Most vannak az évzáró vizsgák, hamarosan vége ennek a félévnek (július 21-én), úgyhogy a múlkorihoz hasonlóan egy héten keresztül minden tárgyból írásbeli vizsgát tesznek. Most matekból, modern japán irodalomból és angolból vizsgáok... A matek volt az első, ez kedden volt. Mivel két féle matekunk van, én csak a Matek B-re járok be, ezért csak ebből vizsgáztam. Az efélévi tananyag volt a számtani, mértani sorozatok, valamint a vegyesek illetve a szumma. Nevetséges hogy mennyi időt elcsesztünk a szumma tanulásával...
Megtanultuk az első fokút, a másodfokút, a koordinátást meg még volt valami... 4 iszonyat egyszerű képlet, halálra gyakorolva és a dogában, csodák csodája az volt amit az órán vettünk xD Ellenben Mo-val... xD Aki érti az érti... Tehát nem volt igzából nagy szám, egy rész nem ment mert lusta voltam megtanulni valami halálra bonyolított gyökér képletet így csak félig sikerült megoldani. A mögöttem ülő srác az most se írt semmit kb xD
Amúgy itt minden matematikai egyenletet zárójelesre akarnak kihozni. Mármint mi ugye úgy tanuljuk, meg sztem úgy van értelme hogy bontsd fel a zárójelet, legyen MINÉL EGYSZERŰBB. Nem úgy Japánban... egyenletmegoldás: emelj ki egyketted x-et (vagy vmi hasonlót) és akkor az egész egy ilyen zárójeles izé lesz, de nem kell nagyon fejben számolni xD
Ma japán irodalom volt, most a Sangetsuki nevezetű Nakajima Atsushi által írt művet tanuljuk, igazából ebben a félévben kb ezt vettük csak, meg elkezdtünk egy új anyagot most de az nem volt benne a vizsgában. A szemelvény lényege, amit vettünk hogy ven csávó aki hazafelé tart éppen, egy erdőn megy át és egyszercsak valaki hozzászól a bozótból, és nem más az, mint a legjobb barátja aki időközben tigrissé változott. Netes elemzések alapján Dr. Jekyll és Mr. Hyde meg Frankeinstein keverékének írják le, de szerintem nem változott tényleg tigrissé, csak a fejére esett 1-2 kókuszdió... Na de a lényeg hogy elmondja az okát, és siránkozik hogy senki sem érti meg, és hagyják magára, megkéri a barátját hogy mondja azt a feleségének hogy meghalt.
Az elemzésben elggé nyilvánvaló dolgok voltak csak benne, aminél ezerszer nehezebbeket vettünk.. Lehet hogy Máhrné túl jól megtanította ezt vagy nemtudom, de japánul se volt nehezebb... Kielemezni hogy vajon mit miért csinálhatott, miért akart elbújni az emebriség elől blabla... Igaz voltak problémák a szavakkal, kemény szótárazásaimba került itthon, hogy ilyen hülye kifejezéseket megértsek. Aztán a vizsgában belekéreztek a kanjikba is, olvasatba meg sok helyen katakanával írták csak le, és át kellett írni régi nehéz ritkán használt kanjikra.... Még ez is ment!! :D Vagyis inkább ez... a válaszokra nem volt időm ugyanis, mivel 50 perc alatt 3 szemelvényt végigolasni és még darabonként 7 kérdésre válaszolni.. na ennyire nem vagyok még gyors. És még a végén kanji teszt. Na az nehéz volt mert nem tudtam a szavak jelentését. De összességében büszke vagyok magamra...
Itt egy illusztráció hozzá: xD

Következő vizsga angol, hallgatás megint szánalmas volt. Első feladat: elmondanak egy mondatot, (első mondat: How do you do?) és választanod kell a,b,c lehetséges válaszok közül (a: I'm 18 years old b: I'm tired c: I'm well) Na mit választanál? XD
Ebből volt 8, hasonló szinten, aztán a következő feladatban elismételtek 4 mondatot, mindegyiket 2-szer, és a mondat fele le volt írva, 2-3 szó hiányzott amiket neked hallás után kellett leírni XD Jaj istenem ezek meghalnának egy rendes angolórán...
A többi feladat szövegértés akart lenni, de az összes feladat japánul volt leírva, és a felük az volt hogy "fordtsd le az aláhúzott mondatot japánra"...
De ezzel az egésszel az volt a mondanivalóm, hogy figyelembe véve hogy mennyit tanulnak, és azt h milyen eredményt nyújtanak... hát elég siralmas. Vizsga előtti nap, hétfőn töltöttük ki azt a lapot egint h hétköznap ki hány órát tanult.. mögöttem ülő csaj beírja hogy 10 @_@ Most ő 72 óránál tart erre a hónapra... én sokat tanultam úgyhogy 34-nél xD
Másik osztálytársam mesélte, egyszer hazafelé menet hogy jaaa ő ilyenkor nem haza megy, hanem juku-re... juku az a cram school angolul, egy ilyen kiegészítő iskola szerűség, ahol lényegében ugyanazt tanulják amit a rendes suliban. Ő nem jár klubba, oda megy 4-5re és az este 10.40-es vonattal jár haza. Az én fogadóapukám is tanít egy ilyen iskolában, minden este 8-tól 10.30-ig. A vizsgák előtt vasárnap is egész nap órája volt.
Másik sztori: szombaton este 10kor leszállok a vonatról mikor jöttem haza Kanazawából, és ott volt egy 3.-as csaj a suliból, ő is juku-ről ment haza épp, délelőtt kezdődött és akkor fejezte be. Ennek hol van értelme???? Ha semmit se pihennek akkor hogy fogja az agyuk befogadni ennek egyáltalán az 1%-át is? Mert azt hiszik h minél több juku = minél több tudás. Na de könyörgöm... normális időbeosztással otthon megtanulható.
Valamint amit én szerencsére nem kapok, az a shuumatsukadai, aaz hétvégi házi. Mindenkinek külön munkafüzete van a hétvégi házinak, ezt pénteken kikapják, hétfőn be kell adni (van aki jövő hét pénteken adja le szóval annyira nem szedik szigorúan XD)... Na de ebben feladnak egy csomó feladatot, és tényleg csak azt tudja a gyerek kb amit begyakorol... Mert azt lefogadom h nem érti. Csak bemagolta. Érdekes ez a rendszer.... Az általános iskolának megfelelő okatási intézmény pedig iszonyat dedós. Sokat beszélgettem a Henivel erről, hogy egy magyar általánosban 6-7-et végzett gyerek ide bekerült 1-2. osztályba, és kiröhögi körülbelül az angolórát, a matekórát, és egyszerűen mindent... Mert itt megpróbálnak minél viccesebb, képekkel teli könyvből tanítani, de hát azért ez se mehez a végtelenségig. Utána gimiben hozzák be azzal hogy elveszik a gyerek életterét?
Mellesleg aki nincs tisztában a japán iskolarendszerrel:
Van itt is bölcsi meg óvoda, de a legtöbb anyuka nem dolgozik, és ha ide akarod járatni a gyereked akkor szabályok vannak rá... Azt hiszem erről részletesebben egy Japánban élő magyar anyuka blogján olvastam, de ő írta hogy valamilyen papírok szükségesek ahhoz hogy oda járhasson, valamint nem úgy van h odaviszed reggel elhozod délután, meg van adva hogy akkor ez a gyerek ekkortól eddig van bölcsiben. És fizetni is kell érte, nem keveset. Ezután 6 éves korban kezik a Shougakkou-t, ez kb az alsónak felel meg, de 6 évig tart, s ezután 12-13 éves kortól jön a Chuugakkou. Ez 3 éves, így 15-16 éves kortól meg a Koukou... Amibe én is járok. Itt is van többfajta intézmény, shingakkou, ami egyetemi továbbtanulásra készít fel, illetve szakiskolák, amikből kb 50%-os arányban tanulnak tovább a felsoőktatásba, de nem egyetemen hanem főiskola meg szakiskola szerű helyeken.
Közben megkérdeztem anyukámat hogy hogy is van ez, mert kétféle óvoda van! Van a 'houikuen' ahova 0-6 éves korig járhat a gyerek, itt csak játszik végig és nem kell tanulnia. DE van a 'youchien', ami 3-6 éves korig, és itt már elkezdenek matekot meg kicsit hiraganákat tanulni.. Szóval ha azt akarod hogy a gyereked játszhasson is kiskorában, meg legyen gyerekszobája, akkor ne ebbe irasd xD De árban is különbség van, ez kb havi 40-50 ezer yen, míg a másik olcsó, csak 13 ezer körül van. És normálisan 4 óráig, aki 6-7-ig akarja járatni a gyerekét annak fizetnie kell... nemkeveset pluszban.
Összességében az poén ha nem tudsz eléggé japánul, mert akkor nem várnak el semmit.. hiszen külföldi vagy. Persze ez iskolánként változik, az én iskolám messze a legszigorúbb a városban, annak ellenére hogy nem olyan magas a színvonala teljesítményben.
De a mai nap eseménye: bekapcsolták a légkondit!!!! Eddig is volt, eddig is rohadt 30 fokok voltak és fülledt meleg, de minek is az? A parasztlégkondi is jó, majd kinyitjuk az ablakokat és kereszthuzatot csnálunk... -.-" De ma a listening miatt muszáj volt, mert napi kb 10 repülő száll át a suli fölött, meg a gyakorlatozó vadászrepülők is ott vannak, így nagyon zajos, és nem lehetett kinyitni az ablakot a lsitening miatt.
Voltam ma ezenkívül bankban is egyedül, pénzt váltani. Azért a bankok nagyon igényes helyek, ugynolyan a rendszer mint Mo-n, a kis képernyőn kiválasztod hogy mit akarsz intézni, kapsz egy számot meg h hányan várnak blablabla... de légkondicionált az egész, és van rengeteg újság hogy tudj olvasni amíg várakozol. És bemondják a számot hangosan, nem csak kiírják kijelzőre. A csaj aki kiszolgált, pont 7 éve végzett az én sulimban :D Tök aranyos volt... Igaz az euró annyit esett ;_; 1 euró most 100.42 yen XD
Utána mentem a könyvtárba, be is iratkoztam egyedül. Hát angol nyelvű könyvet nem tartanak a városi könyvtárba. Én azt mondanám hogy a Székesfehérvári Városi Könyvtár gyűjteménye sokkal nagyobb mint az ittenié xD Bár lehet hogy van második emelet. Angol nyelvű könyv hiányában kivettem 2 japánt, ilyen vicces nyelvoktatós dolgok. Igazából szerintem japánoknak, nem külföldieknek de nem baj XD A beiratkozás tök simán ment, és ingyenes.. most van könyvtári kártyám, csak simán ki kellett töltenem egy papírt, meg a személyit megmutatni. De csak 2 hétre lehet kölcsöznözni x_X De szerintem bírásg sincs nagyon, ha késel az 100 yen per könyv... de sztem csak egyszer xD
Péntektől az LP-mnél leszek vasárnapig. Vendégek jönnek, meg amúgyis poén :D Hazajön a legidősebb fia az LP-mnek Tokyoból, meg most van náluk egy amerikai srác a Princetonról.. Végre hasonló értelmi szintű élőlény x_X
Komolyan azon gondolkozom, hogy mennyire imádtam én Japánt, meg a japán bandákat, meg az összes gyökér dolgot, és most is szeretem a TV műsorokat pl, szeretem a zenéjüket, de nem nézek már PV-ket állandóan, nem nyáladzok újságokon (nincs is rá időm), nem beszélek folyamatosan erről... XD Milyen már, mire kijuttotam felnőttem? XDD Tényleg annyira öregnek érzem itt magam a sok kis 16-17 éves osztálytárs mellett... ;_; Most az értelmes beszélgetéseet hiányolom... aminek valami tartalma is van. Vagy csak azért nem kell a gyökérség mert nincs értelmes sem? Hmm... az a lényeg hogy a cserediákokkal meg a japán tanárnőmmel lehet komoly témáról is beszélni, meg a harmadikasok közül is 1-2vel, de már más is panaszkodott arra hogy a műszempilla felhelyezése és hasonló témák valahogy nem kötik le....
De most töltöm majd ki az utazási kérelmet Osakába meg Wakayamába július végére yeeeey :D Az végre szórakozás lesz...
Jaj tényleg amit még írni akartam... Csak kis apróság, de olyan vicces kávét ittam ma... Instant de annyira praktikus csomagolásban van hogy behalás:


Instant de mégse instant :D Mert nem por, hanem rendes kávé és tök egyszerűen kidobható így az a filter...
Az előző postban mennyit írtam a divatról de sztem a kednvenc sztorim kimaradt :DDDD Jövök hazafelé Kanazawából és ott állt egy csávó a haverjával a peronon... pink póló, piros gatya meg Hello Kittys papucs... És azóta még 3 srácot láttam Hello Kittys papucsban XD Volt amelyik fekete volt, más piros, pink eddig nem akadt... MÉG
EDIT:
Elfelejtettem a képet megint a drága alvó osztálytársaimról...
Aoi és Rika.. és nem, nem vagyok ennyivel nagyobb náluk, és tehén méretűre sem híztam, csak elég előnytelenül közelebbb vagyok a kamerához XD
Ő Kasumi, aki mindig nagyon sokat segít meg odaadja a szótárgépét úgyhogy szeressük =)
És végül a nagysikerű alvós kép:
Ennyire nem szoktak amúgy sokan aludni... Ez már 5. óra utáni szünet volt, úgyhogy mindenki meg volt halva, és az átlagosnál többen pihentek a padon XD De óra alatt van 2-3 ember aki így alszik...
És végül én hahaha... kell ez a kalap :D
És majd ha a Betti ezt olvassa akkor remélem tudja hogy mesélnie kell Prágáról :DD <3







