2014. május 6., kedd

Kenyérgyár élménybeszámoló+ földrengés

Sikerült túlélni a kenyérgyárat, ami azért nem volt egyszerű.

17.00-kor kezdődött elvileg a műszak, de annak ellenére hogy engem behívtak előtte interjúra, másokat ott helyben interjúztattak, pl a Hirokit is. -.- Nem tudom miért az én életemből vettek el 1,5 órát azért hogy kenyereket pakolászhassak... Ehhez nem kell diploma. No sebaj, ki kellett tölteni egy csomó papírt megint, aztán sorban állni és akkor odaadták az egyenruhát. Van róla fénykép, de sajnos a Hiroki telefonján, úgyhogy majd később teszem fel. Először kicsi volt a nadrág amit kaptam, hányingerem lett tőle olyan szoros volt a dereka. Másodszorra, a 2 számmal nagyobb nadrág valamiért 10 cm-rel rövidebb volt, úgyhogy iszonyat hülyén nézett ki. A végén kaptam egy hatalmas nadrágot, ami szerencsére hosszban és derékban is jó volt. Itt ám megint a japán dolog - ha széles a csípős biztos kicsi és duci vagy. Ez a legtöbb japán nőnél tényleg így van xD Nem gaijinokra vannak tervezve ezek a ruhák. Az ing ujja is rövid volt, de hát az már mindegy.

Jaj nem is emlíetettem, de ahogy beléptünk a kapun, fel kellett húznunk a fejünkre egy sapkát, de olyant ami a fület és a hajat teljesen eltakarta, inkább egy zacskóra hasonlított. Ez után jött az összes papírmunka. :D
Az átöltözés után beosztottak minket az egyik részlegre, engem és szerencsére a Hirokit is a wagashi azaz japán édességeget készítő részlegbe.
Ezután kezet kellett mosni megint és erősen klóros vízbe mártani, ami egy csomó embernek szétmarta a bőrét - nekem szerencsére nem. Erre, még vizes kézre jött rá egy kesztyű, amit utána megint le kellett mosni kívülről is, és ilyen szöszölő gurigával végig gurigázták az egész testünket, nehogy hajszál maradjon akárkin is. Ezt amúgy munka közben is 30 percenként megtették, volt egy kimondottan "élelmiszer tisztaságügyi felelős" vagy hogy tudnám ezt elfordítani, aki végigjárt a futószalagoknál és mindenkinek a hátát végig gurigázta egyszer.

Miután ezekkel az előkészületekkel megvoltunk, elindultunk a gyárba. A sapit nem is említettem, az előző zacskó szerű sapka tetejére, ezúttal egy szemellenzős dolog is került, és ennek a tetejére volt mindenkinek rácsíptetve a névtáblája. "KOVACS" persze katakanával, nem angol karakterekkel. Mellette egy zöld pötty, ami azt jelezte hogy még kevesebb mint 10 alkalommal dolgoztam ott. Volt egy nagy zöld kitűző is, azt hiszem az is ugyanebből az okból.
Természetesen maszkot is fel kellett tennünk, úgyhogy a látótér nagyon le volt korlátozva, ez volt ami igazán zavat először.. Se fel se le nem tudtál nézni, csak amit a sapka szemellenzője és a maszk engedett. Nekem különösen rossz, mert a japánoknak pisze orruk van, ergó úgy is látnak ha rajtuk van a maszk, de nekem hosszú az orrom ezért ha arra ráveszem a maszkot alig látok ki. Jó mi?

Szóval a gyáron belül elvezettek minket a wagashi gyártó részlegbe. Nagyon messze volt, hatalmas az a gyár. Sajnos képet nem találtam róla de el lehet képzelni.


Így nézett ki mindenki kb, csak a fiúkon kék csíkos, a lányokon rózsaszín csíkos egyenruha volt.

Útközben, mielőtt beléphettünk volna a gyártó részlegbe ahol a gépek vannak, 2-szer is át kellett haladnunk egy olyan kamrán, ahol levegőt fújtak rád, hogy minden port és hajszálat lefújjon. 6-an fértek be, és addig nem nyílott ki az egyik felén az ajtó míg a másikon ki nem mentek az emberek - el lehet képzelni. Valamint, az első ajtó csak akkor nyílik ki, ha alkoholos kézfertőtlenítő alá teszed a kezed - ott van a szenzor. A WCben ugyanez a megoldás volt, az ajtó előtt volt egy kézfertőtlenítő, oda be kellett tenni a kezed, ráfújta az alkoholt és utána 3 mp-el kinyílt az ajtó. :D

A wagashi részleg előtt volt még egy kisebb légfújós kamra, ott csak 2-en fértek be. Utána megint a túloldalon is hipós kesztyű-fertőtlenítés volt aztán irány a futószalag.


Ez a kashiwa mochi, ezeket kellett nekem levélbe csomagolni. A Hiroki olyan mázlink volt, hogy pont mellettem állt és a dobozokat kellett a futószalagra tennie, amibe a kész mochikat pakoltuk, majd a kövezkető ember zacskókba tette őket. 3 futószalagon is ugyanezeket tolták, mivel Május 5 - azaz tegnap az itteni gyereknap és akkor kashiwa mochit szokás enni. Sejtettem hogy van valami oka ennek a hirtelen toborozásnak, kellett nekik a munkaerő.
El lehet képzelni, a futószalag 2 oldalán állt 2-2 ember, és mind a két oldalon jöttek ki a kész mochik a gépből, középen édesbabbal, anko-val töltve. Nekünk ezt fel kellett kapni, bal kézben már a tenyerünkön voltak a levelek és bele kellett göngyölni, majd egy dobozba 10 db-ot beletenni. Én voltam az én oldalamon az első, és amit én nem tudtam kitölteni helyet, oda pakolta a második személy. Szóval lényegében csapamunka volt. Mire elkezdtünk dolgozni szerintem 18.00 óra elmúlt, és 22.00-kor volt az első szünet... Addigra kezdett a nyakam megkövesedni meg nagyon fáztam, mert nem tudtam mennyi ruhát kéne az egyenruha alatt magamon hagyni, és mint kiderült a wagashikat hűteni kell, mert megromlik a mochi. Szóval hideg volt na. 22.00-től.23-00-ig volt egy óra vacsora szünet, még jó hogy ennél nem furább időpontban...
Volt rendes étkező, ott kellett lezavarni az összes papírmunkát. Mivel mi csak "idény munkások" voltunk vagy micsoda, nem kaptunk étkező kártyát amivel rendes kaját vehettünk volna, viszont volt egy csomó kenyér ami ingyen volt - annyit ehetsz amennyit akarsz. Ettem egy mogyoróvajas kenyérkét meg egy szelet pirítóst meg valami müzlis kenyeret... nagyon  megéheztünk addigra.
Gyorsan vettem egy pulcsit az egyenruha alá és ittam meleg teát meg vizet, mert sajnos inni is csak a szünetben lehetett. Gondolom meló közben is el lehetett volna menni, de akkor pénzt kell hogy vigyen magával az ember stb... Az automata is messze volt, úgyhogy ki kell bírni, ez van.

23.00-kor már ott kellett lennünk és ez egy kellemes 8 perces séta az étkezőtől, úgyhogy igencsak szapora léptekkel igyekeztünk vissza a helyünkre. Futni tilos, mert nagy raklapokon tolják a kész kenyereket és ha nem figyelj, beléjük ütközöl/megcsúszol stb úgyhogy veszélyes.
Egy órára egy néni állt be a helyemre machikat csomagolni, de utána felváltottam megint. 1.00 körül elfogyott az összes mochi, kész lett a mi futószalagunk. Észrevehetően kevesebb ember volt már ezután a gyárban. Sokan 23.00-ig jöttek csak dolgozni... Nekik a fizetésük is kevesebb volt.
Mivel nem volt munka, átvittek minket egy másik részlegbe, ott nekem a mochikat zacskózni kellett, a Hiroki pedig a kész lezárt zacskókat pakolta raklapokra. Sajnos itt is kb 20-25 perc után elfogyott a mochi, úgyhogy visszaküldtek az előző helyre takarítani. Aztán az a vicces helyzet állt elő, hogy 2.30-kor elfogyott a munka. xD Megkérdeztek egy csomó embert h nem akarnak-e előbb hazamenni, 2.30-3.00 körül, mert nincs mit tenni. Mindenkit ugye az érdekelt hogy a fizetés így is ugyanaz-e, ez az amire sajnos nem tudom a választ. A Hirokit ekkot befogták mochit és ankot tölteni a gépekbe (ezekbe a gépekbe felülrő kellett beletenni a sok-sok mochit meg a sok kiló ankot, és szépen bedarálta... úgy kell elképzelni mint egy húsdarálót... Én meg még 6 másik ember meg a futószalagokat mosta , meg söprögettünk stb... de mindent 4320012-szer lemosott már mindenki, úgyhogy tényleg nem volt mit csinálni. Páran hazamentek, de nekünk vonatunk sincsen mert hajnali 3kor nem jár semmi, ott a világ végén a boltok sincsenek nyitva, úgyhogy maradtunk melózni. xD

Időközben a Hiroki átküldte az egyenruhás képet:



:D

2.30 után már tényleg csak takarítás volt, átmentünk megint oda ahol az utolsó 20-25 percben mochikat zacskóztam és mindenkit beosztottak valahova. Nekem megint futószalagot kellett mosnom, és mivel elvágtam az ujjam a cellux letépőjével, olyan aranyos volt az egyik lány - ottani dolgozó, hogy odaadta a kesztyűjét, amit a rendes kék kesztyű alatt hordott. Azt mondta hogy az nem a legjobb a bőrnek, főleg nem a sebnek úgyhogy egy ilyen pamut kesztyűt hord alatta.
Miután lemostam az összes futószalagot, utána a függönyöket is le kellett sikálnom... Előtte gépeket mosogattam még, és a legvégéig a függönyökkel szórakoztam.. Az Auchanban meg az IKEAban vanank ezek a műanyag, vastag függöny-szerűségek amik a hűtött helyiségeket választják el... Olyasmi függönyöket kellett mosnom. Rájuk ragadt a mochi, ahogy szállították úgyhogy jó koszos volt.
Arról beszéltünk a Hirokival hogy mennyire nem effektív ez a munkamegosztás... Túl sok embert vettek fel reggelig, a felére nem vlt szükség, és amiíg haza nem mentek páran tényleg csak színleltük a munkát... Ugyanazt a gépet törölgettünk 5-en 600-szor.

Reggel 5 előtt pár perccel bevittek egy irodába, visszakaptuk a kártyánkat amit le kellett adni a belépésnél, majd mehettünk haza. Ekkor derült ki hogy volt még ott a koliból egy srác :D Akit még tavalyról ismerek és egy évfolyamon van velem a jogi karon. Vicces...

Végül 5-kor beültünk reggelizni is az étkezőbe, mert 23.00 óta igencsak megéheztünk.. Ettünk 1 kenyeret, iszogattunk és egyszercsak 5.18-kor mintha metró ment volna el alattunk, olyasmi zúgást lehetett hallani de hát a gépeknek tulajdonítottuk. Aztán hirtelen elkezdett rengeni a föld.... Eléggé megijedtem először, de annyira nem volt vészes és nagyon rövid is volt. A tejautomata még pár másodpercig mozgolódott, de maga a rengés 1 mp-nél nem volt hosszabb. Akkor M 6.7-esnek mérték, utólag 6.0-ra pontosítottak és az epicentrum Izuoshima szigetnél volt, Tokyotól délre a tengerben. A belvárosban volt olyan hely ahol 5-ös volt a rengés, de felénk csak 3-4... Igaz a vonatok picit késtek még 5.30 körül mikor haza akartunk menni.
Nem volt semmiféle kár a rengésből kifolyólag, minden rendben van. :)


Ezenkívül nem is írtam róla, de pénteken, május 2-án voltunk cirkuszban! Tokyoban van a Cirque de Soleil nevű híres francia cirkusz, és szülinapi ajándékként elmentünk. :)) Elég hamar kitaláltuk hogy mennénk, de mikor januárban jegyet akartunk venni, a jó helyek már mind elkeltek a korábbi időpontokra, így végül jobb későn mint szar helyen alapon májusig vártunk. :D



OVO azaz tojás volt a produkció címe és rovar-témájú volt az egész előadás. Volt légy, sáskák, katicabogár, fekete özvegy, darazsak stb.. Igyekeztek a produkciókat úgy igazítani, hogy az adott rovar életmódját tükrözze. Pl a fekete özvegy pókhálók között tekergett mindenfelé, a sáskák/szöcskék trambulinon ugráltak meg szaltóztak, a pillangók kötél segítségével "repültek"... Nagyon nagyon látványos és színvonalas produkció volt.
Az elején, kezdés előtt a nézőtéren is körbejártak, szórakoztatták a gyerekeket, illetve a közönségből is felkértek pár embert... Japánul is beszéltek pár szót, habár a produkció franciául illetve "rovar nyelven" folyt. :D Berregtek, stb.

https://www.cirquedusoleil.com/en/shows/ovo/media/official-video.aspx

Itt egy videó róluk, annyira jó!

A hely maga Odaibában volt, úgyhogy este szép volt a kilátás :) Egész könnyű volt eljutni ODaibába, meglepődtem mert eléggé messze van. Jellemzően az odaúton, mikor sietni kellett a kezdési idő miatt, baleset miatt nem járt az a vonal ami nekünk kellett volna, úgyhogy kerülőúton is de végül odaértünk időben.

Nagyjából ennyi mára, meg kell írnom még pár dolgot a spanyol úttal kapcsolatban, már rohadtul elegem van belőle. 2 kreditet kapunk az egészért de egy rohadt 48 oldalas könyvet/prospektust készíttetnek velünk. 2 oldalas bemutatkozás 2 nyelven, blablabla és a tartalom is ránk van bízva, meg a design is szóval lénywegében "csináljatok egy 48 oldalas könyvet, ahogy tudtok" ez a helyzet...
Nagyjából megvan már a koncept de meg is kell írni azt a sok vackot. -.-

Ma ennek ellenére volt időm energy bar-t készíteni :D Rájöttem hogy mennyivel jobb az élet konyhagéppel.. Hogy nem használtam eddig gyakrabban!! :D Még a hűtőben van, de lassan lassan megkóstolom...


2014. április 30., szerda

Eső + kenyérgyár

Szóval hogy is jön az eső a kenyérgyárhoz? Úgy, hogy jelenleg épp zuhog az eső... Itt a tavasz és hamarosan itt lesz az esős évszak is :( A kenyérgyár pedig... mivel ezen a hétvégén lesz a Golden Week (jó mi, a hétvégén lesz a "Week"), egy viszonylag hosszú nemzeti ünnep, ezért nem lesz tanítás és volt egy egy napos munkalehetőség a közeli kenyérgyárban, úgyhogy jelentkeztünk a Hirokival. És akkor innen jön a külföldiek hátrányos megkülönböztetése: csak nekem el kell mennem egy interjúra, azért bakker hogy kenyeret tologathassak utána a futószalagnál 12 órán keresztül... erre aztán tényleg interjú szükséges. -.- Neki bezzeg nem kell mennie és mikor megkérdezte hogy miért szükséges az interjú, a nőci a telefonon csak hebegett-habogott... Magyarul: ez a szabály. Nincs kérdés. :D
Szóval a mai monszun-időben el kell gyalogolnom oda, mert nem lehet biciklivel menni....

Na de meglátjuk milyen lesz, fizikai munkát sosem végeztem még, úgyhogy gondoltam legalább a tanuláshoz motivációnak jó lesz.. mellesleg meg nem fizetnek rosszul. 17.00-05.00-ig tart, egy óra szabadidővel...

Golden week alatt nem szabad utazni, mert a dolgozó japánoknak évi 2 hosszabb szabadideje van, ez az egyik. Ergó mindenki utazik, MINDENKI. A vonat jegyárak drágábbak, a hotelek drágábbak, a buszok is drágábbak, mindennek felmegy az ára és annyira tele is vannak hogy nincs is kedve odanyomorodni az embernek. Úgyhogy elleszünk itthon, egyetemistaként bármikor utazhat az ember. xD

Most pénteken megyünk majd a Cirque de Soleil előadására :)  Annyira várom! Ez a fénypontja a "szünetnek". mellesleg más egyetemeken 2 hét szünet van, nekünk meg 4 nap - benne egy szombat-vasárnap xD Nem tudom már eldönteni hogy itt túl kemény a rendszer vagy máshol túl laza.

Furcsa érzés amúgy harmadévesnek lenni.. Minden héten van zemi-m, azaz szemináriumom, tervezgetnek mindenféle nyári táborozást amin nem fogok tudni részt venni... De hát idén 3 éve először nyáron szeretnék hazamenni. 2011-ben láttam utoljára a Balatont, stb.. nem is akarok belegondolni. Végre szép időben akarok utazgatni otthon meg Európában is. Persze jogosan kérdezhetné mindenki hogy miért nem Ázsiában utazgatok? Mert majd fogok azt is, de néha túl sok már a japán meg minden....Úgyhogy majd jövőre.

Vicces dolog ez amúgy, tényleg arra gondoltam hogy egyszer mindeninek el kellene mennie külföldre, nem csak Európán belül hanem Ázsiába, vagy olyan helyre ahol kisebbségnek számít. Ezt az érzést ha mindenki megtapasztalná, mennyivel kevesebb rasszizmus, diszkrimináció stb lenne a világban. Csak hát az diszkriminál főleg aki sehol nem járt, csak a saját kis környékét ismeri, alulképzett, iskolába soha nem járt mert hát az "mi'a f*sznak kő?" és hápog hogy a külföldiek (a magasan képzettek főleg) elveszik az ő munkahelyeiket... Imádom az ilyet, mert most már itt is kezd megjelenni ez a gondolkodásmód.
Múltkor az egyetemen olvastam egy project bookot, amit azok készítettek akik Ausztráliából jöttek haza egy 1 hónapos nyelvi csereprogramról, és ez volt az egyik téma: "Fogadjon-e Japán külföldieket?" - a gyerek válasza: ne, mert még rengeteg megoldatlan probléma van, majd ha azokat megoldotta az ország, akkor fogadhat. Ez a válasz annyi sebből vérzik szerintem. Nagyon szívesen elvitatkoztam volna a gyerekkel... No sebaj, azért nem mindenki ennyire zárkózott, viszont ha itt lakik az ember akkor erősen kapja a hideget-meleget.

Ennek ellenére leadtam a vízum-hosszabbítási kérvényemet, szóval még 2 évig biztos élvezhetem ezt a vendégszeretetet. Utána pedig meglátjuk :)

Majd a kenyérgyárról írok később, az valószínűleg több értelemben is tanulságos/érdekes lesz.



2014. április 8., kedd

Finom ételek

Avagy kezdek belejönni a japán ételek készítésébe :D

Ma vacsorára liliomhagymát ettünk.... Na erre varrjatok gombot. Eddig azt sem tudtam hogy ehető, viszont ma az esti bevásárlás során ráakadtam és a Hiroki szerint nagyon finom, úgyhogy vettünk egyet...


Így néz ki miután lemostam róla a forgácsot amiben benne volt,


és így néz ki elkészítve. Szirmokra kell szedni és forró vízben 1-2 percig főzni. Az íze olyan mint a krumplié, vagy még annál jellegtelenebb, de nagyon érdekes volt. El lehet készíteni máshogy is, alufóliába tekerve megsütni etc, úgyhogy majd next time.

Emellé ettünk egy kis halat:


Ami inkább a Hiroki érdeme mert nekem gőzöm sem volt hogy kell csinálni. Fogjuk rá hogy csapatmunka... :D
Ez a hal amúgy a "buri", nem tudom mi a magyar neve, amberjack jött ki rá angolul, s tengerrel nem rendelkező kis népünk nem biztos hogy rendelkezik a rá megfelelő szóval. Úgyhogy a lényeg hogy finom volt. Desszertnek ettünk hozzá tokoroten-t, erről nincs kép, viszont ahogy utánanéztem, úgy látom agaragar-nak hívják magyarul a fő hozzávalóját:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Agaragar



Ez a tokoroten, egy kocsonya amihez az alapanyagot hinárokból és tengeri algákból nyerik.... Kalória tartalma kb nulla de laktató mert sok benne az élelmi rost. Erre szórtunk kinako port, ami őrölt szójabab por, illetve cukorszirupot és így alacsony kalória tartalmú mégis fincsi desszertet kaptunk.
Tényleg hihetetlen ez a japán konyvha, csak jobban bele kell merülni. Már annyi hozzávalót vettem, így már mindent el tudok készíteni MUHAHAHHA. Egy dologra kell odafigyelni, a japán ételeknek iszonyatosan magas a sótartalma, a miso is sós, az összes levespor meg adalékanyag sót tartalmaz, úgyhogy ha a csökkentett sótartalmút veszi az ember akkor sokkal drágábban jön ki.. De nem baj, ennyi belefér...

Elkezdődött a héten a tanítás is, illetve egyenlőre még csak az orientációs hét, mikor meg lehet látogatni mnden órát és eldönteni hogy tetszik-e vagy sem. Egész kellemes órarendem lesz, viszont úgy érzem javítanom kellene pár jegyen, különben nem fogok tudni továbbtanulni... Fantasztikus hogy ha itt tanul az ember, akkor már egy kategóriába teszik a japánokkal a továbbtanulás szempontjából, mikor a vizsgák előtt minden tanár megígéri hogy elnézi és figyelembe veszi hogy külföldiek vagyunk blabla... Illetve egy csomó azt se hiszi el hogy megértjük amit japánul beszél.. El kéne dönteni már hogy melyik álláspontot képviselik.

Elkezdődött a szeminárium is, a nemzetközi kereskedelmi jog amit annyira vártam, de valahoy nem tudom.. 11 fős az egész és 2 lányt ismertem előtte is, egy koreai barátnőmet mert én beszéltem rá hogy jó ez a szeminároum, jöjjön ide, meg egy japán lányt... a többi mind ilyen random emberke és nem tudom mennyire kaparják össze magukat decemberre a versenyig. A bemutatkozásukból úgy szűrtem le hogy egy csomóan hiába vannak jogi karon, még jogi órát életükben fel nem vettek és csak a sportjukra koncentráltak... No comment.
Olyan okos dolgokat mondott ma az egyik lány, megint ráébresztett arra, hogy japánul beszélhetsz hosszan és igazából a mondandód a nullához közeli... Kérdezte a tanár úr hogy ha A és B közt jogi vita tör ki és Anak és Bnek két különböző országban van a törzshelye, akkor melyik ország törvényei vonatkoznak rájuk.. Lány válasza: "Hát valószínűnek tartom hogy A vagy B törvényei, mert nem lenne értelme más ország törvényeit használni egy ilyen ügyben"... Következő srác: "Egyetértek az előttem szólóval"...
Remélem sikerült átadni hogy mennyire hülyén hangzott ez a 2 válasz.. -.-"  Ez a válasz kb a "you dont say" kategriába mehetne el....
Engem meg nem kérdezett meg egyszer sem a tanár...óra után meg megkérdezte hogy értem-e amit japánul magyarázott HAHAHAH röhög a vakbelem ennyi iróniától....

Szóval hogy 2 évet lehúzzak ezen a szemináriumon.. reméljük lesz valami változás, mert lehet hogy én barátkozom nehezen, vagy velem van a gond, de nem érzem azt hogy akárki is túl nyitott lett volna.. először azt hittem hogy csak felém, de szerintem mások felé sem. Annyira felszínes az egész...

Na mindegy.

Volt spanyol órám is, az legalább jó volt és a spanyol tanárnő aranyos. :) Holnap német óra... igyekszem ilyen normális tárgyakat is felvenni hogy tartsam a kapcsolatot a külvilággal Japánon kívül...

Azt hiszem ezen a bejegyzésen belül is kicsit érezhető hogy mennyire szerethető és utálható ez az ország sokszor/folyton... Imádom a kultúrát, az ételeket meg még ezer dolgot, de ha sokat él itt az ember akkor nagyon elkezdi győlölni a rasszizmust ami éjjel-nappal körülveszi akarva, akaratlanul. És akik ezt generálják szintén főleg akaratlanul teszik, nem tudásból eredően, nem pedig szándékosan hogy bántsák az embert.
Csak most megint kitört belőlem és picit elegem van...
De a jó hír, csak 4 napos lesz a hetem, péntekre nem veszek fel órákat, nincs is rá szükségem és kredit-ügyileg már megengedhetem magamnak. :D

Addig még lesz pár éjszakai meetingem az RA munka miatt illetve a hétvégén Welcome Partyt tartunk, ami hatalmas munka és készülődés lesz.
De legalább pörög az élet...


Történtek jó dolgok is természetesen, voltunk vasárnap egy gyönyörű hanamin, az az cseresznyefa-virág nézésen az egyik közeli parkban.. Nagyon nagyon szép volt! Képeket majd teszek fel később...

2014. április 3., csütörtök

Vissza Japánba

Úgy zajlanak itt az események, hogy nem volt semmi időm blogot írni.

Visszaértem lassan 2 hete vagy már van az 3 is, és rá jöttek a meetingek, egy kzös ebéd azokkal a volt Hitotsubashisokkal, akik szintén részt vettek ezen a spanyol programon. Kiderült hogy volt egy Komatsui srác :D Akinek ráadásul ismerem a húgát, mert az én iskolámba járt HAHAHA Kicsi a világ!

Aztán ugye RA - Resident Assistant - lettem a koliba és az utóbbi napokban reggeltől estig az új diákok beköltözésével voltunk elfoglalva. Jöttek először a Hitotsubashi cserediaákjai, majd a japán elsősök, utána pedig a többi egyetem diákjai. Kicsit olyan mint az AFS-es önkénteskedés, úgyhogy élvezem.
Az én emeletemre szinte csak elsősök jöttek, 3 japán meg pár koreai, kínai, thai, német, taiwani.... De nagyjából mindenki beszél japánul úgyhogy kényelmesen elvagyunk. Le kellett vezetnem 1 orienációt eddig a cserediákoknak angolul, ismertetni a kolit, szabályokat etc meg a bankszámla készítésről beszélni. Ezt ma még egyszer meg kell ismételnem majd, úgyhogy legalább angol szinten tartásnak jó. Viszont iszonyatosan fárasztó úgyhogy legszívesebben aludnék folyton.
De inkább felkeltem helyette reggel 8-kor edzeni...

Ezenkívül tegnap volt szeminárium interjúm... Eldőlt hogy hova fogok tartozni. International trading law a fő téma, eddig is bejártam erre a szemináriumra, csak ezentúl be KELL járnom és csak 2 db 4500 yenes könyvet kell rá beszerezni egyenlőre... @.@ Jó ez a félévkezdés mindig ilyen szempontból.
Viszont a tanár úr egyre több versenyre küld majd minket, főként negotiation a téma, meg arbitration, ami ugye a decemberi versenyre is kell majd....

RA-ként be kellett lépnem egy-egy csoportba is, 30an vagyunk és mindenki más munkát végez. Én az RA-szoba tárgyaiért vagyok felelős.... irodaszerek stb ha elfogy akkor újat kell venni, illetve a környékbeli nénikel bácsikkal kell tartani a kapcsolatot meg hasonlóak... tényleg mint az AFS. :D

Ezenkívül  a saját emeletemen kell a konyhát, fürdőt stb tisztántartani... takarítani persze nem az én dolgom, csak felügyelni a rendre, megszervezni az emelet találkozót, stb. De a bevásárlásokat nekem kell intézni, ha elfogy a mosogatószer, ha szivacs, akármi, illetve a buli előtt ha kell valamit intézni. Még ki kéne találnom hogy holnap mit együnk...

Jövő hétfőtől kezdődnek majd az órák, az egyetlen jó dolog hogy 144 kredit kell az egyetem elvégzéséhez, nekem meg 94 van és egy évben max 50.et lehet felvenni, ergó nekem elég ha a hátralevő 2 évre 50-et felveszek. Nyilván nem ezt fogom csinálni,de ezentúl csak azt veszem fel ami érdekel, nem pedig egy csomó hülyeséget a kredit miatt. Úgy nézem így kb 10 órám lesz erre a szemeszterre...

Másik vicces dolog, jött egy magyar srác a koliba. :) Eddig ilyen nem volt még, úgyhogy furcsa néha magyarul beszélgetni. 8an jöttek együtt Osakából, van egy fehérorosz lány, ő nagyon aranyos még, meg egy koreai srác, pár vietnámi lány... aranyos kis csapat.
Olyan furcsa azért belegondolni hogy én már 3. éves leszek... A mostani elsősök 18 évesek, én pedig 22... Nagyon nagy a korkülönbség.

Egyenlőre ennyi, majd írok még ha már tudom a pontos órarendemet.

2014. március 10., hétfő

Real Madrid - Levante meccs + Stadium tour

Most amellett hogy felteszek pár Segoviás képet, írok a Real Madrid meccsről!


Ez az aquadukt, a legfontosabb római kori építmény. Ezzel kezdtük a túrát.


Lenyűgöző táj, olyan mintha a fehér hegyeket, zöld réteket meg a várost összemontázsolták volna.


Ez a gyönyörű épület a katedrális, amely egyszer elpusztult a 15. században, ezért kb 240 éven keresztül építették újra... Rengeteg stílus keveredik benne, főleg a belsején látszik, mert egy része a királyi palotára hasonlít, hiszen a király az 1700-as években a katedrális újjáépítésére támogatásként a tervezőit küldte el.




Ilyen a belseje, nekem nagyon tetszett.

Utána elmentünk a várhoz is:


Ez a mesekastély :D Annyi látnivaló volt ebben a városban, lehetetlen egy nap alatt megnézni főleg így csoportban. Volt egy esküvő is a katedrális előtt, zenészekkel mindennel, tök jó volt!

Végül ebédeltünk egy tapas étteremben, és aludtunk egy nagyot a hazatúton.

Ma reggel edzettem, főztem és 10.30-kor indultunk a Santiago Barnabéu stadiumba! Ez a Real Madrid team home stadiumja, itt játszottak ma a Levante ellen (ez egy keleti tartomány, Valencia csapata). 3-0 lett az eredmény, ne is mondjam kinek a javára. xD Levante belőtt egy öngólt 3.ként, de addig is nyilvánvaló volt.

A stadiumban van egy múzeum is, ami 19 euróért látogatható.


Itt már a meccs kezdetén a jegyemmel :D


Ez az a hely ahol a játékosok ülnek :D A múzeum túrán ide is bemehettünk, körbejárhattuk az egészet és ilyen zöld fal előtt csináltak rólunk képeket a kedvenc játékosunkkal, illetve csináltak egy csoportképet az egyik kupával... A kicsi 12, a nagy 17 euró lett volna ha megvesszük xD Olyan hatalmas összegeket legombolnak mindenért, nem csoda hogy jól megy nekik a biznisz.
Én nem vettem semmit, csak nézelődtem.. nem vagyok akkora fan hogy 5 euróért vgyek egy kitűzőt (ami a legolcsóbb dolog volt a boltban) vagy 17 euróért sálat stb.. Az egyik lány 95 euróért vett pólót, ennyibe került az összes póló meg ruha ugyanis.
No de hát ez várható volt. :)

Innen napközben szabadidő volt, én vásároltam egyet, vettem végre pár új ruhát meg fülbevalót, aztán 17.30-kor megint elindultunk a stadiumba. Most, este 9.40 körül estünk haza... 7-kor kezdődött a játék és 9-kor vége is lett....
Nagyon jó volt azért, rég voltam már meccsen. :)

Persze hazafelé megint azt hallgathattam hogy a spanyol pasik húúú.... Persze el kell ismerni hogy van pár játékos aki jól néz ki, na de nem mind!! Pepe pl... xD De az ázsiai lányok úgyis Ronaldoért vannak oda.. Én sosem leszek népszerű mert megmondtam hogy nem szeretem Ronaldot.
Nagyon jó hogy sok a helyes pasi, de az hogy jól néznek ki semmit sem jelent. Attól még jó emberek sem lettek meg viccesek sem. Ezt nem értik meg ők szerintem, mivel nem egy lánytól hallottam hogy arcra házasodnának xD Ezek után nem tudom, nincs miről beszélnünk.
A cégnél is van pár srác akikért odavannak, az egyikük elhívott randizni engem is meg egy másik lányt is, ugyanazzal a csajozós szöveggel, és tök véletlenül ugyanazzal a szöveggel ráztuk le, mmint ahogy ma kiderült... Szegény azt hiszi mi nem beszélünk ki ilyneket? xD
A másik céges srác meg 2-szer sem jött el a megbeszélt találkozó helyre, a nagy tegnapi partizásból az lett hogy elmentünk az egyik sráccal a találkozóhelyre és senki nem volt ott, csak egy sms várt hogy "mindenki hazament". WTF?

Úgyhogy elmentünk, ittunk egy sangriát és hazajöttünk.

De holnaptól elkezdődik az utolsó hét :( Kedd este jön egy koreai barátnőm Japánból, talán az egyetlen koreai akit hosszú távon el tudok viselni. Nem szeretem a laza erkölcsű embereket azt hiszem, erre kezdek rájönni.
Az egyik koreai lány úgy "van együtt" az egyik japán sráccal hogy otthon van barátja már elég hosszú ideje és csak annyit mondott hogy "de ez itt van az meg nem". No comment.


2014. március 9., vasárnap

Segovia

Mindjárt teszek fel képeket is, még ma este remélem!

Inkább leírom a történéseket előre, mert este már tuti nem lesz erőm hozzá...
Szóval tegnap, pénteekn nem sok munkáa volt, egész nap lazulás ment és 14.00kor végeztünk is, jók ezek a péntekek. :D Elmentünk a Thyssen Bornemisza Múzeumba, ami itt van 5 perc sétára a cégtől. Ez a 3. híres múzeum, ezzel sikerült kivégezni mindegyiket. Volt sok Picasso, pár Dalí, egy El Greco:

 
Nekem ez nagyon tetszett. Mondjuk alapból nekem valamiért El Greco művei tetszenek, ez a kép pedig Tim Burton Corpse Bride-jához szolgálhatott ihletül... :D

Utána elmentem venni pár dolgot, vadrizst pl, mert nagyon meg akarom kóstolni, meg pár itteni sajtot amit majd haza tudok vinni. Este rendeztünk a többiekkel egy pot luck partyt, ami egész jól sikerült, és paprikás csirkét csináltam egy egész csirkéből (életemben először vettem egy egészet, nem volt egyszerű felvagdosni xD) meg costa ricai rántott banánt :D Mire kész lettem tök jól nem vártak meg hanem nekiálltak enni, úgyhogy mire valakinek eszébe jutott szólni hogy ja bocs elkezdtük már a kaják fele elfogyott... de sebaj, megszokhattam volna.
Ma Segoviában is kicsit idegesítőek voltak, that's it, nem fogok sírni ha elbúcsúzunk a koreaiaktól.

Tegnap utána játszottunk ivós játékot ami vicces volt, csak sok volt a bor meg a sör úgyhogy inkább elmentem aludni 2 körül... 9.30-kor volt meeting és jöttek értünk megint busszal, mentünk Segoviába. Úgy bealudt mindenki a buszon hogy öröm volt nézni.

Bejártuk a katedrálist, a kastélyt meg persze a vízvezeték rendszert is láttuk. Volt megint idegenvezetőnk, aki egy csomó érdekességet mesélt a helyekről. 
Viszont a koreaiak stílusa annyira idegesít, nem bírom. Annyira anyagiasak és felszínesek hogy az ilyen emberek közelében lenn se szeretek.
Odavannak az összes pasiért a cégnél, közben kb egy helyes sincs (ezért menő minden külföldi srác Japánban meg sztem máshol is Ázsiában, mrt ha már külföldi aka nem ázsiai, akkor húúúú helyes ezeknek a csajoknak)... na de persze nem ezért nem bírom őket, eddig teljesen oké. :D
Az egyik japán srác odavan az egyik japán lányért a csoportból, és egyszer Cuzcurritában elmondta neki, a csaj meg azóta random helyzetekben felhozza amit akkor (részegen) mondott neki a srác hogy "jaj de azt mondtad szereted hogy ..... vagyok"... annyira szemétség szerintem ezt az orra alá dörgölni. De én vagyok a bunkó ha megmondom. Tudom hogy a srácnak rosszul esik, ő az egyetlen akivel jóban vagyunk viszonylag, mert 10 évet élt Amerikában és nem igazán tud beilleszkedni a japán kultúrába. Bár neki rosszabb mert japán, és így nem nézik el neki mondván hogy "jaj külföldi". 
Na most az vlt, hogy az egyik srác (aki mellesleg 165 cm magas ha van xD) elhívta ezt a lányt ma este vacsorázni... kettesben :D Erre a koreaiak közölték, persze poénból hogy akkor mi is megyünk!! De az a stílus...  nekem nem jön át ez a poén. 
Utána meg hallottam ahogy már arról beszélget ez a japán csaj a koreai lányokkal hogy vajon gazdag-e a pasi... 
Szóval lehet hogy szeteotípia, és (nyilván nemcsak ezek alapján) de szerintem a koreai lányok jórésze anyagias, és iszonyat elvárja a pasitól hogy kiszolgálja... Megvegyen neki mindent stb.

Ma ezzel az Amerikában élt sráccal beszélgettem arról, hogy hogy tudja az ember megtartani a saját értékrendjét egy olyan kultúrában (japán, igaz korea is...)) ahol nagyjából közlik veled hogy csak egy helyes út (értékrend) van, a miénk, ez itt. És ha te nem így gondolod akkor nincs igazad és buta vagy és tanulj. Ez volt Komatsuban is gimi alatt, most is ez van szinte mindenhol... emiatt nem akarok visszamenni vasárnap. T.T
Igaz én már hozzászoktam úgyhogy kevésbé érdekel az emberek véleménye. Nem lehet Japánban (meg szerintem sehol a világon sem) úgy élni, hogy megfelelni másoknak és azzal törődni hogy mit gondolnak az emberről. 
A külföldi az külföldi. Az a japán lány akivel jóban vagyok és intelligens (nem ez a randira menős, őt sajnos mikor az józan paraszti észt osztották, erősen kitúrhatták a sorból xD), említette hogy ha szőke vagyok akkor sajnos ez van, az a tipikus jele annak hogy valaki külföldi (mármint Japánban). Itt Spanyolországban, meg Európában szerintem nem érdkel senkit sem hogy honnan jöttél, jó német, jó francia, jó spanyol, jó olasz... és akkor mi van? Itt csak egy spanyolul nem beszélő ember vagy aki idegesíti a boltost néha mert nem érti amit mond. Nem azt vonják kétségbe hogy ember vagy-e vagy valami külső behatoló, meg nem bámul meg senki hiába vagy ázsiai pl... 

Szegény srác ma mondta hogy rájött hogy nem hozzá való ez a lány, tegnap este mondtam neki hogy gondolkozzon el ezen, látjuk minden nap hogy milyen, ő az egyetlen aki olyan kérdéseket kérdez hogy húúúúúú.... (olyan hülyeségeket). illetve ő az akinek ha azt mondom hogy igazából 30 éves vagyok, akkor a reakciója nem az hogy na persze, hanem hogy "eeeeee? tényleg?". Szegény srác ezt nem bírná xD
Ha valaki ismerné az AKB48 nevű borzadályos lánycsapatot, akkor ez a csajszi ottani háttértáncos volt egy ideig... de szegényke nem egy szépség és nem is vékony szóval nem tudom hogyan. 

No sebaj, eltértem a spanyol témától, de ezek a fejemben jártak eddig.. Ezek az ázsiai kultúrák annyira mások, és persze (mostmár) megértem őket, de vannak olyan pontjaik amiket szeretni sose fogok. Ezek után nem értem mikor megkérdezi pár spanyol hogy "és akkor Japánban fogsz élni?" és azt válaszolom hogy persze, egy ideig még, de nem örökre és erre teljesen meg vannak rökönyödve. xD Könyörgöm... Ki bírná azt ki? 

Európa <3 Növelni kéne a szolgáltatások hatékonyságát, a munkaerő színvonalát és akkor tényleg a legeslegjobb hely lesz a világon. (Persze ezzel nem kell egyetérteni de számomra igen.)

Off topic, de ma estére meghívtak a céges srácok bulizni, és azóta is csesznek írni a részletekről. 2 hete 1 órával a meeting time előtt írtak.. ne nevettessenek már. 
Úgyhogy ma végre pihizek egyet, holnap pedig 10.30-kor Real Madrid stadium túra, este pedig meccs :)

Képek jönnek hamarosan, még a mai nap folyamán! 




2014. március 7., péntek

Mostanaban

Epp a munkahelyrol irok most. Annyira sok a dolgom hogy otthon hozza se jutok a gephez… Nagyon durva, reggel felkelek 6.30kor, vagyis inkabb 50kor, aztan nekiallok ebedet fozni, az kb fel ora, utana reggeli, azt gepezes kozben betolom es meg pont van idom bepakolni, fogat mosni sminkelni es 8.15 korul el kell indulni… 8.45re beerunk, kavezunk aztan 9 korul kezdodik a munka, bar szerintem a cegnel flex time van. Szoval akkor kezdesz amikor akarsz egy bizonyos idosavon belul… Sokszor van hogy 9.30kor nincs meg itt a mentorom, maskor meg 9 elott itt van mar.
11 korul tartunk egy kis kave szunetet, akkor eszem egy joghurtot vagy valami laktatobbat, majd 14.00kor van az ebed, 15.30ig. Utana hetfon meg szerdan 17.30ig munka, majd atbattyogunk a spanyol orara (amibol jovo hetfon vizsga less, de ugy hogy nincs hetvegenk mert minden napra van egy program)…. X.X
Kedden delelott dolgozunk, delutan meg 19.00ig egy menedzsment treningen veszunk reszt…

Csutortok az egyetlen nap mikor rendesen dolgozunk 18.00ig, viszont ez a hivatalos buli nap, szoval megvarom a mentoromat es megiszunk egyutt egy sort a kozeli irish pubban. Penteken roved nap van, delelott (ugy ertem 14.00ig) vagyunk csak bent. Igaz mult heten csutortok delutan elmentunk La Rioja regioba, Cuzcurritaba ahol a cegnek van egy borospinceje illetve egy kastelya amit a reszvenyesek hasznalhatnak. Nagyon rendesek hogy ott aludhattunk egy ejszakat, teszek fel kepeket az agyrol meg a szobarokrol majd. Utana megkostolhattuk a bort is, ISTENI volt! En nem vagyok egy nagy voros boros ember de itt addig ittam amig volt xD Folyamatosan toltottek, bontottak az ujat ugyhogy kemenyen toltuk…Vacsorara nem tudom hogy uveg lement, utana masnap ebedhez is jart annyi hogy… mindenki kellemesen ataludta a 4 oras buszutat vissza. xD
Ez a borvidek Bilbao kozeleben van, eszakra Madridtol eleg messze. A ceget ott alapitottak anno Bilbaoban, ezert sok az ottani kapcsolatuk meg. Este ivas utan billiardoztunk, sakkoztunk, beszelgettunk, nagyon jo volt J
Pentek este hazaertem es itt volt a Betti es az Edit, ket nagyon jo baratnom akik eljottek Hollandiabol illetve Magyarorszagrol a hetvegere! Foztunk kicsit vacsorara, beszelgettunk aztan kidoltunk es szombat hajnalban indultunk 6-kor a buszpalyaudvarra, majd a 7-es busszal le Valenciaba! 3 nap alatt egesz Spanyolorszagot sikerult bejarni eszak-deli iranyba kb. Najo nem igaz mert Valencia inkabb kelet, del-kelet. De az biztos hogy agyon etlero tajakat lathattam igy. Valencia igazi mediterran varos volt, jonnek majd a kepek errol is! Bejartuka  belvarost, szedtunk nrancsot a narancsfakrol amik mindenhol ott voltak, de tul savanyu volt. Allitolag most van narancs-szezon ugyhogy lehet hogy csak nem volt szerencsenk. XD
Atsetaltunk az egesz varoson, le a tengerpartra, ami a fo pontja volt az egesz utnak! Ettunk nagyon nagyon finom paellat, mivel Valencia a paellarol hires. Varhato volt hogy ott job less
J
Este sajnos jottunk is vissza, megint 4 ora a buszon… Ejfelre ertunk haza es hazataxiztunk inkabb. Egesz olcsok a taxik itt, azt kell hogy mondjam.
Vasrnap varost neztunk, meg vettem ilyen sor csomagot, ahol 4 sor melle kapsz ajandek poharat! Kettot is mert a Hirokinak is kell mindenkeppen, es en is odavagyok ezekert a poharakert. 12 euroert kaptam igy 8 sort meg 2 tokjo poharat. J Japanban cask a 4 sor ennyibe kerul, meg esetleg melle egy pohar meg kijon, ugyhogy nagyon olcsoooooo.
Raszoktam a datolya evesre is, minden nap eszek par darabot :D Fozogetek rendesen, meg kedden voltam falat maszni is, mar masodszor ugyhogy vegul este 22.30ra estem haza.
Jo kis mokuskerek!
Holnap, azaz csutortokon kell tartanunk egy prezentaciot japanul, mert jon a Mitsubishi CEO Japanbol az egesz igazgatoi karral, plusz a spanyolorszagi japan nagykovet…. Nem rossz. Most erre keszulunk munkaidoben is, meg este otthon… Hetfpn 11-tol 12.30ig meeting volt (ejjel xD), ma is szerintem az less ugyhogy par kipurcanok. Megszoktam hogy jokat alszok… Rossz visszaallni a napi 4-5 ora alvasra.
Penteken elmegyunk par muzeumba, meg azt beszeltuk a tobbiekkel hogy csinalunk egy pot-luck partyt, ahol mindenki sut/foz/csinal valami nemtezkoti etelt, tok mindegy hogy mit. En a platanot akarom megmutatni nekik, amit a Bogitol tanultam :D Ez banant jelent spanyolul, de azt a fajtat ami Latin-Amerikaban terem es fozesre hasznaljak. Alacsonyabb a cukortartalma mint a rendes banane, ezert nem edes. Meg kell hamozni, felszeletelni es megsutni olajban… Utana pedig edesen (mezesen, cukrosan, juharsziruposan stb) illetve sosan is fogyaszthato.
Anyira olcso itt minden sajt meg hozzavalo Japanhoz kepest hogy minden nap valami finomsagot fozok :D Olyan boldog vagyok
J
Viszont muktor keresgeles kozben talaltam egy oldalt, japan oldalt, ahol nagykerben arulnak (kilora) diot, mandulat meg mogyorot meg ilyesmi magokat, jo aron!! A jo aron meg a nagy mennyisegben a keyword! A rendes bevasarlokozpontokban 100 grammos meg annal kisebb csomagokban van minden, olyan arany arban hogy ujuj… Ugyhogy marazt tervezgetem hogy mit hogy vegyek meg milyen daraloval tudok mandulatejet csinalni otthon stb stb :D
Tanultam itt jo recepteket, illetve olyan finomakat ettem…. Az az egy problemam hogy minden agyon van ontve olivaolajjal, ami isteni finom, de nekem nem birja a gyomrom. Az jo hogy egeszseges, de nem literszamra. Ontetnek nem hasznalnam salatahoz mint ahogy az ettermekben teszik pl.
Erdekessseg amugy hogy a spanyol ettermekben mindenkeppen kap kenyeret az ember. Ezt hozzak ki eloszor, vagy az asztalon van mar, es utana az innivalot. Ettermenkent mas a kenyer, van ahol cibatta (agy hogy irjak ezt…), van ahol teljes kiorlesu volt, mashol sima zsemle szeru… A lenyeg hogy finom es van hozza olivaolaj meg balzsamecet ontetnek.
Minden etteremben van egy ilyen “menú del día”, a napi menu, ami kenyer, elso fogas, masodik fogas, desszert (nem mindig) es innivalobol all. Az ital sokszor bor vagy sangría az ebedhez… ami eloszor fura volt, de anniyra jo itt a voros bor hogy mar siman. xD Van meg egy fajta borkeverek, ami olyan mint a sangría csak nincsenek benne gyumolcsok, azt is isszak.
Ma oktatott az egyik munkatarsm a sonkarol, az igazi spanyol ibérico sonkáról. Jé tudok ékezetesen írni itt is! Szóval azt mondta, hogy négy fajtája van a sonkának, ugye ha abból indulunk ki hogy Ibérico a disznó fajtája: van amelyik istállóban tartott, ez a legolcsóbb, van ami kint tartott de magokon és fuvon, van ami kint tartott, magokon, fuvon és néha makkon. És a legjobb, a bellota, ami kint szabadon van, mozoghat, fuvet es magokat kap és a levágása elötti 4 hónapban csak makkot kap, ez a legjobb és a legdrágább. Jovo csutortokon elmegyunk egy jo boltba ahol lehet kapni :D Ugyhogy egy kicsit megprobalok hazavinni majd… Remelme nem lesz baj a repulon azzal h husaru. xD
Tul sok mindent akarok vinni ahhoz hogy beleferjen ket borondbe.



Az előző részt tegnapelőtt írtam, aka... szerdán? Azóta szerencsésen vége lett a prezentációnak és nagyon megdícsértek, volt egy 1,5 órás beszélgetésem a főnökkel és ő is megdícsért hogy jól megtaláltam a nekünk nem előnyös pontokat egy 50 oldalas finanszírozási szerződésben. Sokat mesélt még mindenféléről, főleg az üzleti és jogi dolgok keveredéséről ami tényleg izgalmas volt!
Ebédre elmentünk egy tökjó helyreés olyan jó fehér bort ittunk, huh :D Este pedig Guinnesst... Úgyhogyjól eltelt ez a csütörtök egy pillanat alatt.

Szombat este szerveznek egy bulit a shipbroker-es srácok, ott van az összes fiatal meg jól kinéző srác kb úgyhogy tök jó lesz hahaha. 

Majd a hétvégén jelentkezem meg írok a Real Madrid meccsről :D