtam, hogy nem sértem-e meg, ha azt felelem, hogy hiszen hallhatta, hogy nő vagyok. Ezért mintha mi sem történt volna, könnyedén közöltem: "Mrs." Feltehetően a külföldi névhez rendszerint társuló Mr.-képzet zavarhatta meg…
A kommunikáció frontján még jelentősebbek azok a különbségek, amelyek jelentkeznek az érintkezési és üdvözlési rituálék, a szövegek hossza és jellege közötti különbségekben, a társalgás és tárgyalás menetének lineáris avagy spirális vonalvezetésében, a közlések indirektségi fokában, a nemverbális jelzések szerepében - hogy csak a legfontosabbakat említsük.

Gondoltam ez érdekes lehet.

Ismét nyilvános

Hm, nehéz döntés volt, de ismét nyilvánossá tettem a blogot. :) Megmaradt a lista, azokról akik eddig olvashatták, szóval bármikor visszaállíthatom MUHAHAH XD

Na de ami végülis erre rábírt, az az, hogy a www. afs.hu oldalon, ha a kedves olvasók rákeresnek a Japán középiskolai programra, akkor az én képeimmel van illusztrálva a leírás, valamint van egy link a bloghoz is. :) Így nem akarom a további érdeklődőket megfosztani a lehetőségtől, hogy olvashassanak a japán életem pillanatairól.

Most épp betegen ülök a gép előtt és tanulgatok a holnapi magyar szóbelire... Hm milyen jó is nekem. xD Szurkoljatok majd!! :)

Túl a törin + egy régi bejegyzés

Hát egy hónapos szünet után ismét itt :) Túl vagyok a történelem szóbeli vizsgán is. A mai magyar demokrácia működését húztam, melyben ki kellett térni arra, hogy hogy a hatalommegosztás és a népszuverenitás hogyan érvényesül a magyar alkotmányban, a kormány, kormányfő és a törvényhozás viszonyára, az államfő és az Alkotmánybíróság kapcsolatára valamint a konstruktív bizalmatlansági intézkedést kellett részletezni.... jó mi? :'D Szerintem maga a téma az ment, kitértem a főbb pontokra, végül csak a választójognál kérdeztek bele, mert nem szakszóval mondtam hogy "általános választójog" hanem körülírtam és elmondtam hogy ki minősül választópolgárnak.... -.-' Aztán rákérdeztek, hogy mikor léptünk be a NATO-ba, ami sajnos akkor nem jutott eszembe XD Na de majd meglátjuk hogy hogy értékelik...

Közben rendezgettem a fájlokat a gépemen és találtam régi blogbejegyzéseket, amiket megírtam ugyan, de nem tettem fel :D Úgyhogy most postolom őket

BBQ at Kibagata 2010.09.04

Rohadt jó volt annyit tudok mondani :D Értem jött kb 5.40 körül a Muroi család, és a Marie-val (német lány) együtt elvittek KIbagatához, ahol egy KIAs BBQ party volt megrendezve. Minden gyönyörűen ki volt díszítve gyertyákkal, mécsesekkel pontosabban, és az egész tó körbe volt rakva szal egy kivilágított úton be lehetett járni.. :) Én a Tatsuyával sétálgattam arrafelé, közben meg megbeszéltük hogy októberben elmegyünk a Genki gekijou nevű helyre, ami itt van Kagában és ilyen cuki fiúk mindenféle akrobata mutatványokat csinálnak XD Ennyi az egész lényege.. asszem. Elvileg kalandpark, de milyen kaland? :DDD
Ott voltak a kedvenc braziljaim, a francia pasik, mindketten :D Az egyik előtt le a kalappal, olyan ötlete volt.. HAHAHA A másikuk meg meg akar tanulni 1-2 szót magyarul.. :D
Nagyrészt egy brazil sráccal, egy uruguayi sráccal meg egy perui sráccal beszélgettem… Srác… a legfiatalabb 29 éves :D De vele tényleg jóban vagyunk.. és mindig japánul beszélgetünk szal még gyakorlunk is :D Így simán ott beszélgettünk, err egy idősebb japán nő odajön: “Milyen jól beszéltek japánul, házasodjatok össze!” Ránéztünk: WTF?!!! XD
Aztán random odajött egy anyuka akit eddig nem ismertem és kiderült hogy egy Shoma nevű évfolyamtársam anyukája, a Shomát ismerem, egyszer beszéltünk meg néha köszön… De barátnője van, aki megtiltotta neki h más lányokkal beszélgessen szal a köszönés a max xD És nem vehetett részt a sport napi táncban sem, mert párban kellett volna táncolnia egy másik lánnyal. Ez Japán, ahol a csaj mindent megtilthat a pasijának, az meg a kezét-lábát töri hogy megmaradjon a barátnője xD vagy inkább h legyen csaja… rohadtul nem bíznak egymásban.. =S Ezt mondtam az anyukájának hogy így mi értelme járni? Erre mondta hogy Japánban igazából a férfiak úgy néznek egy nőre, mint egy nőre, nem mint egy egyenrangú emberi lényre.. az majd csak a házasság után alakul ki. WTF? Meg mesélte, tehát a nap legalábybb meglepetése *dobpergés tadadammmmm* hogy a Shomától hallotta, hogy igazából minden fiú odavan értem a suliban, nagyon bírnak engem meg hűű minden, és bejön nekik, hogy nem beszélek tökéletesen japánul.. XD De nem mernek odajönni hozzám beszélni, meg sokuknak megtiltotta a barátnője.. szal barátkozás is kizárva. Pfff.. A lányok meg féltékenyek.. az osztálytársaim nem mondjuk, legalábbis nem mindegyikük. De azt tudom hogy az ilyen menő csajok, a 30-40.000 yenes táskákkal nem szeretnek engem XD Visítós picsák.. énse szeretem őket.
De az már száz, hogy a boat clubban azért nem szeretnek, mert túl sok életem van, meg mert féltékenyek. Túl sok élet alatt azt értem h nekik nincs, én meg általában megyek valahova edzés után.. És még én vagyok lecseszve h nem töltöm ott a fél életem.. nem ezért jöttem Japánba.
Szeretek evezni de lehet hogy a verseny után hétvéggenként nem megyek, meg talán még hétköznap is egy napot kiveszek mert e z így nem pálya, hogy megint hazaesek este 8kor és hullafáradtan eszek, fürdök és alszok.
Na de vissza BBQ-hoz, tényleg nagyon jó volt, volt 7 német is, abból 5 Komatsuban van most, 2 meg Kanazawában… mit mondjak a japánok azért barátságosabbnak tűntek náluk XD Mármint sokuk.. még akkoris ha félénkek… 2 német lánnyanl jóban vagyok de a többiek annyira… lenézőek voltak. De nincs mire, mivel ők itt voltak félévemár egyetemen és mégis én tudok jobban japánul xD De a legjobb arcok a brazilok :D
Mindezek előtt edzésen mondjuk sikerült 10-10 vízhólyagot beújítani mindkét tenyeremre :Đ Kicsit roahdtul fáj.. úgyhogy majd be kell kötöznöm mert vasárna is edzés ugye… 8.30-tól -.-




HAHAHAHAHA :D Milyen régen volt már ez... hogy így gondoltam, hogy ez volt a legnagyobb problémám... hogy vízhólyagos lett a kezem :D Meg hogy lenéztek azok a németek...

Még egy régi bejegyzés:

Hát megvolt a BBQ party  Nagyon jó volt! Mint kiderült az LPmék fogadnak épp egy német lányt, és rajta kívül van még 3 német itt Komatsuban egy egyetemi 6 hetes programmal. Minden nap menniük kell Kanazawába nyelvórára, de amúgy hétvégenként ráérnek úgyhogy lessz kikkel lógni egy ideig. :D Valamint megérkeztek az új Rotarys cserediákok Kanazawába meg Mattouba, úgyhogy… beindul megint az élet. Remélem XD
Meg megdícsértek nagyon, hogy mostanában mennyire betartom az időt, 9.50-re otthon vagyok este, és hogy mennyire igyekszem… =D Nem tudom miben mondjuk, de a dícséretnek örülök. XD
Mindenesetre tegnap a német lányok közül kettővel és a Marie nevű lány fogadócsaládjával (akik mellesleg az én családomnak a jó barátai) lementünk a tengerpartra =) Nagyon rég nem voltam, az Ákossal szoktam menni Shioyába, de az messzebb is van, és ide a közelbe meg… eddig Mamáék azt mondták h tilos úszni… De mint kiderült a Muroi családnak volt egy saját jetski-je, szóval életemben először jetskiztem is :D Persze nem én vezettem, csak vittek… Mert ott volt még Muroi apuka egyik kollégája, Minoru-san, aki indulhat az “egyik legcoolabb japán akivel itt találkoztam” címért. :D 29 és van felesége (afrancba hahahha XD) és nagyon sportos, jetskizik, síel, úszik, baseballozik… Úgyhogy megbeszéltük hogy majd ha jönnek még jetskizni mindenképp szólnak, mivel olyan közel vana strand h hazafutottam(“futottam” idézőjelben… annyira nem igyekeztem edzésre) fürdőruhában törölközővel XD Meg lehet h megtanít síelni is majd télen :D
Na ez mind nagyon szép és jó, csak nekem volt egy olyan tévképzetem miszerint már eléggé lebarnultam a klubban ahhoz, hogy ne kenjen be magam napozókrémmel… asszem nem kell kommentálom. A vállam, az orrom meg a karom meg a dekoltázsom gyönyörű rákvörös színben virít XD A lábam nem égett le bezzeg… A különbség a kezem meg pl a hasam színe közt olyan mint a Kapucíner :DDD Ha még emlékszeik vki arra a reklámra… fekete-fehér.. xD
A strandra végülis 10-től mentünk, és nekem 2-től edzésem volt, és közben 3szor ültem a jetskin, asszem bírt engem Minoru-san.. kb dupla annyi időre vitt el engem mint a német lányokat hahaha =D
Végül mire eljöttem a strandról már 1.45 volt, és akkor ottfelejtettem a ruháimat, úgyhogy visszafuotttam… így még zuhanyzás blabla.. jól elkéstem. 2.30-ra nagy nehezen beestem, pont a futásról maradtam le, aztán az edző közölte hogy akkor ma versenyt csinálnuk. Pontosabban mérjük az idejét mindenkinek, úgyhogy az összes hajót használva a klub összes tagja a vizen volt :D Az egyszemélyeseknél nem számít az idő, csak érjünk be, azt mondta az edző… sajna elég rossz let az időm mondjuk, de betudnék egy perc veszteséget annak hogy a start után elkezett beszélni hozzám a sensei, úgyhogy megálltam őt hallgatni XD Na de maga az evezés jobban ment, és a Kata meg a Yuka eljöttek megnézni és hoztak nekem Mister Donut fánkot meg ajándékokat Narából :D Lehet ennél jobb?



Óóó de hiányoznak ezek a régi szépidők =))) Azért jó volt sokszor edzésre járni, és tényleg szépen lebarnulni... meg leégni néha XD Meg persze a Katával és a Yukával lógni =(

Sebaj, július 10-18-ig irány Svédország!! :D Katarinához... Aztán augusztus 8-16-ig ő jön ide :) Sajnos emiatt nem tudok elvállalni egy tökjó japán nyelvtudást igénylő diákmunkát ami most nagyon dühít >.< Közölték hogy nincs 1 hét szünet... Megértem de.. >.<