2012. november 16., péntek

A pénzügyminisztérium

Elnézést hogy eltűntem, annyi dolgom van hogy azt se tudom hova fussak meg mihez lássak neki...

Azért ma sikerült időt szakítani egy orientációra a japán pénzügyminisztérium épületében, amit a volt IMF-es önkénteseknek szerveztek. Végül kiderült hogy ez inkább egyfajta toborzás volt, mintsem orientáció, de azért sok érdekes dolgot meséltek, meg körbevezettek minket. Elvittek a terembe, ahol a pénzügyminiszter bejelenti minden sajtótájékoztatón az aktuális híreket, elsétálhattunk a pénzügyminiszter irodájának ajtaja előtt is...:) Hiszen ez az IMF munka a PÜ keretei közt zajlott le. Így nagyon szívesen várják a többieket oda dolgozni esetleg. Külföldiként nem tudom hogy lehetséges-e egyáltalán...
Nagyon érdekes amúgy ez az előre eltervezett karrierlétra, ami a belépőket várja. Az első két évben ilyen kis mindenes az ember, aztán a 3. évben elküldik vidékre adónyilvántartónak 2 évre, majd elmehet 2 évre (sőt el  kell mennie) cserediáknak valahova. Cserediák talán nem a legjobb fordítás rá, pedig japánul ugyanaz a szó... van aki mastart csinál, valaki elkezd egy új szakot, valaki nyelvet tanul.. Mindenesetre mindenféle érdekes dolgot, a pénzügyminisztérium pénzén xD Aztán hazamegy és a mindenesek főnöke lehet... Utána meg lehet elkezdeni emelkedni a ranglétrán, a 8. év után. Ez így el van döntve.

Szóval valamilyen szinten tökjó, meg mindenféle munkát kipróbálhat az ember,ez szinte minden japán munkahelyen így van, viszont semmi specializáció nincs... Ami határozottan hátrányos lehet később.
Nem kérdeztem rá hogy külföldiként jelentkezhetnék-e, elég fura lenne...

Viszont volt egy pasi aki 13. éve dolgozott már ott, és ő beszélt az élményeiről, tapasztalatairól... 3 évig dolgozott közgazdászként az IMFnél New Yorkban, többek közt kiküldték Szváziföldre meg egy csomó afrikai országba amikről nem is hallott még előtte, hogy elsimitson kisebb problémákat meg anyagot gyűjtsön. Elég érdekes az IMF-ről így egy belső embertől hallani, nem a magyar médiából, akik szerint csak "szaglászni mennek" meg "kapitalista szemetek" stb stb nem tudom miket írtak még... Na mindegy.
Engem nagyon érdekelt.

Mondott egy érdekeset ez a fickó... Azt, hogy megfigyelte a munkája során, hogy sok tehetséges nyugati elmegy egy másik országba dolgozni, mert ott jobb a fizetés meg mert rossz otthon...viszont senki sem gondol arra hogy otthon maradjon és a hazájáért dolgozzon. Mert annyi minden van Japánban amit ő szeret, azért mindenképpen itt akart dolgozni, mégha nem a legmagasabb fizetésért is... Na ez szerintem hazaszeretet, nem az hogy "verjük meg a cigányokat meg a külföldieket mert nem magyarok"....:D
Bár.. megértem hogy az otthoni alacsony fizetés meg az itteni alacsony fizetés nem egy kaliberű... De maga a gondolkodásmód az nagyon érdekes és szép. Szerintem. De attól én nem megyek vissza Mo-ra.

Volt egy hivatalos fogadásszerű afterparty is, 4000 yent legomboltak rólunk az all-you-can-drinkért meg a kajáért ami végülis nem volt akkora eresztés.>.< De a társaságért megérte, lettek barátaim más nagyon jó egyetemekről, mindannyian nagyon értelmes és okos emberek... Kicsit szélesedett a látóköröm és majd többekkel összejárunk később is bulizni meg curryt enni, már le is van zsírozva...

Éjfélre végre hazaestem és most ezt le kellett írnom, mert elfelejtem. Annyi minden történt közben még, de már a nagyrészére nem emlékszem.


Mosolyogva a minisztérium vörösszőnyegén... Olyan szép volt belülről az egész épület! Viszont a 4. emeleten csak férfi WC-k voltak, ami sokmindent elárul... Az ottdolgozók nemenkénti arányáról. Lejjebb kellett menni egy emelettel, és ott is csak egy volt. Alig vannak nők, de tényleg.

Közben öööö mi történt még...


Random iszogatós kép tegnap estéről... Olyan jó volt, hülyültünk a srácokkal, sok német volt ott meg a 2 svéd srác és annyira jó volt európai humort halllgatni meg minden vackon nevetni amit a japánok nem értenek. Nem ismerik a South Parkot, se a Family Guyt, nem értik az iróniát meg a cinikus megjegyzéseket sem, úgyhogy nem olyan egyszerű itt sokszor viccet mesélni. Ezzel nem bántani akarom őket, ezek csak tények amiket eddig megállapítottunk, és megpróbáltuk elmagyarázni a South Park vicceket az egyik srácnak, csak hát kudarcba fulladt... Mikor Cartman benyög valami bunkóságot és jól megver valakit, mi meg szakadunk a röhögéstől.... ők meg azt se értik hogy mivan. XD Lehet hogy velünk van a prolbléma, túl aggresszív európaiakkal.

Na sebaj, holnap floor leader meeting lesz este, az egyik finn barátom meg csinált guinnesses-csokis muffint és már félre is tett nekem egyet, úgyhogy megyek is aludni hogy minél előbb eljöjjön a nagy holnap!:D


2012. november 5., hétfő

November

Es ismet eletjelet adok magamrol... epp a sulibol jelentkezem ezert nincs ekezet. 

Annyi dolgom van megint pedig angy naivan azt hittem majd novemberben lesz idom akarmire is... :D 
November elejen volt az Ikkyosai, a Hitotsubashi iskolai fesztivalja ami lenyegebn annyiban kulonbozott az elozoektol hogy sokkal nagyobb szabasu volt. Egybeesett Kunitachi varos fesztivaljaval, ugyhogy az utcan meg bent a campuson is boltok voltak mindenfele. En a MOS nevu klubbal voltam, akikkel Svedorszagba megyek majd jovore es egy motsuni nevezetu etelt arultunk. Errol azt kell tudni hogy disznobelsosegekbol keszul, de van benne retek meg repa is es szerintem nagyon finom. Miso meg szojaszosz meg meg par fuszer adja a le alapjat, bar hallasra nem hangzik jol,,, De elegge olyan etel aminek megoszlik a kozonsege... Az utalom meg a szeretem kozott, nincs nagyon kozeput xD nem tudom miert ezt talaltak ki de utolso nap mikor bealltam reklamozni nagyon sokat skerult eladi belole.  Biztos arra tevedtek azok akik szeretik. xD
Osszessegeben nagyon jo volt, elotte megint sokat buliztunk meg beszelgettunk ejszakakba nyuloan az uj cserediakokkal ugyhogy jo faradt voltam, meg tegnap este elmentem iszogatni egy baratommal a kolibol ugyhogy ez a hetfo reggel is szepen kezdodot. 

No de szep az elet, vegre tanultam is emellett ugyhogy ugy erzem hogy csinalok valamit, ma volt francia oram es ra kellett jonnom hogy egesz sokat ertek franciaul ahhoz kepest hgoy beszelni nem tudok egy mukkot se. Bele kene huzni.... :D

Jovo heten megyek a japan penzugyminiszteriumba eloadast hallgatni, utana meg bulizni a tobbi IMFes onkentessel... azt hiszem valami iszonyat nagy mazlim volt hogy kivalasztottak. Eljottek az IMFes okentesek kozul paran az Ikkyosaira is, olyan jo volt latni oket ujra. 
Szerdan lehet hogy megyunk Disney landbe, attol fugg hogy mennyire iszonyat draga a belepo meg az odajutas. XD 

Erdekes amugy, annyi dolgot akartam irni meg meselni de most semmi sem jut eszembe, olyan agyhalott allapotban vagyok,,.. barmennyit alszok is faradt vagyok :( 
Na de majd este kis futas talan felfrissit... Sokat jarok most a kondiba a sracokkal, tok jo h mostanaban mindig van kivel menni. Nagyon jofejek ezek az uj cserediakok. A svedekkel lettem joban valahogy, ugyhogy lagalabb a jovoben is biztos hogy fogunk talalkozni. :))

Erdekes hogy most valahogy jobban belefolytam a kolis eletbe, a koleszos japanokkal is hirtelen tpbbet beszelunk, talalkozunk a kolin kivul is.. most mar tenyleg otthon erzem magam. 

Azert azt meg nagyon varom hogy decemberben hazamenjek! Mindenki nagyon hianyzik de ugy tunik hogy sok itteni baratom is epp Europaban lesz ugyhogy majd beugranak. :D Hogy biztos ne legyek homesick... se Japanra se Magyarorszagra. 

LSzep az elet... Na majd ha eszembe jut hogy miket akartam, meg otthon ha tudok rendesen feltenni kepeket akkor fogok. :) Frissitek majd

2012. október 24., szerda

Képek

Pár kép amiket FB-ra tettek fel:


Ez a kép azt hiszem a Dominika érdeme, ő egy magyar barátnőm itt, azt hiszem nem nehéz megtalálni a képen :D Aki a jobboldalán mögötte van srác a Koji, ő egy csoportban van velem ezen a jogi versenyen, ő amúgy közgazdaságot tanul szóval semmi jogi háttértudása, de jól tud angolul. Aki mellettem mosolyog lány ő Kaori, mellette pedig Yohei, ők szintén csapattagok :) Őket 3-ukat meg a Yomogi nevű lányt aki nem volt ott, nagyon bírom!
A többiek az ő barátaik...


Ez a kép valahogy tetszik... A saját arcomról teljesen a húgom, Bogi jut eszembe... lehet hogy mégis hasonlítunk??! :)

Na mindegy... Voltunk ma a Ghibli múzeumban, Mitakában. Ez maga az egész hely egy nagy játszótérhez hasoníltott. nagyon jól meg volt csinálva!

http://www.ghibli-museum.jp/en/

Utána ettünk egy nagyon finom indiai curryt vacsira, és most épp azon vagyok hogy olvasgassak kicsit holnapra, vagy/és átmenjek egy barátomhoz beszélgetni..... Szép az élet :D

Végül eszembe jutott hogy feltegyek képet még pár hétköznapi dologról:


A Fuji egy szép tiszta reggelen a 7. emeletről :) Én pont a másik oldalon lakom,nem erre néz a szobám, úgyhogy a lift mögötti helyre be kellett másznom hogy lássam, de megérte.


Ez az a hely ahol angolt tanítok. Ez a közösségi ház, vagy városház, ahol rengeteg idős ember tölti a napjait. Több terem van a 2. emeleten amiket ki lehet bérelni, és szinte mind foglalt volt különböző klubok miatt. Van kis ebédlő, lehet édességet venni, és el tudják tölteni az idejüket kultúrált közegben, nem egyedül az idősek... Szerintem tök jó dolog! Ott ültek bácsikák és olvasgattak, aztán a néni akivel ma volt órám hozott egy csomó sütit...:)
Sajnos a 85 éves bácsi épp kórházban volt, mert rákos és havonta kétszer kell ilyen kemoterápia szerűségre járnia... Hihetetlen hogy milyen egészséges volt mégis meg jókedvű a múltkor.
Emiatt megetette velem a néni az ő adag édességét is... x"D


Ez egy Totoro figura, a Ghibli múzeum bejáratánál Mitakában. :D Annyira cukii, bár a végén én nem vásároltam semmit az ajándékboltban... mindenki más jól teletömte magát cuccokkal.


Ez egy random srác aki így várt a vonatra. XD Ez a pozíció elég gyakori "pihenő helyzet" Japánban. De akkor se tudom megszokni, meg Tokyoban azért nem tolják az emberek annyira mint vidéken... Ez a csávó ott guggolt ebben a pózban 10 percig míg jött a vonat és valami FIFA szerű focis játékot tolt iphoneon. xD

Csak pár életkép...:D

A fesztiválról is találtam még képeket:
De előtte egy IMF-es kép:



Ilyen volt mikor vitték körbe azokat a dolgokat..


Ez egy okonomiyaki akar lenni, tojással a tetején. :D Olyan jó kaják voltak...huhh...Ezt vette az egyik srác és a végén ketten ettük meg... Tiszta ari hogy adott, látszik hogy megy majd cserediáknak úgyhogy megnevelték már...


Ez egy korábbi estén a teljesen józan, lengyel, svéd, koreai és magyar társulat...:DD


2012. október 23., kedd

Verseny

Na a héten belehúztam a tanulásba! Ma este 9ig suliban voltam, ami azt hiszem rekord... De ezentúl olyan heti 5-6 órát fogunk a versenyre készüléssel tölteni... HAHAHA

De, nem tudom honnan jött az ötlet, jövő kedden este 6-kor mikor vége a próbának, beöltözünk halloweeni kosztümbe és bulizunk 5-en egyet az üres épületben XDDD Ezt ma találták ki a többiek, nekem nagyon tetszkik..:D Nagyon készek, imádom ezt a 4 embert...

Ma volt egy próba tárgyalásunk amúgy, el kellett játszani hogy a valós arbitration alatt milyen nyitóeszédet mondunk majd, hogy védjük meg a cégünk követeléseit jogi alapon... Én kezdtem egy öt perces nyitóbeszéddel angolul, hát kicsit féltem de jól ment.
A csávó aki végül az arbitrator szerepét bevállalta, elég érdekes volt... Engem lazán semminek nézett. Nem köszönt, a többieket név szerint megemlegette hogy jaj rólad hallottam, te xxyxy vagy... rajtam meg keresztül nézett, meg se kérdezte honnan jöttem meg tudok-e japánul vagy valami. Na mindegy le van szarva.
A többiek jófejek az a lényeg.

Holnap tanítok angolt megint, meg lesz két fantasztikus órám... Ezt a félévet sikerült amúgy zseniálisan kezdenem, október 14-ig volt tantárgyfelvétel, és elfelejtettem. xD Úgyhogy 15-én reggel futás be, kérvény lead, és a héten fogadták el úgyhogy semmi probléma, megvan az összes kreditem...

A héten nem tudom mi más említésre méltó történt, végre elkezdtem tanulni és nagyon jó érzés.
Pénteken megyek az Elisabeth színdarabot megnézni, az eredeti osztrák verziót ezúttal, ismételten Kamarás Máté főszereplésével...
Addig lesz egy kellemes szerdám, amikor veszek kosztümöt a szombati bulira, meg egy csütörtököm amikor egész nap gyakorolni fogunk erre a jogi versenyre megint, este meg dolgozom x_X

Azt hiszem imádom az itteni életemet,ez még mindig igaz.

2012. október 18., csütörtök

IMF és más egyéb

Hát ezen is sikeresen túl vagyok!
Nagyon nagyon pozitív élmény volt számomra ez az egész IMF közgyűlés, meg hogy találkozhattam a magyar küldöttekkel. Nem tudtam hogy hogy viszonyuljak hozzájuk, hiszen politikusok, fontos emberek stb, de végül nagyon közvetlenek voltak és kedvesek.... A sok udvariatlan japán után fantasztikus volt hogy előre engedtek a liftnél meg a "csak Ön után"... a lépcsőn, ajtónál bárhol...

Beléphettem az összes VIP zónába és hiába az önkéntes kitűző, egyetlen szőke önkéntesként mindenki engem is delegáltnak nézett úgyhogy mosolyogva meghajlással köszöntött a japán staff, még ha a többiekkel együtt mentem nekem akkor is thank you-ztak meg angolul beszéltek. xD Nagyon vicces volt...

Az utolsó nap résztvehettem egy öt csillagos szállodában megrendezett fogadáson, a Citi bank fogadásán, ami azt hiszem nagyban motivál arra hogy tanuljak... hahaha. Én is egyszer meghívottként fogok részt venni egy ilyenen... Az tuti :)

A többi szerintem hivatali titok, a lényeg hogy szerintem vannak még Magyarországon olyan emberek akik tudják hogy mit csinálnak, azok alapján amit láttam és hallottam így gondolom. Úgyhogy nem kell a médiának hinni, mert erősen torzít... Ezt megtanultam most.

Sajnos az egyetlen rossz dolog volt hogy lehűlt az idő és jól megfáztam, úgyhogy az utolsó 2 napot úgy szipogtam végig, meg hát a napi 1,5 meg 3 óra alvás se hiszem hogy túl egészséges...:D De ahogy hazajöttem a koliba nagy buli volt, és mire ideértem naná hogy már csak részegápolás maradt... Egy jó barátom iszonyatosan berúgott úgyhogy őt ápolgattam meg kerestem a cuccait, azelőtt meg a svédekkel iszogattunk... Azóta szinte minden nap a svédekkel iszogatunk, vagy kondizunk, meg voltam 2 napja futni is a koli körül.

A héten voltam orvosnál, most szedem a gyógyszereket és megint a herendi porcelánokat árusító cégnek tolmácsolok, amellett meg a suliba futkosok és angolt tanítok... Holnap este meg Shibuyában tárgyalási próbát tartunk aztán szerintem megyünk egy klubba táncolni.... hahahaha :D
Azt hiszem nem unalmas az élet. Ezért nincs mostanában időm blogolni.

Tegnap este is hazajöttem végre, erre a bejáratnál belebotlottam egy kedves svéd barátomba aki olyan részeg volt hogy jó hogy hazajutott... Csodálkoztam hogy mit keres kint az esőben, erre kiderült h lefektették aludni mert részeg volt de kifutott a szobájából és elfutott enni az állomásra XD Aztán megint visszavittük, és mikor kint beszélgettünk egyszercsak kisprintel mellettünk... Rámnézett és még integetett is, de a többieknek nem tűnt fel, úgyhogy el lehet képzelni hogy ilyen filmes arckifejezéssel ránéztem hogy "TEEEEEEEE? GYERE VISSZAAAAAA!!" erre elfutott, én meg utána.... XD hajnali fél egykor nekiállt körbefutni a koleszt én meg utána, de hamar feladtam papucsban.... Azt hittem megölöm ma... Utána csomót kerestük hogy hol lehet mert elfutott :'D Egy 21 éves helyes sportos svéd srácról van szó btw, aki 5 évessé fejlődik vissza ha iszik... Aztán reggel 6kor ír egy smst hogy "jól vagyok, megyek kondizni" ???!

Ma dolgozni voltam ugye, herendes tolmácsolás, aztán hazaértem és átjött egy kedves barátnőm, Rieko. Egy iszonyatosan cuki japán lány aki AFS-szel volt cserediák Németországban :) Lent voltunk az első emeleten, ott van egy német srác, és németül beszélgettek/ünk, én csak füleltem inkább... Aztán hazaesett a finn srác, a Kenny, akinek van valami olyan szuper mozgásérzékelős játéka amit a TV-re kell szerelni, és benyom zenét és követni kell a figura mozgását, és érzékeli hogy mennyire egyezik a te mozgásod azzal. 4-en versenyeztünk utána és este 11-ig ugráltunk....XD Jaj imádok itt élni...:D

És a legjobb hogy tényleg nem kell semmit se tanulnom, met csak nyelvóráim meg tesim van kb :"D Még jó hogy első félévben annyimindent felvettem....

A megfázásom sokkal jobban van amúgy, szóval Anya ne aggódj....:) Jól érzem magam és sokat pihenek...:D A sok pihenés miatt kedden lekéstem azt a bulit az IMF-esek rendeztek az önkéntesek részére :( De nagyon jó kis csapat volt, remélem hogy lesz még újabb rendezvény majd!

Most megyek aludni végre, holnap hosszú nap lesz... De azt hiszem ezentúl lent iszok kávét a finn srácéknál, meg ott is fogok vacsorázni... Milyen mennyország az, ahol a 3 srác olyan jól főz, hogy lányként oda járok kajálni?? Finn, német meg francia, és meg van beszélve hogy hogy beszállok 100-200 yennel akkor kapok vacsit...:D Úgyhogy megbeszéltük hogy majd egyszer magyar ételről is lehet szó, de a végén a máknál kötöttünk ki...

Remélem nem volt nagyon összevissza ez a beszámoló, ha az is volt.. olyanok a napjaim is jelenleg. Jövő héttől esetleg fellélegezhetek kicsit... esetleg!



2012. október 7., vasárnap

Már október van?!

Hát azt hittem 2-3 napja írtam utoljára a blogra... Úristen de repül az idő :D

Tegnap volt az IMF ori, az utolsó, aztán jövő héttől már élesben megy minden. Megvannak a résztvevők nevei, a részletek... Majd holnap fel kell hívnom a magyar nagykövetséget mert meg kell beszélni pár részletet.
Azt hiszem nagyon nem részletezhetem hogy mi lesz, az talán nem titok hogy kik jönnek... Lehet tippelgetni, leírom a beosztásukat... Adó és pénzügyekért felelős államtitkár úr, helyettes államtitkár, különböző európai uniós képviselők, tanácsadók, nemzeti bank elnöke...

http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/10/03/varga_mihaly_ugy_erzi_nem_is_kell_az_imf-megallapodas/

Hát ő biztos hogy itt lesz.... Próbálok képeket keresni mindegyikükről, hogy legalább az arcukra emlékezzek...
Na mindegy, szerdától kezdődik az én munkám, várom őket a repülőtéren majd, aztán ha addig megtudom hogy melyik hotelben szállnak meg, akkor odáig elkísérem őket, becsekkolunk stb stb
Kíváncsi vagyok hogy lesz-e velük hivatalos japán tolmács, meg hogy hogy lesz ez az egész lebonyolítva. Még 200 oldalnyi instrukciót el kell olvasnom, hogy merre parkolhatnak az autók, hol kell a VIP bejáratot használni, stb

Ezen kívül eltelt egy hét a suliban, rengeteget futkostam ide-oda, de valahogy mindenre jutott időm... Sokat tanulunk meg készülünk a versenyre ami december 1-2-án lesz majd, épp a franchise hálózatok jogi hátteréről olvasok, aztán le kell fordítanom angolról japánra...

A hétvége meg huh érdekesen telt... Pénteken dolgoztam, de a többiek meg buliztak a koleszban, szóval mire hazaértem már mindenki seggrészeg volt, úgyhogy felmentünk a 8.-ra és iszogatás közben Nintendon Mariot játszottunk XD A svédekkel meg pár japánnal...

Jaj igen, szerdán eljöttek az új cserediákok a bárba :) Úgyhogy találkoztam mindenkivel. Annyira jófejeeek, nagyon bírom őket, van sok német, olasz, svéd, meg ausztrálok is... Egy lengyel lány.. Olyan jó a sok európai közt lenni :)

Most szombaton meg welcome party volt, amiről elkéstem az IMF miatt, mert utána beültünk vacsorázni Shinjukuba egy barátommal. Annyira jó érzés volt, mikor odaértem egy csomóan messziről integettek hogy "Íriiiisz, jaj de későn jöttél!! Hol voltál?" Meg ilyenek :D Imádok itt élni, komolyan, nagyon nagyon imádok.

Itt is a fele nép KO volt már, egy svéd srác mindenkit ölelgetett, a japánok táncoltak, és itt volt velem a Yuka is, és a vége az lett hogy kaptunk egy csomó ingyen piát és elmentünk karaokézni XD Aztán nem aludtunk kb reggel 7-ig, akkor meg hazament egy korai vonattal... ma meg tanulgatnék épp aktívan.

És már október 7 van, nehéz elhinni... Úgy repülnek az órák, napok, hetek... Annyira imádom mondjuk, mindenre van időm amire akarom hogy legyen, fantasztikus emberekkel találkozom, meg tanulok meg dolgozok együtt... mi kellene még?:)

Pénteken volt egy kis fotózás is, én fotóztam az Elenát, mert ugye részt vesz végül azon a Miss Hitotsubashi szépségversenyen. Sajnos nem találom a weboldalt, de végül nagyon szar képeket csináltak róla, béna pózokban, úgyhogy mondtam neki hogy adjon egy gépet és csinálok én róla jobbakat, úgyhogy péntek délután fényképeztünk... Tényleg tök jól sikerültek, úgyhogy szerintem jó esélyei vannak. 4 jelentkező van és egyikük egy srácXD
A net tele volt vele júniusban, hogy egy transzfesztita srác jelentkezni akar a szépségversenyre, de nem engedték a szervezők, mire a srác az egész netet fellázította meg a médiába is bekerült hogy ez mennyire rasszista meg blabla, úgyhogy végül részt vehet....XD 2 japán lány, ez a srác meg az Elena az indulók végül...
Én csinálom majd a haját is a műsorra, mert nem lehet megbízni ezekben a japánokban... akik ezt szervezik az is egy ilyen klub, és az elsőévesekre bízzák rá... pff, akiknek gőzük nincs arról hogy egy puhább nem ázsiai hajat hogy kell kezelni, a fénytechnikát hogy kell rendesen megcsinálni...

No de, ezennel futok tanulni :) Majd írok ha vége az IMF-nek... Jövő vasárnap.

Közben arra gondoltam hogy legyen pár fénykép is:


Kosztümben, a múlt héten tolmácsolás után. A mellettem levő lány Chiyuki, ő jól beszél magyarul :)) Nagyon cuki


Ezen elég nyomin nézek ki, de ez múlt szombat, mikor a főnököm kórházba került úgyhogy be kellett ugranom helyette a bárba egyből tolmácsolás után. Azóta kiengedték, de többször mennem kell segíteni neki mert egyedül nem bírja, fel van dagadva még a fél feje meg fáj is neki :/ Úgyhogy sajnáltam hogy tegnap nem tudtam segíteni neki, de inkább ez a buli.
Mellettem a képen a Kevin, egy kanadai srác aki már itt él nagyjából 20 éve... Hahaha, mellette pedig Okabe-san, ő nagyon sokat segít mindig a bárban. :) Törzsvendég meg sokszor helyettes pultos...


Ez elég random, de a Tokyo állomás újjonnan átadott déli bejárata... Ott van a Station Hotel, ami ilyen 5 csillagos régi európai mintára épült:


Picit homályos a kép, de azért nagyjából látszik. :) Nagyon szép szerintem. Emiatt tele volt túristákkal és mindenki ezt fényképezgette, elég idegesítő volt. XD Azt se tudtam hogy találjuk majd meg egymást a Kojival. Vicces érzés arra gondolni, hogy én itt lakom úgyhogy nem fogok leállni mindig mindent fényképezgetni... :D De tényleg imádom Tokyot.

2012. szeptember 28., péntek

Tolmácsolás + IMF

Elnézést hogy eltűntem egy kicsit :) Mostanában ki sem látok a munkából...

25-én kedden volt az IMF-es dolognak az első orientációja. Azt már szerintem írtam hogy felvettek önkéntesnek, sikerült a dolog. Most volt az első önkéntes kiképzés. Körülbelül 100-an voltunk ott, és ez ráadásul a második turnus volt mert a többiek (többek közt egy ismerősöm is) hétfőn vettek részt ugynanezen.
Teljes puccban öltönyben kellett megjelenni reggel 9.30-kor a Yurakucho állomás melletti egyik minisztériumi épületben, ahol beültettek egy terembe és megtudhattuk végre hogy ki melyik ország küldöttjeire fog "vigyázni". Mily meglepetés, enyém lett Magyarország. :) Így már hivatalosan is elmondható hogy én leszek a magyar IMF küldöttség kapcsolattartó személye, aki a napirendjüket fejből fogja majd tudni és megszervezi az eljutásukat a helyszínek között, elmondja a sofőrnek hogy hova kell mennie, stb stb. Mi fogjuk őket várni a repülőtéren is, és október 6án, a 2. kiképzésen derül ki a pontos napirend. Maga a plenáris ülés október 12-én kezdődik, az lesz a legfontosabb, legmozgalmasabb napunk, ám október 8-tól tartanak különböző gyűléseket és előadásokat, melyeken a részvétel nem kötelező. Kíváncsi vagyok hogy a magyar delegáció végül kikből fog állni és mikor fognak megérkezni....

Reggel az odafelé úton gondoltam rá mondjuk hogy mennyire undorító a reggeli vonaton nyomorogni... A kolitól Kokubunjiig az egyszem megálló borzalom volt. Nem kell ide vonatba bepréselő emberke... az utolsó ember nagyjából nekifutásból kenődik be a vonatba... Teljes erővel benyomva az előtte állókat... fantasztikus érzés. Szerencsére a Chuo-vonal amivel egészen Tokyo állomásig mentem nem volt ennyire zsúfolt, meg is haltam volna.
A beperéselő emberkék viszont azt hiszem léteznek, viszont csak a metróknál használják őket.. Azokon azt hiszem még többen utazhatnak reggel.

Végül visszatérveaz IMF-re, minden megjelent liason (ez a hivatalos neve ennek a kapcsolattartó pozíciónak) "kapott" egy-egy országot... A barátaim közt volt aki Egyenlítői Guineát, másik Dzsibutit, Paraguayt illetve Norvégiát kapták.. Megismerkedtem egy csomó emberrel más sulikból is, egy fiú aki mellém sodródott mondjuk pont Hitotsubashis volt és még ismerte is az összes felsőbbéves barátomat. Nagyon illedelmes srác volt, minden ajtónál előre engedett (Angliában beleverték a ladies first fogalmát), vicces is meg simán elbeszélgetett a lányokkal.. Ilyen is van. Hm. A lányok akikkel megismerkedtem szintén nagyon arik voltak, beültünk a végén a Starbucksba dumálni egyet. Egyikük 4 évet Indonéziában 3 évet pedig Szaúd-Arábiában élt, a másikuk pedig a császár unokájának a barátnője... :D Nem semmi emberek.. De annyira aranyosak!
Meglepődtem hogy én voltam az egyetlen külföldi az összes önkéntes között. Ha voltak is, csak ázsiaiak...
Elég érdekes volt így a kezdetkor a megnyitó beszédet hallgatni, ami lényegében egy jó nagy lecseszés volt, hogy "Mi most a Japán államot képviseljük, és a küldötteknek nem számít hogy ki, alkalmazott vagy önkéntes követ el udvariatlanságot vagy vét hibát, Japánt fogják hibáztatni"... Tehát a japán állam alkalmazottja vagyok jelenleg... :) Nagyon fontos számukra hogy ezzel a plenáris üléssel megmutassák a világnak, Japán visszatér a tsunami után! Hát rajtam ne múljék, én mindent megteszek majd...

Utána gyakoroltuk az illemet, a megfelelő meghajlást, névjegykártya átadást, a repülőtéren várakozást, a helyes ülést, sőt egyszer még a bemutatkozást is el kellett játszanunk. Elég vicces, viszont szerintem a maga fura módján hasznos volt. A tréner nő mondta hogy pár éve Okinawán vett részt egy világkonferencián és akkor lifteslányként napokat kellett tréningre járnia.... Hogy azt betanítsák neki hogyan kell viselkedni, mit kell mondani stb... (Erre mindjárt visszatérek még).

Október 6-án még több részletet tudunk meg, illetve körbevezettek minket a helyszínek között, hiszen mindennél jobban kell ismernünk az útvonalakat. Kaptunk nagyon sok papírt is amit itthon el kell majd olvasni, mind a parkolásra vonatkozik, hol állhatnak meg a küldöttségek autói stb.. A mi dolgunk lesz majd ugyanis időre odarendelni az autót, melyet a Japán állam biztosít minden delegációnak... És bizony a forgalmi viszonyoknak megfelelően több helyre jöhet az az autó... Még akkor is ha van neki VIP hely.
Ezen kívül van a protokollról is elég sok benne, melyik oldalon illik sétálni, stb stb, nagyon sok hasznos dolog.
Nagyon várom már ezt az ülést.

Visszatérve az ez utáni dolgokra... Jelenleg a Tokyo állomás közelében levő Takashimaya nevű nagyon híres régi bevásárlóközpontban dolgozom.


Ebben az épületben. A herendi porcelán japán forgalmazója minden évben mesterfestőket hozat ide Herendről, akik több héten keresztül más-más helyszíneken festenek porcelánt, ezáltal is népszerűsítve a márkát. És én az illető mesternek tolmácsolok. Nagyon jó munka amúgy, szombatig csinálom majd meg októberben majd párszor, viszont elég fárasztó. Rengeteget kell beszélni a vevőknek és mivel sokszor nem kérdeznek, el kell kezdeni magyarázni hogy éppen mit csinál, árnyékolás, satírozás, stb és ugye a motívumokat kell tudni, a festékalapanyagokat, szóval van szakszó bőven. Nagyon sok öreg néni vásárol errefelé, és rengeteg rajongója van Herendnek!
Akkora szégyen hogy otthon nincs méltón megbeszülve. Egész Ázsiában, Taiwanon is képviselő Magyarország nevét és nagyon nagyon pozitívan és jól teszi. Sok vevőnk járt már Herenden, ott is vásároltak és azóta gyűjtik..  A megbecsülés alatt persze nem azt értem hogy vegyen mindenki 40.000 forintos herendi porcelánt, csak értékelje, meg esetleg a hungaricumok közé felvehetnék már... Ha ez nem hungaricum, akkor mi?
Nagyon sok érdekes dolgot hallok meg tanulok így munka közben, úgyhogy élvezem minden percét... Reggel viszont korán indulok a csúcsforgalomban, este meg szintén a csúcsban jövök haza úgyhogy wááá azt az egyet nem élvezem... Nyomorogni a vonaton... :/

Ma hazafelé viszont nagyon vicces dolog történt: Minden nap kosztümben járok dolgozni:

Ennél nincs jobb fényképem (azóta már nincs fehér lopásgátló a blézeren, már megvettem :D),viszont nagyjából így nézek ki. Azóta annyian megnéznek!! Hihetetlen... Pedig Tokyoban nem szoktak. Múltkor rámköszönt egy kissrác itt a koli mellett, meg egy öreg bácsi is az állomásnál... Eddig valahogy sosem volt semmi hasonló. No de igen, ültem a metrón és a mellettem levő srác (akire azt hittem hogy japán) megszólalt tökéletesen angolul, hogy "Nem lehetetlen Japánban munkát találni japántudás nélkül?" Aztán elkezdtünk beszélgetni, azt hitte amerikai vagyok, és a kosztüm miatt meg hogy itt dolgozom.. Úgyhogy belementem a játékba és mondtam hogy igen, tolmács vagyok, itt jártam egyetemre... blabla.. Ő meg Szingapúrban dolgozik amúgy, csak a barátnője miatt van itt. Vége is lett a beszélgetésnek csak a lényeg hogy először azt se tudta hogy nem amerikai vagyok, meg dolgozó embernek nézett... Azért számomra ez egyetemista elsősként 20 évesen elég vicces. A nénik a boltban is folyton azzal vannak elfoglalva hogy "Hol tanultál japánul?" meg mindenki múlt időben beszél róla hogy "itt jáRTÁL egyetemre?"...
(Sok nénire itt rászólnék hogy HELÓ MELLETTED FESTENEK EGY EREDETI HERENDI PORCELÁNT, AZZAL TÖRŐDJÉL!!! de hát sajnos nem tehetem)

Szombatig dolgozom még, egy nap pihi aztán hétfőn kezdődik megint az egyetem.
Jaj fontos dolog!! Megvannak a jegyek. Tegnap kerültek fel a netre, és meglepően jók! Oké az átlagom az 2,58 a  4-ből, de ez azt hiszem tökéletes, ahhoz képest hogy csak így idecsöppentem áprilisban.
Itt A-tól F-ig osztályoznak, és C-nél nincs rosszabbam. :))
Japán, Alkotmányjog, Polgári jog meg Jog és társadalom C lett, a japán az a hülye szódolgozatok miatt amikre nem tanultam... kicsit rosszul esik.xD A többinek viszont még örülök is!! Majd lesz ez jobb, de ez egyenlőre nekem tökéletes.
Meglepő módon Japán közigazgatás, Jogi japán, Francia, Modern politika és társadalom meg Japán kommunikáció az B, ez mintha 4-es lenne otthon. Az elsőre vagyok a legbüszkébb, arra keményen tanultam és egy órát hagytam csak ki egész évben, azt is Thaiföld miatt.
A másik Francia meg az angol nyelvű órám meg 5-ös lett, azaz A.

Koreai meg tesi jegy az még nincsen, mivel ezek egész éves tárgyak majd csak a legeslegvégén lesz. De addig is... 26 kredit már megvan! (Plusz a tesi 2, a koreai meg 4, úgyhogy a tesit azt nem bukhatom el már, a koreait meg igen...)

Szóval ilyen jegyek fényében nyugodt szívvel kezdem meg a téli félévet majd. Nem lesz sok órám mert összesen 18 kreditet tudok felvenni, és annyit tervezek is. Majd a német órákat is felveszem kedvenc tanáromnál aki törzsvendég a bárban. :))

Eddig ilyen dolgok történtek, meg történnek, most viszont gyorsan kiszedem az ingemet a szárítógépből és megyek aludni hogy a holnapi vendégeknek is kedvesen és mosolyogva tudjam magyarázni a bécsi rózsa motívum festékeinek alapanyagát...:D Még jó hogy a festő nagyon jó fej és jól megvagyunk... Elszórakoztatjuk egymást...

Majd amint géphez jutok írok még, csak a svéd családjogról kell előadást készítenem a kedvenc MOS klubom számára, akik szombat-vasárnap elmennek táborozni. Sajnos a munka miatt nem mehetek, de nem veszítek sokat... Japánban nagyon menő ez az "utazzunk el és tanuljunk ott és hívjuk ezt táborozásnak" nevezetű dolog, amire nem vagyok kíváncsi.

No de jóéjszakát, amint lesz egy kis időm elmagyarázom ezeket összeszedettebben is... Ha van valami ami nem tiszta azt kommentbe írjátok le nyugodtan, akkor visszatérek rá.:) Az IMF-ről nem tudom hogy mennyit írhatok majd, mivel titoktartási fogadalmat kellett aláírnunk...