2013. március 16., szombat

Kiruna

Folytatódjon akkor a beszámoló. Végre kipihenve, átesve a jetlagen...:)

Szóval csütörtökön lezajlott a Nippon Night, hazaestünk elaludtunk és pénteken csináltunk gyozát az Axelnél :) Átjöttek vagy 9-en, és a maradék töltelékből gyoza hamburger is lett. A gyoza egy kínai étel amúgy, kis tésztapárnák húsos töltelékkel töltve. Szerencsére a tésztát készen árulták a japán élelmiszerboltban (mondtam hogy népszerű Stockholmban....) úgyhogy csak a tölteléket kellett elkészíteni. Konyhai robotgéppel sokkal gyorsabban ment mint kézzel felvagdosni 2 kiló kínai kelt stb...XD

Aztán este ment a gépünk, a 19.00-as vonattal kellett volna kimennünk a reptérre, mert 20.40-kor ment a gép, de épp hogy elértük a 19.20-as vonatot, olyan kényelmesen készülődtek a svédek. A japánok arcát el lehet képzelni....:D Én úgy voltam vele hogy ők tudják, és végülis igazam lett, kiértünk időben, még pont sikerült leadni a csomagokat meg becsekkolni 20.00-kor, erre 1 órát késett a gép a rossz időjárás miatt, úgyhogy fölösleges lett volna sietni. Jóval éjfél múlt már így mire kiértünk és a megrendelt taxi sem várt ott...Így fél óra a reptéren...

A repteres képet nem találom most, de -18 fok volt mikor landoltunk és még a kifutópálya is havas volt... Féltem hogy nem csúszik-e meg a gép vagy valami, de biztos hozzá van már szokva a pilóta.


Ez Kiruna város másnap reggel.:)
Végül egy ilyen olcsó hotelban szálltunk meg az első este, odaértünk bevártuk egymást és mentünk aludni kb. Viszont a legjobb, hogy az első hely amit megláttunk az egy "Thai restaurant & sushi" volt....ezek hogy férnek össze....:D Meg még fent északon is... No mindegy.
Nem nagy ez a város amúgy, két srác bejárta 1 óra alatt mert túl hamar felébredtek reggel.

Elsétáltunk egy közeli templomhoz:


Ez ugyan csak 100 éves, mert kb akkor épült Kiruna, addig lakatlan volt a táj, de a régi viking templomokra hajaz. Kirunát amúgy a bánya élteti.. Nagyon érdekes, hogy 100 éve kezdték el kiépíteni és mindenki a városban kb abban a bányában dolgozik, és már kétszer arrébb kellett költöztetni az egész várost, mert alatta bányásznak és helyenként elkezdett beomlani. Hamarosan megint költözni fognak és ezt a templomot is úgy ahogy van arrébb fogják vinni... Nem rossz, mi?
Azt hiszem vasércet bányásznak és Svédország GDP-jének 1%-át adja, naponta azt hiszem 50 tonna vasércet szállítanak át a Norvégiában lévő feldolgozó helyekre...
Szóval elég fontos egy cég.

Innen 11.30-kor mentünk is el, jöttek értünk a Camp Altából, a helyről ahol végül 2 éjszakát maradtunk még egy kabinban.


Ez volt a kabinunk. :D Úgy kell értelmezni hogy volt 18 ágy, emeletes ágy formában és betettek még egy 19.-et, így mindenki elfért kényelmesen. Volt egy konyha, étkező, nappali... a  nappaliban is 2 emeletes ággyal...Szóval kényelmes volt.


Így nézett ki a környék :D Ez egy tó, és ahol az út van ott lehetett cross-country síelni meg a kutyaszán is azon az útvonalon ment körbe...


Első profi cross-countrys lépéseim XD Azt hittem hasra esek, de miután a Cattis megmutatta hogy kell lépni egész jól ment.. Olyan végülis mint a jégkori, szóval Bogi, neked jól menne! Korizni kell a sílécekkel. Sílécek is először voltak a lábamon végülis :)
Ennek ellenére a tó feléig elaraszoltam a többiekkel, de hatalmas köd volt, vagy egy nagy felhő ült a völgyre, nem tudom, mindenesetre semmit sem lehetett látni....


Végül a hajam ennyire fagyott le... Valószínűleg a saját lehelletem fagyhatott rá. 1,5 óra után én visszementem, mondták a többiek hogy még messze van a kör vége, utólag derült ki hogy félúton voltunk, úgyhogy onnan fordultam vissza. xD De örültem hogy nem nézik ahogy néha el-elterülök a hóban....

Ez volt első nap délután. Utána szaunáztunk egyet, volt egy 10 személyes bérelt szaunánk, amibe 13an bementünk, meg fogyasztottuk a cidert becsületesen, utána a sört, aztán vacsora és borozgatás... Úgyhogy valószínűleg ezt nem szerette a gyomrom, és éjszaka visszajött minden :(( Vasárnap reggel borzalmasan éreztem magam, pedig az volt a nagy nap, snowmobile meg kutyaszán!
Úgyhogy valahogy összekapartam magam és 9.30-kor elmentünk overálért.


Ilyen szerkót kaptunk, főleg a bakancs volt nagyon fontos! Olyan nehéz volt, alig bírtunk benne menni, de legalább nem fázott a lábunk.


Ilyen karavánban mentünk a Jéghotelig, ami már nagyon a finn határ közelében van, 19 km-re a szállástól.
Visszafelé vezethettem volna én, de már haldokoltam úgyhogy csak a hátsó ülésről élveztem ahogy a Cattis a 80-90km/h-s sebességet megüti...:DD


Azok lehetünk mi ott a legvégén, direkt lemaradtunk hogy jobban száguldhassunk... Csak sajnos az előttünk levők elég bénák voltak.

Innen mentünk a jégbárba egyenesen:


2,5 óra szabadidőnk volt hogy körbejárjunk, úgyhogy befizettünk egy hotelnéző körútra... ha már ott van az ember akkor úgyis befizet, nem érné meg csak a templomot meg a recepciós pultot nézni.
Így bemehettünk a 15 különlegesen tervezett szobába és meghallgathattuk az idegenvezetők magyarázatát is.... Minden évben újjáépítik a hotelt, új tervezőkkel, úgyhogy sosem ugyanolyan már:)

A jeget hozzá mindig márciusban veszik a folyóból, és szigorúan -5 fokon tárolják nagy fagyasztókamrákban, mert ha annál alacsonyabb a hőmérséklet akkor túl keményre fagy és törik, ha meg melegebb akkor megolvad.
Így a hotelben is mindig -5 fok van, mert ezt sugározzák ki magukból. Ami melegnek tűnik mikor kint tombol a -15!


Ez bent a folyosó, onnan nyílnak a szobák. Összesen 5 folyosó van, és abból egy a luxuslakosztályoké, illetve másfél, mivel csak 15 ilyen lakosztály van. Olyan fantasztikusan néztek ki! A többi szoba "sima, egyszerű".... Erre a 15 szobára mindig pályázatokat írnak ki és bárki jelentkezhet rá a világ minden tájáról. Voltak japán, svéd, izlandi, argentín, olasz stb tervezők és találtam egy magyar-amerikai párost is :)


Ez volt az egyik szoba... :) Nekem a legjobban a "Sárkány barlangja" fantázianévre keresztelt tetszett, sajnos képeim nincsenek de majd lesznek ha a Kiichi hazajön Tokyoba. Ő szerintem 50 GB képet csinált összesen, fantasztikus jó kamerával... Szóval majd teszek fel.
Annyira rosszul voltam hogy járni alig bírtam, a 3 kg-s bakancsok (egyenként) húzták a lábamat úgyhogy csak kavargó gyomorral vonszoltam magam a többiek után. Még jó hogy magukkal rángattak különben elaludtam volna valamelyik ágyon. Le lehetett ugyanis feküdni a rénszarvas bőrökre... A Cattis vett is egy ilyen rénszarvasbőrt... csak 18.000 Ft volt :"D Ahhoz képest végülis...

Ittak a többiek egy italt a jégbárban én meg ücsörögtem kicsit, aztán vissza a snowmobilokhoz, és 15.00-kor visszaértünk a kabinba. Volt 40 percünk ebédelni, és rendeltünk rénszarvas kebabot. :D Olyan finom volt!! Kicsit erőre kaptam tőle, aztán így sikerült a kutyaszánt élveznem valamennyire.


Ilyen volt a sisak meg az arcvédő menet közben :)


Ez pedig a kutyaszán. Végignézhettük ahogy befogják a kutyákat egyesével... 2 szán volt és egyszerre 4 ember tudott felülni, úgyhogy én mehettem az első turnusban a fiúkkal, hogy hamar vissza tudjak menni és kicsit aludni, mert itt már az is kezdett előjönni hogy éjjel gyomorgörcsökkel fetrengtem alvás helyett.


A többiek várakozás közben lyukakat fúrtak jéghalászathoz, de mivel 1 méter vastag volt a jég, már a fúrással bőven elege lett mindenkinek, senki sem halászott. xD

Mikor visszaértünk azt hittük hogy elveszett a kulcs


Mert a fiúk bírkóztak a hóban... :D De szerencsére a Cattis eltette....ne bízd a srácokra a kulcsot.... ez a moral of the story.


Ilyen tájakon mentünk a snowmobilllal...:)


Itt ücsörögtek a fiúk sokszor, csak nézegetvea tájat... Annyira békés volt, a hó miatt csöndes és nyugodt és mondjuk hideg, de ha felvette a termo cuccokat az ember akkor elég sokáig ki lehetett bírni.. Én is betegen túléltem 9.30-tól k 14.00-ig kint meg bent a "meleg" -5 fokban.


A tó mellett...Hétfő reggel sétáltunk egyet :)

Aztán vasárnap este aludtam egyet, a gyomrom a rénszarvashústól is megszabadult, aztán miután fejfájáscsillapítót meg valami gyomorfogót bevettem visszatértem az élete. Este 7-től már együtt iszogattam (vizet) a többiekkel, meg egy kis kenyeret ettem, aztán mentünk szaunázni. :D Olyan rossz volt hogy mindenki sörrel én meg vizzel...xD


Ez a jobboldali nagy épület a szauna, ezt közösen bárki használhatta, aki a táborban lakott, tehát nem csak a mi csapatunk. Szombat este is itt kötöttünk ki mert a másik nem melegedett fel rendesen.... Erre bemasírozott egy csoport spanyol csávó, Borat-os fürdőruciban.... Hadd ne részletezzem, aki látta a filmet tudja mire gondolok... :"""""""D


Ez a fazon... xD 5 ilyen enyhén túlsúlyos 30-as éveiben járó spanyol csávó.... na köszi....

A japán lányok közül 2-en is bejöttek szaunázni amúgy! A többieknek nem volt fürdőruhája, de ez tök nagy szó mert az előző években annyira shy volt állítólag mindenki... Hogy törölközőben ültek be, mi meg be se vittük már a törcsit, és a japán lányok is simán jöttek....:) Szóval menő a csoport!
Vasárnap már mondjuk nem jöttek, csak 4en voltunk, Cattis, David, Carolina meg én, és később az Axel is beugrott már iszonyat részegen. 1,5 órát bent voltunk és volt a szaunában egy kis ajtó amit fel lehetett nyitni a padlón, és a tóba ki volt építve egy kamra, 0 fokos vízzel amibe be lehetett csobbanni. Azért volt kiépítve hogy nehogy az ember túl mélyre elmerüljön a vízbe vagy becsússzon a szauna alá, mert azt hiszem maga az építmény is a jégre volt építve. Annyira jó volt huh... minél többször ment az ember annál jobban esett....:)
A hóba is kifutottunk egyszer és belehempergőztünk aztán vissza a melegbe :D

De persze a legfontosabbról nem ejtettem még szót, vasárnap este a szaunázás előtt láttunk sarki fényeket!! :)


A Kiichi gépével ilyen képeket is csinált! Vagy 20-30 mp a kioldási idő hogy ezt le lehessen kapni úgyhogy nem lehet akármilyen kamerával... Hogy én miért nem csináltam egyet se, azt ne firtassuk, eszembe se jutott annyira belefeledkeztem...:))


Csoportkép :)) a mi csapatunkól mindenki rajta van + Carolina, Cattis, Axel a svédektől

20 percet nézegettük kb, és olyan éjfél körül lett ennyire látható azt hiszem. Jó sokat vártunk rá és mázlink volt hogy ennyire tiszta volt az idő. Nagyon durva amúgy hogy a város fényei mennyire átszűrődtek a fákon is, úgy nézett ki mint azok a diszkófények amiket otthon látni a Balaton körül... Ennyit számít ha az ember mindentől messze van az erdő közepén.

Ezután indult be a szaunázás meg a nagy ivászat. Már akinek. Nagyon vicces volt, a svédek meg a japán csapat egy része is nagyon KO volt, és míg mi szaunáztunk fent táncoltak meg nemtudom.... :D

Hétfőn készültek azok a szép kék eges képek, a sarki fények után másnap is tiszta volt az idő... Akkor már nem csináltunk sok mindent, ébredeztünk, sétáltunk, pakoltunk és takarítottunk.


Ebédre grilleztünk husit és csináltunk hotdogot...
Sajnos összeettem mindent, mert már teljesen jól lettem úgyhogy keddre visszaestem. xD

A csapat a kirunai reptéren... Most időben odaértünk és a gép sem késett. Amúgy megy ez a nagy eco dolog, hogy nincs busz meg semmi, ki kell sétálni a géphez és felmászni rá a hordozható lépcsőkön.

Kedden még voltunk picit városnézni, elmentünk a déli részre a Takuyával és vettem egy új sapit... Meg sok svéd kaját. Viszont délután haza kellett mennem, mert nem is voltam olyan jól meg mosni kellett és a Cattiséknak nincs mosógépe, a házban a pincében levőket lehet lefoglalni, be kell rá előre jelentkezni és abban a 2-3 órában lehet használni mmosógépet, szárítógépet, mindent.
Nagyon ügyi voltam mert csak svédül volt kiírva de simán tudtam egyedül használni...:D Mármint nem a gépet, hanem az ajtó nyitó dolgokat, mert csak egy külön kulccsal működött és még utána a touchpanel-en mindenfélét ki kellett választani.

Délután pihengettem otthon, aztán találkoztam a Jacobbal, egy sráccal akit anno a Katarinán keresztül ismertem meg még mikor először voltam Svédországban Halmstadban, és utána Koppenhágában is találkoztunk, most meg Stockholmba költözött....A Katával jönnek majd ide októberben amúgy vagy 2-3 hétre, úgyhogy még meg kell oldani hogy hogy férünk el 3-an ebben a szobában.xD

Na szóval vele sétálgattunk kicsit meg megnéztem egy angol könyvesboltot, vettem is egy könyvet aztán 7-től mentem az SSE-hez és beültünk egy búcsúvacsorára :) Krumpli meg saláta...nekem. Steak és rengeteg finom hús mindenki másnak. :(
Szerdán reggel el kellett indulni időben hogy kiérjünk a reptérre, mert a wizzair gép a világ végéről repült... a reptér Linköpinghez közelebb volt szerintem, ami olyan 200 km Stockholmtól. xD Katrineholm közelében volt, ahol át kellett szállnom odafelé a vonaton.
Na de kiértünk időben és jött a Sari, egy kolis barátnőm, meg 3 srác a MOS csapatból Magyarországra. :)
Az megint egy jó történet úgyhogy holnap megírom!

6-7 barátom Mo-n... közülük 3-an kolisok. :)


Egy welcome pálinka. XD Aztán vacsira lecsó....Miután sikerült mindenkit összeszedni Pesten, ami nem volt egyszerű... és még a vonatot is 4 perccel lekéstük úgyhogy a déliben kellett dekkolni egy órát.
De megérte!

Folyt köv!

2013. március 14., csütörtök

Stockholm élménybeszámoló

Na és most már tényleg rátérek a dolgokra.
Szóval febr. 20-án megérkeztem este 8-kor a Stockholm C állomásra. Beletelt egy kis időbe mire megtaláltuk egymást, mert a többiek a reptérről érkeztek és nagyon fáradtak voltak, időeltolódás, utazás stb. Találkoztunk a svéd csapattal és sajnos akkor nem fényképeztem még, aztán elindultunk szépen hazafelé.
Az én hostom, egy Cattis nevű 23 éves lány volt. Eredetileg nem stockholmi, úgyhogy egy barátnőjével laktak albérletben a belvárostól 15 percre metróval, szóval nagyon jó helyen. Már megjegyeztem a metró összes állomását kb és nagyjából egész Stockholmon belül úgy ahogy el tudok igazodni... a metró vonalon! A buszokról ne beszéljünk...:D

Már kezdenek összemosódni a dolgok, de annyi biztos hogy az első hétvége, febr 16-17 Halmstadban nagyon jó volt! A Katáéknál voltam és rendeztek egy nagy bulit. Ő most Lundban tanul, úgyhogy csak a hétvégére volt otthon és sajnos vasárnap este vissza kellett mennie. Még jó hogy szombat reggel 6.10-kor indult a gépem (X___X) mert így az egész napot együtt tölthettük.Végre találkoztam a barátjával, a Jean-nal, akiről már annyira hallottam. Nagyon vicces srác volt úgyhogy megértem hogy jól elvannak... vicces volt nézni őket. :D
Aztán szombat este volt nagy taco készítés, ugyanis Svédországban mindenki folyton taco-t eszik! Ez a péntek esti kaja, amit a barátokkal illik elfogyasztani. Mi most szombatra tettük, és együtt főztük a húst, meg tettük az asztalra a salátát, kukoricát, szószokat stb-t


Ő a Jean. :) Miután a Kata unokatesója megcsinálta a sminkem meg a hajam, kész is voltunk és ehettünk is. Mondjuk akkor még nem voltam hozzászokva a svéd beszédhez és nagyon fáradt voltam, mert hajnali 3kor kellett kelni hogy kiérjek a reptérre. Úgyhogy végül elmentünk bulizni, egy klubba meg előtte otthon söröztünk, de 2-3 körül már haza is jöttünk.


Mia, a Kata unokatesója, Kata és én, meg elől a Junaid, egy barátjuk.:) Ő is nagyon aranyos volt, azóta sokat beszélgettünk... Úgyhogy tényleg egy csomó ember van már akit nagyon szívesen meglátogatnék Svédországban megint.

Miután a Kata elment, átköltöztem a Jimmyhez, az unokatesójához aki szintén jó barátom :) Kedd délutánig ott voltam, és szerencsére neki épp egy hét random suli szünetje volt. Ő jött ki elém a repülőtérre is. Na ez a reptér elég vicces még, a Göteborg City Airport ahova a Wizzair repül, egy leszállópályából áll XD A csomagkiadó sáv is iszonyat pici, és azt hiszem napi 3 járatot fogadnak csak...:D
A Kirunai reptér ugyanekkora mondjuk.

Node visszatérve, utána a Jimmy barátaival találkoztunk akik mind annyira aranyosak meg barátságosak voltak.*o*
Kedden elmentem Göteborgba és találkoztam a Johannal, egy sráccal aki itt lakott Kodairában 3 éve, de visszajött és Október-Novemberben 1,5 hónapot lakott itt a Keri szobájában. Akkor ismerkedtünk meg és tök jó fej ő is, úgyhogy úgy voltam vele hogy meglátogatom.


Nagyon szép hangulatos hely Göteborg. Sétálgattunk sokat, és a Johan most tök jó helyen lakott, bent a mamájánál a belvárosban. 2 éve nyáron voltam egy nagy vidámparkban, Lisebergben és amellett közvetlenül. Úgyhogy elmentünk kedd este iszogatni, szerdán meg várostnéztünk.:)



Teljesen el voltam bűvölve tőle, amíg meg nem érkeztem Stockholmba. Persze most is tetszik, de azt hiszem én Stockholmért odaáig meg vissza vagyok. xD

Amúgy nagyon vicces, de Svédországban minden sarkon van egy sushi bár. Mindenféle vicces kínai nevük van már kb meg a felüknek kínai a tulajdonosa, úgyhogy sokan azt hiszik hogy a japán konyha egyedül sushiból áll... Komolyan, több van belőlük mint Mekiből meg gyorsétteremből.

No de szerdán felszálltam az express vonatra, ami 3 óra 15 perc alatt elrepített Stockholmba... Ez elég gyors, a távolságokat nézve, de lassú a shinkansenhez képest. Beszélgettem a mellettem ülő bácsival, mert látta hogy japán könyvet olvasok, és nem bírta megállni hogy meg ne kérdezze milyen nyelv.:D
Komolyan, japán könyvet olvasni a buszon/vonaton szinte egy felszólítás a mellettem ülőnek hogy "beszélj hozzám! ne zavartasd magad hogy olvasni szeretnék" Ez a bácsi mondjuk vicces volt szóval nem bántam, mondta hogy ő meg megy az unokáival síelni...:D
Csak utána a Pest-Fehérvár buszon is valami random nő elkezdett nekem beszélni arról hogy a barátja mennyire szereti a japánokat, és az lett a vége hogy "mert a japánok tudják egymást tisztelni a magyarok meg nem" meg hogy a magyarok így meg úgy mennyire nem jók, bezzeg más nemzetek... -.-"" Annyit hallom már ezeket a dumákat hogy a könyökömön jön ki.... Mennyivel egyszerűbb kollektíven hibáztatni mindenkit, mint változtatni esetleg...

Aztán innentől már írtam, hogy találkoztunk a svédekkel, bemutatkoztunk aztán mentünk hazafelé.. Előtte vettünk ilyen Stockholm pass-t, 6 napost először, ami elég húzós áron futott, de olyan mint a pesti bérletek, hogy busz, vonat, metró minden korlátlanul használható vele. 6 napra 320 korona volt...x_X De egy út 36 korona, szóval még mindig megérte megvenni. Számoljátok ki, 32 forint most egy korona.

Másnap reggel már nagyon korán kezdődött a program, azt hiszem 9-kor találkoztunk az SSE előtt. SSE = Stockholm School of Economics, avagy Handels, ahogy svédül nevezik.


Így nézett ki belülről az aula, nem rossz, mi? Ez az iskola egész Svédországban híres, az egyik sőt a legjob business school. Emiatt ismertem is nyilván, gondolkoztam rajta anno hogy jelentkezni ide  még a Hitotsubashi előtt. Nagyon vicces, úgy reagálnak a stockholmiak arra hogy ha valaki az SSE-re jár, mint itt ha valaki a Hitotsubashira. "Húúúú akkor biztos nagyon okos vagy!" :D
Szóval itt gyülekeztünk aztán körbesétáltunk a belvárosban, az óvárosból kiindulva.


Először beugrottunk ebbe a könyvtárba! Ez a Stockholmi Városi Könyvtár... Annyira beleszerettem húúú, kör alakú és végig könyvek borítják a falakat... Panoráma képet kellett volna csinálnom...

Innen mentünk tovább
a királyi palota felé. Ez a környék ahol a Parlament is van, meg az összes ilyen fontos politikai létesítmény.


Ilyen kis utcákon mentünk keresztül:


Ez a negyed a Gamla Stan, az óváros. Sokat jártam még itt utána, szabad időnkben visszajöttünk vásárolgatni, sétálni. :)


Ez a kis tér a Nobel Múzeum környékén van, ahova később visszamentünk.

Délre elmentünk a királyi palotához hogy megnézzük az őrségváltást:

Nem volt semmi, de havonta vagy azt hiszem félévente egyszer van teljes díszben teljes személyzetcsere ami még látványosabb. Az egyik fiú a svéd csapatból önkéntesen vállalt sorkatonaságot anno, azt hiszem 3 hónapra és mesélte hogy neki azt kellett megcsinálnia. Az egy hatalmas felvonulás Stokcholm utcáin, lovakkal stb, de a lovak nem tolerálják a buszokat, úgyhogy több megvadult és elfutott...Úgyhogy nem lehetett egyszerű.

Ezek után nem emlékszem hogy hova mentünk, csütörtökön azt hiszem több szabadidőnk volt,meg a svéd csapat elosztotta hogy hova ki fog velünk jönni mert nekik sajnos óráik voltak. Emlékszem már, elmentünk a világ 2. legnagyobb IKEA-jába. :D


És ettünk húsgolyót.... reméljük nem lóhúsosat. xD


Így nézett ki az SSE bejárata amúgy :) Nagyon szép épület volt, majd valaki úgyis biztos lefényképezte.... Megbeszéltük hogy mindenki megosztja majd a képeit, úgyhogy amiről elfelejtettem csinálni az is meglesz majd.

Csütörtök este volt egy közös vacsora az egyik srácnál, csináltak 5 tonna spagettit meg szószt XD Azon nevettünk hogy 20an se bírtuk megenni, úgyhogy még 2 hétig biztos azt eheti....
Most nem találok erről képeket, de tök jó volt! Végül a Cattis-szal 9 körül leléptünk, vagyis terveztünk de 22.30 lett belőle, mert neki dolga volt, nekem meg egy 4 éve Magyarországon cserediákoskodott belga ismerősöm pont Stockholmban van Erasmusszal, úgyhogy elmentem vele találkozni. :D A legjobb hogy a Cattis lakása előtt egy megállóval lakik, úgyhogy tökéletes helyen volt!
Karesz, ha olvassátok... A Machteldre emlékeztek még? Vele találkoztam kicsit :) Konstfack nevű művészeti egyetemen van most, és egy hatalmas élmény volt ahogy körbevezettek. Tényleg olyan "art" feelingje volt, este 11kor még dolgoztak bent csomóan, voltak akik reklámfilmet forgattak, mások az ékszereken dolgoztak, és az egész épület ki volt dekorálva nagyon kreatívan... Szóval tetszett!

Pénteken azt hiszem kicsit pihentünk, és megint nem emlékszem hogy merre jártunk, de este volt egy nagy buli a Handelsben, amire készültünk.
Úgyhogy ami megamradt a napból, az a Cattis lakása, meg 2 barátnője akik átjöttek és együtt készülődtünk aztán elmentünk a Sport Association ünnepségére, ahol megint mindenki nagyon aranyos volt és kaptam pezsgőt meg sört, de már előtte prepre-partyztunk otthon készülődés közben. :D Aztán átmentem az Asakohoz, az egyik japán lányhoz mert a Cattisnak tovább kellett mennie máshvoa,de megbeszéltük hogy később találkozunk...
Csak úgy alakultak a dolgok, hogy nem isjött értem meg az Asakoért senki, pedig este 8-ig vártunk, úgyhogy mivel már ittam is meg nem volt kedvem várni, mondtam hogy na majd odamegyek én a találkozási pontra egyedül. XD És végül simán odataláltunk! Még jó hogy nem töketlenkedtünk otthon. Végül elmentünk a KTH = Stockholm Royal Institue of Technology, csak a svéd nevének a rövidítése a KTH, szóval elmentünk oda, mert ennek van egy diák pubja, ahova csak diákok mehetnek be, és a felszolgálók is csak diákok. (Komolyan veszik sok helyen ezt a diákok dolgot!)
Szóval ott iszogattunk és sikerült svédül rendelnem sört, és simán meg is kaptam. :D Nagyon benne voltam ebbe a svéd tanulásban, és a végére tök megértettem már hogy mi folyik körülöttem, igaz beszélni nem mertem még.
Aztán olyan 11 körül megpróbáltunk átmenni a Handelsbe és elkezdtünk sorakozni, de egyszerűen előre tolakodott mindenki és a végén telt ház lett.:/ Amúgy ez a sorban állás elég nagy dolog a svédeknél. TILOS előre tolakodni, különben nagyon kiutálnak. Kivéve bulik előtt mert akkor mindenki tolakszik. XD

Így a végén kocsmázás lett, meg már kiöltöztem és 2 órát végigfagytam kint a hidegben, úgyhogy sikerült rávennem 2 srácot a svéd csapatból, hogy menjünk el táncolni. Így az lett hogy 5en, ők ketten meg akik náluk voltak japán srácok elmentünk egy klubba Stockholmban. Egész jó hely volt és a végén jó volt táncolni kicsit :D Aztán a Cattist nem sikerült elérni, úgyhogy az egyik srácnál aludtam, ahol a spagetti is volt előtte, úgyhogy már tudtam hogy merre kell menni. Másnap reggel egyedül kellett hazamásznom, aztán pár órával rá indulni Linköpingbe.
Megint egy vicces sztori, de még 2008-ban voltam Isztambulban egy AFS önkéntestréningen, és akkor volt szobatársam egy izlandi srác, akivel azóta tavaly Reykjavíkben is találkoztunk, most meg ebben a Linköping nevű városban tanul, ami Stockhomtól kb 200 km-re van délre. A Cattis mellesleg ennek a közeléből származik. Úgyhogy támogatták az ötletet hogy menjek, szóval lementem hozzá egy napra bulizni.
Linköping olyan mint Lund meg Uppsala, a nagy diákvárosok. Tényleg csak diákok vannak mindenhol, a 100.000 fős lakosságból 20-30.000 diák! Szóval arányaiban nagyon sok. Beültünk kávézni mert túl hideg volt kint sétálgatni, és a kávézóban is csak diákok dolgoztak, meg diákokkal volt tele.

Aztán a koli ahol az Egill lakik az is szintén. Annyira nagy volt a corridor party amin kezdtünk... Aztán este volt egy "kalóz party", ahova sajnos már nem sikerült jegyet szerezni.:( Megismerkedtem pár jóarc emberrel és ők mind bejutottak úgyhogy sajnáltam, de így meg elmentünk inni más emberekkel. Amúgy a nagy vicc, hogy az első srác akivel beszéltem a bulin KTH-es volt. XD Nem is linköpingi.... csak lement bulizni mert annyira híresek az ottani diák bulik.. :D
Well... Az a baj csak hogy mivel ez a 2. buli volt zsinórban, elég hamar elfáradtam úgyhogy 2.30 körül hazamentem aludni. Még azt láttam hogy az Egill haverjai ketten felülnek egy biciklire úgy, hogy az egyik a másik vállán ült és a tükörjégen bicikliztek...well that's Sweden for you.

Másnap reggel visszamentem, 11-kor ment a vonatom. Hazaértem és átöltöztem, aztán 15.00-kor volt a találkozó a belvárosban mert mentünk ki a szigetvilágba, Stockholm nyugati részére.
Aki nem tudná, Stockholm rengeteg kisebb szigetre épült, nem is tudom hogy tavak vagy folyók ezek amik szinte mindenhol megtalálhatók. Régen sok "pilóta" került ki ezekről a területekről, mert ugye ki kellett hajózni a tengerhez, de az apró zátonyokat meg keszekusza útvonalakat csak ők ismerték. Úgyhogy a királyi flotta alkalmazásában álltak.

Az SSE egyik student association-je fenntart egy nyaralót itt a hegyekben, és mi ide mentünk ki egy éjszakára.


Ez a tó jegét fedő havon készült :D Nem kell félni, elég vastag a jég...Csináltunk az elején ugrálós képeket is és nem szakadt be.. Viszont az egyik srác fejbevágta magát a saját kamerájával ami ugrásnál a nyakában volt, és pont sikerült azt a pillanatot lekapni XD HAHAH csak szegénynek elkezdett utána vérezni a szeme fölött ami annyira már nem volt vicces


Szintén a tó


Ez az a ház amibe belerohant a vonat pár hónapja...Mindenhol fent volt az interneten meg a hírekben, hogy véletlenül beindította a takarítónő és kisiklott....


Így nézett ki a kilátás fentről a nyaralótól. :D

Csak aztán jött ez a lépcső, amin le kellett menni:


Csak kétszer csúsztam meg meg összesen azt hiszem 1 törött lépcsőfok volt csak..de azért nem volt életbiztosítás XD Féltem kicsit mire leértem.


Mindenki ott őrültködött utána a hóban :D Végre kemény munka után kijutottunk!

Aztán visszamentünk és a töbieknek segítettünk kicsit a vacsorával. Igazi tradicionális svéd ételeket készítettek, és egy crayfish partyt csináltunk utána.
A tradicionális ételek közt főleg a hering szerepelt, mindenféle ízesítéssel, meg krumpli, ilyen kréker szerű kenyér, főtt tojás, saláta és zöldségek, meg sajt!:D Volt sajttorta, húú az isteni volt.
Aztán jöttek az ivós dalok... együtt énekeltük mondjuk a dallamot meg a szöveget se tudtuk, és eléggé hasonlítanak szerintem a magyar ivós dalokra. xDA japánok nagyon meg voltak lepődve rajta, nekem csak szimplán tetszett.
Ezután jött a crayfish evés. Lényegében ez rák-evést jelent. Le kellett törni az ollóját és kiszippantani belőle a húst, aztán feltörni a páncélját és onnan is kienni a finom ehető részeit. Elég kemény küzdelem volt a páncél feltörése, de nagyon finom volt.:D

Utána már szabadon fogyott az alkohol és az lett a vége hogy a svédekkel a konyhában iszogatva dumáltunk, Mo-ról, Svédországról, Japánról meg hogy mi hol mennyire különböző... Az egyik srác cseh származású úgyhogy sokat tudott kelet-európából, meg volt is Budapesten tavaly.. már Tokyóban is volt utazgatni, de csak egy hétre, úgyhogy megbeszéltük hogy ezután majd egy magyarországi utat is beiktat a csapat valamikor :D
Annyira vicces dolgokat mondott és annyira igaza volt... Nagyot nevettem azon hogy "babuska gyógymód", ezt arra mondta hogy kelet-európában mindenhol ezek a "fáj a hasad? igyál egy felest" meg a "pálinka majd fertőtleníti a gyomrot" szintű "ősi" gyógymódok népszerűek. :D Ez jutott eszembe mikor gyomorrontásom volt otthon és apa is elmesélte hogy egy feles konyaktól hogy gyógyult meg a gyomra.... Lehet benne valami.
Na igen csak ez a 3. party volt már nekem sorozatban úgyhogy 1.30-kor kidőltem és úgy elaludtam, hogy nem is vettem észre mikor a srácok Gangnam style flashmobot rendeztek és kiabáltak meg énekeltek mellettem, míg a Cattis ki nem dobta őket. Csak másnap reggel mesélték.xD

Aztán visszamentünk Stockholma, összekapartuk magunkat és elmentünk a Vasa Múzeumba.


Ez a Vasa nevezetű hajó, azt hiszem 1630 körül építették az uralkodó kérésére, de a próbaútján a kihajózástól számított 20 perc múlva elsüllyedt mert túl nehéz volt. XD Szóval ez egy nagy uralkodói baki, ami miatt tabuvolt róla beszélni is. Így csak krónikák maradtak fent, amik alapján egy részég elkezdte keresni, mert sejtette hogy valahol az öblön belül kell lennie (a múzeum mostani helyétől 300 m-re kb), és meg is találta 1950 körül. 3 évig tartott mire kiszedték, mert alá kellett ásni, amit búvárok műszakváltásban csináltak meg, hogy végül arréb vonszolják sekélyebb vizek, végül pedig egy szárazdokk felé. Összesen 720 tonna lehetett, mert az uralkodó elhatározta hogy ez lesz a leghalálosabb hajó, és beleokoskodott a hajóácsok munkájába, így két sor ágyú lett rajta meg annyi dísz meg csicsa, hogy túl nehéz lett. xD
Szóval elég vicces volt ezt megnézni...
Utána csak sétáltunk egyet a környékbeli parkban

És beültünk egy "fíka"-ra egy kávézóba. Ez a fíka egy nagyon svéd dolog, kávé + süti, na de a nap bármely szakában. Úgyhogy a legtöbb helyen ilyen szettek vannak, ital + süti...és hihetetlen hogy mennyi pénzt képesek erre elkölteni. Bár annyira hideg van hogy nem lehet sokáig megmaradni kint.
Egy átlagos fika Stockholmban 80-90 korona körül volt. Halmstadban azért sokkal olcsóbb, 50 talán..

Ennek a napnak is vége lett így, és nem is emlékszem hogy utána mi volt.
Csütörtökön volt a nagy Nippon Day napja, amikor minden eddigi munkánk gyümölcse beért....
Össze kellett rakni az asztalokat, a teakóstolóhoz, a yukatákat a felpróbálásra, chips kóstoló, meg a dolgok amiket a szponzoroktól kaptunk...


Ők a svéd csapat két tagja, a bal oldali lány modell, szülei diplomaták úgyhogy azt hiszem 1,5 éve költözött csak Stockholmba, sosem élt Svédországban túl sokat. Washington DCben meg Brüsszelben nőtt fel,de laktak még valahol máshol is... A jobb oldaloi lány a Carolina, ő a legmagasabb a csapatban lányok közül, 189 cm. :D És igazából magas, de az utcán ahogy ment voltak nála magasabbak... Északiak...:))
És mint látszik ő is nagyon szép.

Na szóval volt ebédidő alatt egy előadás a japanese economical growth meg political situation témában, aztán nekem kellett beszélnem arról hogy milyen egy cserediák élete Japánban. Milyen az egyetem, miben különbözik stb... Annyira izgultam hogy egy csomó dolgot nem mondtam el, de hát ez van... Aztán a Kiichi tartott előadást Anime Business témakörben ami nagyon jóra sikerült :D Nekem nagyon tetszett..

Utána lementünk és 15.00-ig beszéltünk Japánról az érdeklődőknek meg osztogattunk zöld teát stb :)
Utána nagy költözés volt és 18.00-21.00-ig a KTHben folytatódott az eseménysorozat Nippon Night néven. Itt is meg a Nippon Dayben is talán a Nintendo sarok volt a legnépszerűbb XD


A Night az már igazából egy bárral vegyített dolog volt, úgyhogy már nagyon ment le a sör. Egész nap feszült volt mindenki ott meg volt olcsó sör, úgyhogy wííí.. és senkinek se volt ideje enni, kivéve pár sushit ebédre. Úgyhogy a hangulat megvolt és a végén éjfélig tartott, de utána annyira hullák voltunk hogy tűztünk haza. Meg vacsira egy kis pizzát ehettünk a kocsi csomagtartójából, mert bevinni nem lehetett. XD

Pénteken indultunk Kirunába, úgyhogy én már nem is otthon aludtam! A Cattis meg a Carolina el kellett hogy menjenek előző nap, mert nem volt már jegy ugyanarra a gépre meg valakinek vásárolni is kellett... Úgyhogy ők a Nippon Nighton már nem voltak.
Így az Axelnél aludtam, mert ő közel lakott a városközponthoz. Btw, ő 2007-ben AFS cserediák volt Japánban. :D Meg megjelent még egy csávó aki szintén vele egyidőben volt AFS-szel Japánban, de nagyon idegesítően a japán csajok körül legyeskedett, ha hozzám beszélt akkor is rájuk nézett, szóval az a tipikus "japán-buzi gaijin" volt... akiket nem bírok. Szóval azt a srácot lekoptattuk, szerencsére.
Pénteken meg csináltunk egy kis gyoza partyt 9en, még Kirunába menet előtt. :D

Na a Kirunás beszámoló azt azt hiszem magában is hosszú, úgyhogy azt holnap vagy a hétvégén megírom majd... Már 3 órája blogolok.
Felkértek amúgy hogy legyek rajta a konditerem efélévi poszterén.. jeee :D Még jó hogy felkeltem ma időben végre és elmentem 8.30-kor futni reggel... Amúgy sose álltam volna vissza rendesen...

Ma este lesz a magyar nagykövetségen egy március 15-i műsor, úgyhogy az tervbe van véve. Hamarosan neki állok készülődni, meg bemegyek előtte az egyetemre aláírni a papírt hogy visszatértem....

Majd ezekről is beszámolok, next time..


To be continued.....

2013. március 12., kedd

Ismét Tokyoban - március 11

Visszatértem! Pont ma van a tsunami és a földrengés 2. évfordulója... reméljük nem tartogat hasonlókat idénre is a természet.
Egy hónap után olyan fura de jó volt belépni újra a saját szobámba.... Viszont fel volt borulva 1-2 műanyagedény, ergó biztos voltak rengések.... No mindegy, semmi sem tört össze.

Nagy mázlim volt az úton, Münchenen keresztül jöttem, pont azon az útvonalon amit szinte pontosan 3 éve lekéstünk xD 1 óra lett volna átszállásra és mit ad a balszerencse, 20 percet késett a gép ma is. Észak-Európában a havazások miatt késve ért be de nagyon igyekeztek és mindent megtettek hogy csak 10 perc késéssel érjünk be, az 1 óra 20 perces menetidőből 50 perces lett.

Szerencsére fantasztikus barátaim vannak, úgyhogy Shinjukuba kijött elém a Johan:)Még szerencse, mert alig bírtam volna hazavonszolni a 2x23 kg bőröndöt meg a 10 kg-os kézipoggyászt és a laptopot. XD
Viszont nagyon felháborított, a reptéren kinyittatták a vámnál a táskámat. Ráírtam hgoy 2 üveg vámmentesen bevihető alkohol van nálam, erre meg akarta nézni a csávó. Kinyitja és mindent kipakolt baszus és majdnem feltépte a csokik csomagolását is ilyeneket motyogva hogy "ilyen csokit nem láttam még". Hát anyád! Persze hogy nem mert valszeg Japánon kívül se jártál még... Hogy mondtad ilyet egy vámos, és erre hivatkozva feltépi a szép díszes csomagolásos csoki dobozát??? Azt hittem agyvérzést kapok.

Ezek után este átjött egy másik barátom és csinált nekem finom vacsit :)) Így azért megéri visszajönni.

No de hogy visszatérjek Svédországra, mentem el épp a képeket, amik az Iphone-nal készültek.
Először a Katánál voltam 2 napot, aztán keddig átköltöztem a Jimmyhez, az unokatesójához, majd szerda délutánig Göteborgban voltam egy barátomnál, és szerda délután vonatra ülve mentem Stockholmba. 3 óra 15 perc volt Göteborgból felérni.. Febru 20-tól Március 6-ig voltam végül Stockholmban, közben egy március 1-4-es Kirunai kiruccanással. :)

Azt hiszem holnap jön a folytatás mert 40 órája fentvagyok, nem aludtam a gépen viszont el se tudtam aludni annyira örültem itt a barátaimnak...:)

Na puszi mindenkinek, holnap folyt köv.

2013. március 1., péntek

Stockholmi tudositas

Vegre van idom blogolni... Vagyis mar nincs mert ma este indulunk fel Kirunaba! Keszuljetek az elmenybeszamolora :)

Btw en ebben az orszagban akarok elni, az mar biztos.

2013. február 12., kedd

Fehérvárról jelentkezem

Végre itthon!
Megérkeztem csütörtök este, aztán péntek hajnalban keltünk, hogy hugocskámat kivigyük a reptérre, ugyanis szombat reggel óta Costa Ricában tölti AFS csereévét :)
Ennek örömére a jobb oldali Blogs sávba bekerült az ő blogjának a linkje is. Szóval akit érdekel nagyon ajánlom! Biztos hogy az én élményeimtől merőben eltérő dolgokat fog látni és írni...amennyit eddig olvastam.. azok alapján hát elég irigy vagyok.:) Remélem nem bánja hogy megosztottam.

Azóta ki vagyok purcanva, reggel 6-ra a reptéren kellett lennünk így az időeltolódás és a 13 + 5,5 órás repülőút után....Nem volt bennem túl sok élet péntek délutánra.
Aludtam jó 14 órát és azóta itthon voltam nagyrészt a házban, valahogy annyira jól esik. :) Csak a család, anyával főzés, lazulás, este filmezés és 11-kor alvás. :D


A lányok a reptéren :) Anyáéknak csak a pici marad most egy évre, meg a cserediákunk júliusig.

Na de visszatérve, fogorvos letudva, január végén volt egy eléggé nem várt gyökérkezelésem, most pedig belekerült a végleges tömés. Örülök neki hogy itthon sikerült megcsináltatni, mert hallottam jót is rosszat is a japán fogorvosokról, de nekem egy olyat sikerült kifogni aki iszonyat hülye tanácsokat adott, és nem vette észre hogy szuvas a fogam.... Neki köszönhetően fajult el a gyökérkezelésig. -.-
No de sebaj.

Szombaton indulok hajnalban Svédországba, és végre megint találkozom a Katával!! :)) Milyen fantasztikus dolog hogy már majdnem 3 éve barátok vagyunk!! Március 23-án lesz 3 éve hogy elmentem az AFS-szel Japánba.... hihetetlen hogy repül az idő. Úristen.
A Kata most Lundba jár egyetemre, Svédország déli részén és lényegében gazdálkodást és japánt tanul. Szerintem illik hozzá :)
Bangkok óta nem láttuk egymást, de ha minden igaz legközelebb októberben Tokyoba látogat, úgyhogy azt hiszem az évi 1-2 találkozó az meglesz. :)

Február 20-tól Stockholmban van program, akkor megkezdődik végre a várva várt homestay, amire egy évet készültünk majdnem. Még elég sok képi anyagot kell gyűjtenem a Nightlife címre hallgató prezentációmra, melyben a japán éjszakai élet és szórakozás különlegességeit kell bemutatnom.
Rengeteg dolgot nem tudok még az egész programról, hogy mit fogunk 2 héten keresztül csinálni, annyi biztos hogy 20-án valamikor odaérek a Stockholmi főpályaudvarra, mivel a Katáéktól vonattal a legegyszerűbb feljutni. Nem kevés idő, durván 6 óra lesz mondjuk.

Márciusban lesz még egy kis időm majd itthon, akkor úgy néz ki meglátogat majd egy barátom a koliból, aki meg épp a barátnőjénél lesz Németországban. :)
Ajaj, rengeteg ismerős... Most belegondolva egy másik kolis barátnőm pedig Stockholmban lesz pont akkor mikor én, és egy közös finn barátunk lehet hogy feljön Helsinkiből. :)

Szép az élet! Főleg ha ennyi fantasztikus emberrel oszthatja meg az ember.
Majd jelentkezem még fényképekkel ha valami izgalmas történik, jelenleg talán említésre méltő a vizsgák befejezése és a Farewell party után az utolsó beadandók elküldése is. Kár hogy a tanár egyikre sem reagált, de reméljük megkapta.
Indulás előtti napon egy kedves barátomnál vacsoráztam, aki főzés- és borrajongó, úgyhogy a legjobb helyre csöppentem. Vittem egy 3 puttonyos tokaji aszút neki, mert meg akarta kóstolni a magyar borokat, és legnagyobb örömömre ízlett neki. Sőt! Nagyon ízlett neki. :D
Jobban is tette, mivel azért az üveg borért Qatarban annyit szenvedtem... Megvettem a vámmentes boltban Pesten, no de Qatar iszlám ország lévén, tiltja az alkoholos italok behozatalát. Ergó mikor kivittek minket a reptérről elvették, és adtak róla egy papírt, tele arab szöveggel, a legjobb hogy alá kellett írnom.. Szóval akár el is adhattak volna.. xD Én meg aláírtam.
A mégjobb az egészben, hogy mikor másnap a papírral vissza akartam szerezni, összvissza küldözgettek, a végén meg nem találták, nekem 10 percen belül be kellett szállnom a gépre, úgyhogy mire előkerült sprinteltem vele a beszállókapuhoz...... Szóval röviden ez a kalandos bor története... Vagy a bor kalandos története. Kinek melyik tetszik.

Most hazafelé semm izgi nem volt, ha nem számítjuk hogy az odafelé 9 óra 50 perces út 12 óra 15 perc lett, és 20 perccel előbb indultunk és 15 perc késéssel érkeztünk. Nem tudom hogy a repülési idő változott-e, 13 órát a gépen poshadtunk-e, de azt hiszem nem is akarom tudni.
Tokyoban pont azon az egy átkozott napon esett a hó, úgyhogy a Narita express, ami közvetlenül jár a reptérre, 17.40-tól 19.40-ig felfüggesztette a járatokat, nekem pedig 18.40-re volt jegyem.... Ilyenkor mi van? Megkérdeztem a kalauzt, mondta hogy szálljak csak fel nyugodtan a korábbira, így egy kedves barátomtól volt 5 percem elköszönni, aztán ugrás a vonatra.
Viszont egy dolog: A reptér üres volt!! Szinte üres volt úgyhogy aki teheti repüljön éjjel, nagyon ajánlom! Nem volt sorbanállás, mert nem volt sor, a security checknél egy volt csak kinyitva és 3 perc alatt átértem. Az immigration résznél szintén egy ablak volt nyitva... 10 perc alatt bent voltam a kapuknál. Utána már csak 1,5 órát kellett ücsörögni és örülni amiért 20 perccel korábban indultunk.

Márciusban visszafelé már Lufthansával megyek, de örülök hogy megismertem a Qatar Airwayst. Szomorú hogy most, mire más légitársasághoz vettem a jegyet, elég mérföldem lett ahhoz hogy egy fokkal feljebb lépjek a memerbship létrán. xD Na majd legközelebb... Bár már elegem van a dohai homokból, nem akarok még egy napra ottrekedni.... Marad a jó öreg München...

A lényeg a lényeg, hogy jelentkezem majd fényképekkel meg élménybeszámolókkal, amint történik valami izgi.

2013. február 3., vasárnap

Vizsgák letudva!! :D

Hát ezekkel megvagyok végre! Még van 3 beadandóm, de ebből 2 úgy ahogy megvan már, szóval elmegyek egy kis kolis bulira aztán befejezem és holnap leadom őket.

Nem tudom milyen eredményekkel, de legalább ez a félév is a végéhez ért. Hihetetlen hogy 1 év eltelt!! Annyira jó itt minden, annyira sok program van és annyira imádok mindnekit. Őszintén szólva nincs kedvem elmenni innen :D Megyek haza szerda este de nem akarok, pénteken lesz az utolsó kolis buli és egy csomó jó barátom elköltözik a koliból vagy hazamegy... :/ És minek is megyek haza 6-án?? Mikor Svédországba csak 16-án megyek. Maradhatnék még egy hetet hogy élvezzem a szünetet, de a buta buta tavaly szeptemberi énem jól megvette 6-ára a jegyet. Hát ez van :/
Tényleg van pár ember akivel nagyon szeretnék még itt több időt eltölteni, de azért jó is lesz megint mindenkit látni.

Tegnap volt egy nagy Farewell party a koliban azoknak akik mennek haza,.... olyan szomorú :( Tényleg egy csomó barátom elmegy, mások meg Osakában kaptak munkát úgyhogy oda költöznek március végén, és mivel márc11-ig nem leszek itt, lesz még 2 hetünk találkozni kb.


Ilyen szépen kiöltöztünk, formális öltözet volt a dresscode ez alkalommal :) Ő a Johan, egy svéd barátom, ő legalább marad itt. Csak én tűzök el Svédországba :"D Jaj... Nehéz lemondani dolgokról.

Ezután mindenki itta a pezsgőt meg a sört mint a gödény, vizsgák vége meg a búcsú, úgyhogy az lett a vége hogy senki se emlékszik rá :D De nagyon jól szórakoztunk.

Csak vasárnap reggel 8-tól nekem futóversenyem volt. Másnaposan hányingerrel se futottam még soha, nem is akarok többet, 3 óra alvás után, de azért 19-ból 11. helyet szereztem meg, 16 perc 29 mp alatt ment a 3,1 km. Azért annyira nem rossz. Kondiban edzéskor 15 perc alatt szokott menni, nézzük el hogy iszonyat hideg volt és a csontighatolt a hideg szél, meg hogy részeg voltam XD
Anya, ne aggódj, idén először....


Itt a futós csapat, 4-en voltunk lányok, és úgy kellett hogy elindulni és vinni egy chipet, amit a következőnek kellett átadni a célbaéréskor. Így mindenki ugyanazt az egy kört futotta le, és a 4ünk idejét összesítve lett csapateredmény. A fiúk iszonyat jók voltak, 4szer 3,1 km-t 50 perc alatt letolták, mi 1 óra 11 perc alatt, mert az egyik lány nagyon lassú volt. Hát ez van. De én voltam a csapatban is a 2. leggyorsabb :D
16.22 volt az első, 16.29 voltam én... szóval nem nagy különbség.
Majd jövőre szerzek egy gyorsabb csapatot és megint megpróbáljuk. XD Van ez a Kodaira International Friendship Association, a KIFA akik beneveztek minket és még ebédet is adtak utána, szóval az eredménytől eltekintve nagoyn jó volt és szórakozni mentünk oda. Meg hát az induló ellenfelek közt volt a Track & field association meg a kis gimisek meg junior high schoolosok akik minden nap 3-4 órákat edzenek. XD Szóval esélytelenk voltunk de azért.. :D

A fiúk kategóriájában a Tokyo Keizai Daigaku nyert, az nagyon erős sportokban, 40 perc 17 mp alatt futtották le... Embertelen nem? X_X

Na megyek kolibulizni kicsit :)
Ma van setsubun, amikor babot kell dobálni... nem tudom miért.

2013. február 1., péntek

Egy vizsga pipa

Hát ennek a szerdai vizsgának is vége lett.... Sajnos szerintem nem azzal az eredménnyel amivel szerettem volna...:/ Annyit tanultam rá, erre csak ilyen hülye apróságokra kérdezett rá, amik annyira nem is fontosak... Na mindegy, persze nincs olyan h nem fontos, de szán a zálogjogra 6 órát, egy ilyen fasságra meg 20 percet és akkor mi van benn a vizsgában?? Amit 20 perc alatt utolsó órán lenyomott...-.-

Szóval legközelebb jobban tanulok rá és többet... max felveszem újra a tárgyat amit azért annyira nem akarok, de muszáj lesz ha nem megyek át, vagy épp egy kettessel csúszok át.
De fel a fejjel, még van 2 japán, 2 francia meg 2 tesi leadandóm :D Mindegyik jövő hétig, úgyhogy ma boldogan tanulok koreait mert ma lesz vizsga belőle.... Viszont egész érdekes, kár hogy ezt se tanultam előbb... Hülye vagyok. T.T

Mindegy, jövő félévben többet tanulok majd (mondja a college senior minden félév végén...) aztán meglátjuk milyen jegyeket sikerül szerezni. Az a rossz hogy itt csak a következő tanév elején hirdetik ki az eredményeket.

Megyek is vissza koreaizni, még jó hogy van sok segítőkész barátom, bár megtanulni nem tudják helyettem.