2012. április 5., csütörtök

Orientációk

Még egy nap... Ma sem volt időm semmire, de már legalább ebédeltem!!
9.15-re be kellett érni, és mivel először mentem bringával, az egyik harmadéves lány, Akane, eljött velem reggel hogy megmutassa. Hát azért nincs közel, de a távval semmi gáz, inkább az út szélességével van. Imádkozzatok értem.... 4-szer kaptam kisebbfajta szívrohamot mikor egy-egy oszlop meg a kerítés között kellett átmenni úgy, hogy épp a lábfejemet nem vertem be...ami lelógott ugye a pedálról. Iszonyatos... Hazafelé már az út nagy részén a kocsiúton tekertem, ami nem lenne szabad de nem baj.
9.15-től beültem a 14-es csoport eligazítására, megismerkedtem pár emberrel, illetve pár csajjal. XD AMúgy... a legviccesebb: 80% fiú van itt kb. :DDDDD Azt hinné az ember, hogy humán irányultság, ráadásul jog... Hát nem, a jogon asszem csak 60-40, de a gazdasági részen még magasabb a fiúk aránya.
Hasznos dolgokat itt nem tudtam meg, csak nem kaptam meg a diákomat mert a kedves jó Deguchi-san, a nemzetközi osztályról nem továbbította nekik az igénylőlapomat amit emailben küldtem vissza neki. Úgyhogy még pár hét, addig nem használhatom a diákkedvezményt sehol, úgyhogy jó hogy nem vonattal járok mert bérletet se tudnék venni.
Andival megint vásárolgattunk egyet, mindig hazaérve látom hogy mire lenne még szükség... :D Végre van hajszárítóm, nagyon jó áron vettem egy Panasonicot egy éves garanciával. Jegyzettömb, akasztó (amit csak fel kell ragasztani és eltávolítható) meg ilyen hasonló fontos dolgok. Most felfért a biciklire. XD

13.30-tól megint orientáció, most a jogi karosoknak volt. Itt megismerkedtem két lánnyal, Tomoyo és Haruka a nevük. Azért itt már mondtak sok hasznos dolgot, és el kéne kezdeni olvasni azt a 400 oldalas könyvet amit adtak.. meg a 250 oldalas rövidebbet is XDDD Csak oldalszámpkat soroltak kb, hogy ezt meg ezt olvassuk el otthon... x_X Kaptunk viszont jelszót valami rendszerhez, mindjárt kiderítem hogy mihez.
Itt is úgy van mint otthon, hogy vannak mindenféle csoportok, alapozó tárgyak, szabadon választott, stb. és meg van adva hogy melyikből hány kreditet kell összeszedni. Minden tárgy 2 kredites, a tesi egy évig kötelező, és a 4 kredites tárgyak azok, amik hetente kétszer vannak. Úgy néz ki hogy bekerültem a legfelsőbb haladó japán csoportba is, úgyhogy heti 2-szer 1,5 óra japán, prezentáció és íráskészség fejlesztés meg esszéírás ha jól tudom. Holnap kell érdeklődnöm róla a nemzetközi osztályon, mert ebből is kihagytak. >.<

Végül, csak hogy ne unatkozzunk, 15.30tól valami hülye infós előadás volt, amin mindenki aludt. Én is.... meg emaileztem. Ilyeneket mondtak hogy tegyél fel vírusirtót mert különben vírusos lesz a géped. :OOO YOU DONT SAY...
Végre 16.30-kor elengedtek és repültem haza... XD

Viszont ma fényképeztem sokat:
I took many pictures today:






Ez a bringám, amit ma visszavittem, mert túl alacsony volt az ülése. Kicserélték ingyen, tettek bele egyet aminek a nyele hosszabb... :) /Thats my bike, I had to take it back to the store, because the seat was too low for me. I couldnt stretch my legs and they changed it, for free!



Hát, ilyen 4 szeletes csomagolásban árulják a sonkát. Ez olcsó volt, csak 130 yen azt hiszem. /They sell the ham in these small packages... with 4 slices in it. It was a really cheap one, it costed only 130 yen.. :"D



Ez a Kanematsu auditórium, itt volt a számtech előadás meg az évnyitó is. /This is the Kanematsu auditorium, we had that IT presentation and the opening ceremony here.



Mennyi bicikli!! :D Amúgy ez a Nyugati főépület egyik bejárata. /So many bikes! It's like Copenhagen hahaha :D This is the entrance of the Main Building btw.



Softbank reklám... Az van odaírva hogy "diák(ok)! család! 3 év(re)!" Ilyen előfizetéses csomagot reklámoz, csak nekem ez a család nagyon fura...xDD Valakit itt örökbefogadtak.... (unatkoztam a boltban)
That's a Softbank advertisement... It says "student(s), family, for 3 years". It's about a package for the family, but that family looks kinda weird.... Someone was adopted... xDD






Ez Kunitachi város. :) A képen a háttérben ott van a vasútállomás is, de nem igazán látszik. Viszont kezdenek virágozni a cseresznyefák! /Kunitachi city. The cherry blossoms. :)) It's going to be soooo beautiful when they all start blooming!



Még egy kép a városkáról. / Another picture about the city.



Ebben az épületben lakom. Balról jobbra haladva látszik hogy 3 részre oszlik: B, A déli és A északi részekre. Én a jobb szélsőben vagyok, az A északiban. Az ablakom is látszik valahol, az a második szerintem a 7.-en.
I live in this building. You can see that it's divided into 3 parts: B, A south and A north. I live in the building A north, thats on the right side. I'm on the 7th floor and my window is somewhere behind that tree. XD



A kilátás a teraszról ami a szobám mellett van... /The view from the balcony.



Ez a lift meg maga az épület belső része./The elevator and the inside of the building.



A középső háromajtós rész a konyha és az étkező, a jobb sarokban levő ajtó pedig a zuhanyzó és mosókonyha. A konyhában minden szobának van egy saját szekrénye, szóval az edényeket lehet ott tárolni, minden más meg megegyezés szerint. A fürdőben két zuhanyzó van, úgy hogy bezárod az első ajtót, ott le lehet pakolni és van még egy belső ajtó magához a zuhanykabinhoz.... Nagyon tiszta és kulturált.
Those doors in the middle belong to the kitchen & dining room. Everyone has their own cupborad, so we can put the plates and everything there. The door on the left side is the bathroom & laudnry room. There are two shower rooms, each one can be locked from the inside and there's a small place for dressing up and taking off the clothes.


And now about today:
I had to be at the school by 9.15, and since it was my first time going there by bike, Akane, one of the third graders from the dorm showed me the way. It was freaking scary... pray for me everyone. The roads are so narrow.. I thought I was going to die and bump into a light pole. Im so going to bike on the road from now on, even though it's probably forbidden since it's also very narrow. Japan...

The orientation started at 9.15, I met with group 14, I'll be with them for the rest of the time. A funny fact: there are around 70-80% guys in this uni... :D Okay, maybe the law department has 60-40 but still... Not what I expected.
It turned out that I couldnt get my student card, because the international branch didnt forward my application form to the main office. >.< I had to apply again today, and I cant use any student discount till I get that stupid card. Oh, and I cant get into the library either. Awesome -.-"

I had some free time after this, so I went shopping with Andi again. I got a haird drier for a really good price! Lucky :D
The next orientation was from 13.30, it was for the law derpartment. They were talking about the subjects, the credits we'll have to get and studd like that. Seems like I'll have to start reading those 400 and 250 pages long books we've got last time.

From 15.30 there was another IT orientation.. the most boring thing in the world. They were talking about the importance of firewalls, cause you'll get a virus on your computer if you don't use it... You dont say... So I fell asleep just like everyone else. xD

Tomorrow I'll have to be at the school by 8.50... damn early. -.-

Egészségügyi vizsgálat - UPDATED

My dear English-speaking friends, I'll probably update this post tomorrow in English, Im way too tired to do it in both languages now.

Ma ismét egy rohadt mozgalmas nap volt. Reggel visszaszereztem a papírokat, amiket tegnap véletlenül elcseréltem a kínai lánnyal, és 9.20 körül elrohantam az okmány hivatalba. Hát azért... itt kicsit jobban mentek a dolgok mint otthon. Volt egy nő aki azért volt ott, hogy megmondja melyik helyről kell sorszámot kérni, a munka gyorsan ment, nem lógatták a lábukat meg kiabáltak egymásnak az alkalmazottak mint otthon... Pesten pl jó gyakran. xD Na de április 26-ára meglesz a kártyám, az itteni személyim végülis. Megvan az egészésgügyi kártyám is, szóval már jár a 70% kedvezmény az orvosi ellátásra. :) Szóval lényegében ez egy TB kártya.

Onnan futottam a suliba, 10.30-tól japán teszt lett volna, amiről 20 percet késtem. Összetalálkoztam a koreaiakkal a vonaton, akik tök aranyosak voltak. Nagyon odavannak a szőke hajamért szerintem xD De nagyon cukik :) Berohantam a tesztre, megírtam erre a végén kiderült h nem kellett volna,mert csak a kutatóknak volt. XD Folyton összekevernek velük, mert h idősebbnek nézek ki és én vagyok az egyetlen diák most, aki egyből egy éves nyelvtanfolyam nélkül kezdi az iskolát. Mindenki más a koreaiak is voltak egy évet Osakában v Tokyoban az idegen nyelvek egyetemén....

Utána elmentem végre telefont venni, ültem ott egy órát majdnem, a csávó odaadott egy Ipadet hogy szórakozzak vele amíg megcsinálja a papírmunkát. XD Az Angry birds-sel játszottam végig basszus míg ez a csávó kiszolgált egy másik ügyfelet is... jó mi? xD A telefonos email címem szívesen megadom ha kéri valaki, azon elérhető vagyok bármikor.
Még volt időm átmenni a postára és számlát nyitni ahova majd jön az ösztöndíj. :) Onnan visszamentem a suliba egészségügyi vizsgálatra, hát az egy behalás volt. XD Le kellett adni egy csomó papírt amit otthon kitöltöttünk már, aztán vizeletmintát le kellett adni, utána magasság meg testsúly, aztán szem, vérnyomás mérés. A végén meg röntgen. Le kellett venni a melltartót és pólóban lesétálni mert a röntgen két kocsiban volt az udvaron és basszus... nyilván fehér póló volt rajtam, méghozzá testhezálló... úgyhogy adtak egy bő fekete pólót, ami milyen volt? AFS-es!!! XD Tiszta gáz volt amúgy az egész... Mármint vicces inkább.

Utána megint nagybevásárlás, vettem bicikliiiiit!!! :D Nagyon jó áron! Csakhogy bementünk még 4354546 boltba, vettem sok kaját meg sampont, balzsamot meg takarítószereket és áááá annyira nehéz lett, hogy fel se tudtam rá ülni, haza kellett tolnom. XD 1 óra volt basszus... El is tévedem és szerencsére a kolesz körül belebotlottam az egyik srácba akivel jóban vagyok és ő eljött velem. Meghaltam kb... 7re értem vissza, este. 7-től meg egy kolesz körbevezetés volt, kaptunk még 5-6 papírt, kötöttem internet szerződést is... 2000 yen/hó!! :D Utána még átmentem pár sráchoz akik szintén a jogi karra járnak, egyikük elsős a másik pedig másodéves. Ő nagyon sokat segített a tantárgyfelvétellel meg az ilyesmikkel meg sok dolgot elmagyaráztak. Majd főzök nekik cserébe, mert a Taka főzött is nekünk vacsit... :D Este 10.30-kor xD Éjfélig voltam ott kb, aztán még hajmosás és még most 2-kor gépezek -.-" Holnap 9-15re ott kell lenni és az egyik lány eljön velem biciklivel hogy megmutassa az utat.:)) Ilyen csoportokra vagyunk bontva, akikkel a nyelvet fogjuk együtt tanulni, és majd ilyen osztálykirándulás szerű dologra is mehetünk... :) Egy kínai sráccal egy csoportban leszek a koleszból... Aztán délután lesz még egy ori, az már karonként.

Na most megyek aludni, majd to be continued holnap angolul is.

2012.04.05 - Update

SO yeah, about yesterday. It was another really busy day. I had to get back the papers from the chinese girl, oh I dont know if I mentioned it but we all got the same bags from the university, with tons of papers in it.. And I put some extra stuff into mine, and we accidentally switched it... But I had the alien registration things and some other important paper in it... So I had to get it back.

I got there to the city hall at 9.20, and finished around 10.20... I should have listened to Andi, she told me it was going to take a long time. But everyone was really nice and helpful and they were obviously focusing on their work, not just talking to each other and stuff like the hungarians do. xD I'll get my ID card by the 26th and I had to buy some other copies for 250 yen each, to be able to get a phone and a bike... They need that paper and a passport for everything.

I was supposed to take a japanese language placement test from 10.30, but obviously i got late and after I finished everything - they let me write it for 10 more mins - it turned out that I didnt even need to take it. XD I'm an undergraduate student, which means Im on a higher level. They all thought I was a research student, cause I look older. XDD I dont know if I should be happy about it..

After this test I went to the Softbank store, to get a mobile phone. I got a prepaid one, it was really cheap and I didnt need the insurance card, only my passport and the certificate of registration or what... the thing that I paid for. But the guy at the store made me wait for 40-50 mins... Hegave me an Ipad to play with till he finished the administration. So I was just sitting there, playing with the Angry birds game... I finished 3 levels!! xD

I had to go back to the school by 14.30 for a medical check-up... It was kinda funny, we had to hand in lots of papers again and urine sample and they measured our weight and height and eyesight, blood pressure, and the last one: x-ray. It was of course separated for the girls and the boys because we had to take off the bra and go outside, cause the x-ray was in a car/truck. It was hilarious... Since I had a thight white shirt on, I got a bigger one.... an AFS T-shirt!!!! :D So random!! :D

We hadto go shopping again, and I managed to buya bike!! For only 7000 yen! I also bought shampoo, conditioner, food, etc a lot of new stuff and I miscalculated something, because it got so heavy, that I couldnt get on the bike. XD It was hard enough to hold it, i would have fell if I sat on it. + I didnt know the way back to the dorm, so I asked a lot of people, and somehow, in more than an hour, I got home. Luckily I met Yudai, one of the guys from the dorm, and he showed me the way. I wasnt far then, but it got dark already...;_;
I got back at 18.50 and there was a dorm meeting from 19.00 XDDD No time for anything... We got the bills and they told us how to pay the rent and I signed a contract for the internet too... 1890 yen/month!! Thats like... really really cheap. After all of this, I got invited to a senpais room for dinner.... Around 22.30 ... It was really helpful though, because they didnt tell us anything at the embassy/international office.

2012. április 3., kedd

Tokyo - Kodaira international village

Hát épségben megérkeztem. Itt vagyok Tokyoban, Kodaira városkában a koleszszobámban.
Nagyon nagyon elfoglalt voltam az utóbbi 2 napban, megállás nélkül futkosni kellett ide-oda, úgyhogy nagyon jól esik most itt ücsörögni a szobában.
Nagyon köszönöm a Bettinek, Editnek és a Maxnek no meg persze a családnak hogy ott voltak a reptéren. Nehéz volt eljönni, főleg hogy mindenki könnyezett, viszont mire ideértünk már annyira felszabadultam. :D Landolni újra Japánban egyszerűen fantasztikus érzés volt... Na nem maga a landolás mert azalatt félálomban pislogtam csak, hanem mikor megvettük a jegyet a Narita expresszre és Tokyo felé robogtunk és néztük a japán stílusú házakat... Nem az az "ablakratapadok és úgy bámulok ki" érzés volt, hanem olyan megnyugtató. Az a "hát igen itt vagyok" fajta...

Shinjuku állomáson szerencsésen átszálltunk a kis vonatunkra ami Kokubunji felé vitt minket, igaz a bőröndökkel nem volt semmi. Egy 21 és egy 22 kilós bőrönd + kézitáska teletömve + laptop. XD No comment.
Kokubunji állomáson le kellett szállnom, addig együtt mentünk az Andival aki szintén a Hitotsubashira jár most, viszont kutatói ösztöndíjjal. Nagyon örültem neki hogy ott volt.:) Jó nem egyedül lenni magyarnak.
Kokubunjin első probléma: nem tudtam átmenni a Seibu vonalra, mert át kell menni egy jegyleolvasó kapun és valamiért nem engedte. Szerencsére egy másik egyetem - valszeg - kínai cserediákja megszánt és segített. :D Ki kellett mennem először a kijárathoz, mivel megkezdtem egy utazást a Narita jeggyel, és azt befejezve kellett lehúzni a Suica kártyámat. Ez a Suica egy sima kártya amire pénzt lehet tenni, alapból volt rajta 1500 yen nekünk, és egyszerűen le kell húzni a bejáratoknál. One touch és már kész is, becsekkolt téged, és a kijáratnál lehúzod, akkor meg leveszi róla a megfelelő összeget. Azóta már nagyon belejöttem. xD

3 körül értem a koleszba, de az állomáson találkoztam egy sráccal, mivel fekete volt eléggé látszott rajt hogy nem japán, és ő segített cieplni végig az egyik bőröndöt. Félúton szembejöttek még 2-en a koleszból és ők átvették a másikat is... Annyira aranyosak voltak. :) Ez az általános tapasztalat eddig, hogy mindenki nagyon segítőkész! Koleszban megkaptam a kulcsomat és irány fel a szobába. Sajna nem volt időm kiélvezni, mert egyből körbe is vezetett egy német lány - ez mondjuk nem sajnálatos dolog xD - és megmutatta a környéken levő boltokat is. Mirevisszaértem, sajnos el kellett mennem megint Kokubunjibe, mert nem volt átalakítom a konnektorhoz, hiába adtak netkábelt amivel 1 hónapig ingyen van net. Azt hittem hogy nem lesz jó amit vettem, mellesleg 198 yenért, sokkal olcsóbban mint otthon, de mikor teljes erővel belenyomtam akkor sikerült csatlakoztatni a laptopot. XD Csak a laptopot meg a telefonomat kell tölteni vele, úgyhogy nem használom olyan sokat...

Vennem kellett még paplant meg lepedőt meg törölközőt is, hogy csak a legszükségesebbeket említsem, mivel egyik sem volt. Kaptunk egy szivacsot amit a matracra kell teríteni h melegebb legyen, de ennyi. XD

Most már egész jól néz ki a szoba:







Nagyjából ennyi, ma még vettem hozzá egy tonna új cuccot. Tányérokat, szivacsot mosogatni meg törölgetni, tisztítószert, evőeszközöket, bögrét meg poharakat. Semmi de tényleg semmi nincsen. Holnapra van betervezve a bicikli meg a telefon vétel, ha sikerül reigsztráltatni magam az irodában ahol ezeket az ügyeket intézik.

Tegnap este 6-tól volt egy kis ismerkedős est meg vacsora azoknak akik már beköltöztek, ma este szintén 6tól kis vacsi amit lekéstem... :D Megismerkedtem egy csomó emberrel, mert ugye nem csak az én egyetemem, a Hitotsubashi hanem 4 másik diákjai is itt vannak, japánok is meg külföldiek is.... Nagyon rossz mondjuk hogy nincs telefonom. Mindenképpen beszerzek egyet mert ez nem állapot.

Ma 10-re be kellett menni az egyetemre, így most voltam ott először.:) Nagyon angyon szép, majd teszek még fel képeket. Kaptunk egy csomó papírt meg elmondtak fontos dolgokat, mint kiderült mindenki más kutatói ösztöndíjjal van, csak én vagyok undergraduate képzésen. XD Kitöltöttük az összes szükséges papírt, segítettek is, aztán 12.45-től volt egy tájékoztató az összes elsőévesnek, ez már nem cserediákoknak, amin részt vettem. Mondanom sem kell, nem láttam több szőke embert.... xD Be lettünk osztva csoportokba, én a 14-es francia csoportban vagyok. Mindenki nyelv szerint van felosztva és még azon belül x db csoportba. Bementünk a Kanematsu auditóriumba:



Mellém ült le egy kínai lány, Aya akivel nagyon jóban lettünk. Tök vicces amúgy, hogy itt a külföldiekkel is japánul beszélgetünk... Mivel általában ázsiaiak, jobban tudnak japánul v épp japánul tudnak de angolul nem. Igaz ma egy amerikaival is beszéltem... japánul. :D




Ő az:) Nagyon édes volt, mert elkezdett esni az eső, tájfun volt ma, és a szél is iszonyat erősen fújt, neki meg volt esernyője. Nálam miért is lett volna, így mondta hogy maradjak ott és elmegy venni nekem egyet. Közben ismerkedtem koreaiakkal, ő meg tényleg visszajött egy esernyővel meg még 2 kínai barátjával. :) Akikkel szintén japánul beszélgettünk végig... Utána még bevásárolni is eljöttek velem a 100 yenes boltba ahol teletömtem egy bazinagy szatyrot cuccokkal, ők meg még csomagolni is segítettek. Annyira aranyosaaaak ^^
Utána még gyógyszert venni is elmentünk, mert hát megfáztam a repülőn, a hideg meg a sok beszéd meg nyilván nem tett jót, így már alig van hangom, el van dugulva az orrom és a torkom is duzzadt. No de Aya végig a csomagokkal is segített, és a végén összecseréltük az egyetemtől kapott csomagokat. Csakhogy én abba belepakoltam még 3-4 nagyon fontos papírt, úgyhogy szegény utánam hozta a koleszba őket... :'D De már zárva van az iroda, úgyhogy csak holnap tudom átvenni....

No de remélem még sok ilyen aranyos emberrel találkozom :) Holnap japán nyelvi teszt, aztán egészségügyi vizsgálat, este pedig kolesz ismertető. Csütörtökön is van egy csomó dolog, pénteken meg iskolakezdés , úgyhogy azt sem tudom hol áll a fejem....

Pár kép még a Kanematsu auditóriumról belőlrül:





Ennyi képet csináltam eddig összesen, még 2 bónusz:



Japanulunk... bár már sokkal kevesebbszer píszeznek, tudnak mosolyogni is a képeken. Nagyon más világ ez az egyetem... :D
Me and Andi, the other exchange student :)



Reptéri menü :D Onigiri + zöldtea <3 The first japanese food that I got at the airport: onigir and green tea

And now in English too:

Finally I'm here in the dorm in Kodaira, Tokyo. It was a really long trip from Hungary, through Munich but we made it. XD There's another hungarian girl here, Andi, and it feels so nice not being alone.
The dorm is really cool, I didnt have time to take pictures though. Its been really busy since I've arrived here. I got here around 3 pm on Monday, and as soon as I got off the train, a guy from the dorm - who just happened to be there- helped me carry my luggage. :) We were around halfway, when two other people from the uni - a girl from Germany and a guy from the USA - bumped into us - just literally - and they took the other suitcase too, and showed us the way to the reception. I got my keys in no time, and Madeleine showed me around the city... we walked around a bit because the weather was really nice and sunny. After we got back to the dorm, I realised that I had to buy an adapter for the plugs, otherwise I wont be able to use my computer. I had to go back to Kokubunji, the station before mine because there is a huge shopping mall there. I managed to get one but it took me some time to make it work. XD When i was about to break it, I managed to plug it in...
Anyways, I had to buy blankets and bedsheets and a towel too, because we didnt get anything at the dorm. I knew we weren't going to, but it feels so empty.... :"D

Now the room looks much better, I wont upload the pics again, they're at the beginning of the post. :)

There was a meeting yesterday, at 6 right after I got back from the shopping trip, for those who have already moved in. It was really nice meeting a lot of people from the dorm, not only from Hitotsubashi, but form the otheruniversities too. It's really funny that everyone speaks japanese, so even we, the foreigners speak in japanese to each other. Most of the other students are from Korea, China... I mean the other foreigners, because there are MANY japanese students in the dorm. It's all mixed so Ihave korean, mongolian and japanese people on my floor, as far as I know.
Everyone's so helpful, I already feel at home here. Tokyo is really different from the inaka Komatsu, people here don't really care that Im a foreigner, or maybe Im the one who doesnt care.... Im not sure. :D

Today we had an orientation from 10, and we filled out most of the papers for the alien registration and the health insurance. I'll go to the city hall tomorrow to get them over with.
From 12.45 there was an even for the 1st graders, they gave us a huge bag, full of papers and told us which pages too read.... XD Basically... It was supposed to be 2 hours long, but there was a taifun, so they finished much earlier. I was the only blonde foreigner, probably the only non-asian... Among the first graders of course. :)During the meeting I was sitting next to a chinese girl, Aya. She's on the picture that I've uploaded. She was so helpful! Damn I already like her a lot. :) I didnt have an umbrella so she bought one for me... She actually came back to the uni to give it to me and she brought her friends along... While i was waiting for her, I started talking to some korean exchange students, and they all live in the same dorm as me. :) They're also really nice.

The chinese people - Aya and her friends - showed me some good cheap stores and they even helped me to wrap the plates and glasses that I bought. I had to get some medicine for my cold, hopefully It will be okay. BUT... we accidentally exchanged the bags with the universitsy catalogues and I had my important alien registration papers in mine... Aya was so nice, she brought the papers to the reception of the dorm, so I can get them tomorrow... Awesome people!

I really feel like at home, even though Ive just arrived... It feels like it's been ages ago though.So many things have happened...
Ill have to buy a phone and a bike tomorrow, because life is really hard without them. >.< I'll also have a japanese language placement test and a physical check-up... Hm. :) I'll try to post more pictures hahahah....

2012. április 1., vasárnap

Izland

Na most végre van egy kis időm megírni az élménybeszámolót. Holnap délben indulok Japánba, de hát mi mást csináljak éjszaka.... :))

Na tehát március 15-én elindultam Koppenhágába, mivel a fantasztikus Malév becsődölt és így nem volt már 16-ára olyan járat, ami 13.20 előtt Koppenhágába érkezett volna és még árban is a normális kategóriát súrolta volna. Így tehát 12.40-kor Malmöben, Svédország déli részén landoltam, a már jól ismert reptéren. Szerencsére tudtam hogy honnan indul az airport shuttle a városba, mert októberben onnan jöttem haza. Rengeteg magyar volt, még a Malmöből Koppenhágába tartó vonaton is. :D Elég vicces volt hallgatni őket... "Húú azt nézd, egy svéd akármicsoda!!!" Na de ezt nem feltétlenül negatív értelemben mondom, csak vicces volt.

Koppenhágában az állomáson találkoztam a Misttel, a Veigar - barátom - nővérével. Ő ott jár egyetemre már 2 éve és szerencsére volt olyan aranyos hogy megszállhattam nála egy éjszaka erejéig, illetve hazafelé még egyszer.



Nagyon jól telt az idő, nagyon közvetlen volt és egyből olyan volt mintha már ezer éve ismernénk egymást. :) Jól elbeszélgettünk és elmentünk hozzájuk lepakolni, aztán át egy barátnőjéhez akitől kaptam kölcsön egy biciklit. Azt már régebben is írtam hogy Koppenhága egy biciklis Paradicsom. Mindenhol a bringásoknak van elsőbbsége és végre ezt bringán is megtapasztalhattam. Mindig így akarok járni ezentúl *o* Elmentünk kajálni abba a kávézóba ahol a Mist dolgozik, és ezt ettük:



Csirkés szendvics nyamiii. A kávézó maga amúgy izlandi, a tulajok is azok meg sok izlandi megfordul ott. :)) Nagyon összetartó az izlandi közösség a városon belül. Kb 100-200 emberről van szó, de sokat vannak együtt, meg több ilyen "izlandi bár" van.
Ezután elmentünk várostnézni, Koppenhága bringáról... :) Mivel a belvárost már láttam, ezért a Little mermaid-et mentünk el megnézni, útbaejtve a királyi palotát is. Alacsony volt a vízállás úgyhogy fel tudtunk mászni a szoborra. XD Amúgy messze bent szokott lenni a vízben..



Elvoltunk xD Nagyon őrült csaj a Mist is, meg a barátnője is úgyhogy tökéletes társaság városnézéshez :DD És mivel ott élnek, de nem native dánok, még többet tudtak mesélni róla hogy mi hogy van...

Találtunk még egy nagy sellő szobrot a Little mermaidtől nem messze:



Nem rossz mi? xD

Jól átfagytunk a bringán, mert fújt a szél és éjszakára eléggé lehűlt a levegő, ráadásul elvesztettem a sapkámat Ferihegyen. :(( A kedvenc fekete sapimat amit Svédországban vettem..RIP :(
Úgyhogy egy másik izlandi hely felé vettük az irányt, ahol a Misték barátai dolgoznak. Nagyon aranyosak voltak, tanítottak pár szót meg kifejezést izlandiul, meg sokat beszélgettünk arról hogy miért megyek oda stb... :) Éjfélig ott voltunk, és sört is kaptam ingyen meg minden, szóval nagyon rendesek voltak. Nem akarok tudni hogy mennyibe került volna a sör amúgy, de van egy olyan tippem hogy 20-30 DKK... ami kb 800-1000 Ft.
Mikor elindultunk haza, lesett a lánc az egyik bicikliről. xD Arról a régiről amit a Mist barátnője használt... Úgyhogy a csajok puszta kézzel visszatették, amitől nyakig olajosak lettek... tiszta élvezet volt.

Másnap reggel a túlsúlyos 22 kilós bőröndöt kivonszoltuk a metróig, busz + metró Koppenhágában, 36 korona => 1400 Ft. Szóval nem egy olcsó hely. A reptéren semmi nem volt, 2400 km Reykjavík onnan. Szétültem a seggem a repcsin, alig vártam már hogy odaérjek. :DD Azért végig tanultam Vapát és számtechet meg aludtam. :"D



Pár kép a gépről... Gyönyörű volt, és mázlim volt mivel ablak mellé kerültem. Fura amúgy hogy 20 kiló a határ az IcelandAirnél... Szerencsére a csávó nézte h a kézitáska csak 3 kiló, így elnézte hogy 22 kg a nagybőrönd.



Keflavík város, ahol a reptér van.

Barátom kint várt rám, annyira jó voooolt újra látni. ^o^ Kocsikáztunk egy kicsit Reykjavíkban még azon a 40 percen felül ami a reptérről odáig eltelt, nagyon szép város! Nem tudom mit vártam, de viszonylag nagyvárosias. A tengerparton van az Operaház, ami egy nagyon modern épület, sokan kritizálják is hogy túl posztmodern. Képek sajnos nincsenek róla, de nagyon szép volt éjszaka kivilágítva a fényjáték rajta.
Metró meg villamos meg ilyenek azok nincsenek, és szerintem a buszok se túl gyakran járnak ahogy a menetrendek hosszát elnéztem. :D Úgyhogy vagy biciklizel vagy van kocsid. Tekintve hogy Izland lakossága 320.000, a kocsik száma pedig a duplája, valószínűleg mindenki az utóbbit választotta. Az időjárás nagyon szeszélyes, egyik percben süt a nap, a következőben meg hóvihar van. Itthon is hülye az időjárás mostanában, de ott még duplán. xD

Este kocsikáztunk a városban, találkoztunk a barátaival, bemutatott mindenkinek. :D



Vicces srácok, én nagyon jól szórakoztam. :D

Szombaton találkoztunk egy régi ismerősömmel, Egillel akit még Isztambulban ismertem meg 2008ban egy AFS tréningen. Neki is pont ott volt egy spanyol barátja, akit elvitt a Golden Circle nevű híres helyhez/tájegységhez, így 4en vágtunk neki az útnak korán reggel 10-kor. XD



A szél a havat fújta át előttünk az úton... Jah igen, mikor odaértem még minden havas volt, a hőmérséklet kb -2 és -4 között váltakozott. Viszont 2-3 nappal később mind elolvadt és picit melegebb lett. De szombat az még pont a havas napok közé tartozott, úgyhogy télikabát nélkül meghaltam volna.



Ez az első megállónk, a tavak. Ezen a helyen találkoztak a régi időkben a klánok vezetői, hogy megvitassák a szabályokat meg a törvényeket. Valamikor pár éve 100.000 ember gyűlt itt össze, a világ legrégebbi parlamentjének a fennállásának az évfordulójára.



A következő állomás a gejzírek voltak, láthattuk az első gejzírt, amiről maga a gejzír szó származik. Illetve volt ez a képen látható, ami még aktív és 15 percenként kitör. SIkerült is felvennem videóra az egyiket. :)



Érdekes, hogy akkor tör ki, onnan látni, hogy megemelkedik a vízszint, majd lassan elkezd forrni...
Ilyen mikor kitör:



Ez egy gyönyörű kék vizű tó:



Végül az öreg gejzír a háttérben - már nem tör ki:



Ilyen volt az idő, sapi meg kapucni is kellett a jeges szél miatt. Egyszerűen csontig hatolt az a csípős hideg... Maga a hőmérséklet a szél nélkül teljesen oké lett volna, barátom sokszor mászkált pulcsiban és igazából én sem fáztam ha épp szélvédett helyen voltunk... csak ahogy kitettük onnan a lábunkat azonnal lefagytam.

Ezután elérkeztünk Európa második legnagyobb vízeséséhez, nem tudom miben a legnagyobb, magasságra vagy szélességre, de fantasztikus látvány volt:



Végül egy krátertónál zártuk a körutat, amiből sajna nem sokat láttunk a hó miatt. Izlandon 6 hónapos a tél, így március még jócskán téli hónapnak számít.



Innen egy uszodába mentünk. Az izlandiak swimming poolnak hívják, de ez inkább a magyar termálfürdőknek felelne meg, vagy élményfürdőknek, mivel van egy úszómedence, meg 2-3 kisebb, "áztatós medence", amiben csak döglik az ember órákon keresztül a 38 fokos vízben... :D És az a víz természetesen jön fel a talajból, az uszodában csak melegen tartják. Bent érdekes volt hogy le kellett zuhanyozni, volt kitéve szappan, és csak megfürödve tisztán szabadott a medencékbe menni. Szerencsére mindenhol volt hajszárító is... Még 3 alkalommal voltunk azt hiszem ilyen uszodában, egyszer Reykjavíkban egyszer pedig a keleti fjordoknál Eskifjurdurben.

Estére jól kifáradtunk úgyhogy nem csináltunk semmit sem.
Vasárnap elmentünk meglátogatni a Veigar unokaöccsét. :) Nagyon nagy a családjuk és nagyon aranyosak, rengeteg családi képet meg régi emléket mutattak meg, rengeteg emberrel találkoztam ez alatt a 9 nap alatt...



Olyan ennivalóak. :)) Ez a baba, a Björgvin aki mellesleg 4 hónapos, sosem sír. Az anyukájával minden nap jár be az egyetemre, és a legmosolygósabb nevetősebb baba akit láttam. :DD

Utána moziztunk meg eltöltöttük az időt Reykjavíkban, nem is tudom már hogy mivel, de szerda reggel összekészültünk és elindultunk a keleti fjordokhoz.:)
Barátom szülei mindketten onnan származnak, így a rokonság nagyrésze ott van. Most is egy rokonuknál szálltunk meg, Eskifjurdurben, ami gyönyörű szép 1300 fős település az egyik legnagyobb fjordban.
Útközben a déli parton mentünk, ahol hatalmas hegységek és gleccserek vannak. Láttuk az Eyjafjallajökullt, a vulkánt ami kitört 2010-ben. :)



Az a kicsi hegy az, relatíve kicsi, mégis hatalmas felfordulást okozott. Vicces mondjuk, hogy mivel kelet felé fújt a szél a hamut, Reykjavíkba csak hónapokkal később ért el a füst meg a hamu is, nekik semmi problémát nem okozott.

Útközben megálltunk több helyen, többek közt ennél a gyönyörű vízesésnél:



Az a különlegessége, hogy be lehet menni mögé. :)



Látszottak útközben a Vestmannaeyjar vagy angolul Westman Islands szigetei is. Ez egy szigetcsoport Izlandról délre, kb 3000 fős lakossággal. Érdekes lenne oda is ellátogatni majd. :)

Még egy nagyon szép vízesés:



Utána megálltunk egy tengerparton is, ahol a hamu miatt fekete volt a homok is. A táj nagyjából így nézett ki arrafelé:





Látszik a gleccser :) Egy kisebb gleccser mellett jöttünk hosszabb ideig, majd a Vatnajökull következett, melynek területe 10.000 négyzetkilométer, azaz kb Izland területének 1/10-e. Egyszerűen fantasztikus látvány volt... Mint kiderült később, a repülőgépről ezt láthattam és a légi képek mind a Vatnajökull középső részéről készültek.
Izlandról azt kell még tudni, hogy az ország középső része teljes mértékben lakhatatlan, kietlen táj. Települések a tengerparton vannak, körbe az országban. Reykjavík lakossága kb. 150.000-200.000 fő, és még a környező településeken is sokan laknak, így a többi terület lakosságszáma elég alacsony. A keleti fjordoknál, ahol voltunk összesen 4000-en laknak. És egy út van. És ha azt elmossa nyáron a sok megduzzadt gleccserfolyó, akkor sok település el van vágva. Vulkánkitörés esetén ugyanez. Azonban annyira zordak a természeti viszonyok, hogy vasút kiépítése lehetetlen, egyenetlen a táj is, nem lehetne vasúti sínnek egyenes pályát kiépíteni, meg azokon a magas hegyeken annyi alagutat fúrni... Valamint a szél is annyira erős, hogy a szélerőműveket is tönkretenné...

Na tehát a Vatnajökull, Ezrópa legnagyobb gleccsere:



Vulkanikusan nagyon aktív zóna, kb. 20 vulkán található a területén.

Egy jégmező:





Végül megérkeztünk Eskifjurdurbe, elég hosszú kocsikázás és 700 km megtétele után.
Ez a látvány fogadott a ház nappalijából:



Nagyon szép kis hely:



Így néz ki egy fjord... Sosem láttam még korábban. Nagyon furán néztek rám mikor mondtam, na de mégis hol kellett volna látnom... :D Az Alföldön? :D Aztán rájöttek ők is... Hogy meglepődünk dolgokon, amik nekünk természetesek és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy másoknak is azok...



Ez Eskifjurdur a fjord túloldaláról. 1300 fő... Ebben a régióbna levő 4 városka, melyek lakossága együtt 4000 fő, az ország GDP-ének a 27%-át adja! Ami azért nagyon nagy szó. Főleg hal- és alumínium exportból élnek, így azért az életkörülmények nagyon nagyon jók.

A kedvenc képem:



Csütörtököt ott töltöttük Eskifjurdurben, aludtunk sokáig aztán elmentünk a szomszédos fjrodba, ami kb 40 km-re volt, rokonokat látogatni. Át kellett menni az egyik nagy hegyen:



Eljöttünk egy nagy sípálya mellett is, ami persze üzemelt. :)

Ennek a fjordnak látszott a vége, de hatalmas volt:



Itt megy fel az út a hegyre:



Az alagút kb 6 km hosszú volt, és mindkét oldalán zárt, mozgásérzékelővel felszerelt. Le kellett lassítani előtte és akkor felnyílt. Annyira erős szelek meg hóviharok szoktak ott lenni, hogy ha nem lenne lezárva, már a természet tönkretette volna..

Eskifjurdur hazafelé fentről a hegyről:



A város lent a hegy alján, szemben a másik hatalmas hegycsúccsal:



Hazafelé úton megálltunk megint sok helyen, akkor már az északi parton mentünk, így Izland összes arcát megnézhettem. :)



Ezt a képet annyira szeretem :D <3

Az északi part már egy kietlen síkság. Nincs sok hely, inkább dombok meg sivatag. Most havas volt ugyan ez is, tehát nem sok látszott...



Ez a hegy nagyon híres, az északi rész szimbóluma ugyan nem, de nevezetessége.



Végül 300 km után elértünk Akureyri-be, ami az északi part és egyben az ország 2.vagy 3. legnagyobb városa. Kb. 20.000 fős...



Itt lakik barátom legidősebb nővére, így megálltunk náluk pár órára.Volt ott egy srác, a nővére pasijának az öccse, aki Nyíregyházára jön április végén valami rádióhoz önkéntes munkát végezni. XD Kicsi a világ... :DD

Péntek este 10 körül értünk vissza Reykjavíkba, és még elmentünk egy buliba... Meg akarták mutatni hogy milyen egy igazi izlandi parti... :D Végül lelépett mindenki, csak az előző heti társaság maradt ott, én mint egyszem lány meg még 4-5 srác... akik közül páran nekiálltak WOW-ozni... XD No de azért nagyon jó volt.

Szombaton már csak barátom mamájához mentünk el, meg este egy nagyon jó étterembe. A nagyon jót úgy értem, hogy ilyen fancy kiöltözős volt, de hamburgert és sültkrumplit árultak...

Nagyon finom volt, és szögletes volt a hambuger alakja. :D Kipróbáltam valami szószt is, ami iszonyatosan magas kalóriatartalmú volt, de azért ízlett... Csak a hamburger után már nem sok fért belém...



A vasárnap már a "nem-akarok-hazamenni" jegyében telt. Reggel 30 perc alatt összedobáltam a cuccaimat és sajnos 10.30kor el kellett indulnunk a reptérre. :( Viszont az biztos hogy jövő nyáron jövök én még vissza ebbe az országba, hogy végre gyönyörű zöld állapotában is lássam, illetve barátomat legközelebb Tokyoban látom majd, augusztusban. :) Már alig várom!

Most lassan eltiplizek aludni, tekintve hogy 6 óra múlva fel kéne kelnem, hogy az utolsó simításokat elvégezzem a bőröndökön. Azt hiszem nem érzem még a helyzet komolyságát....

Legközelebb majd Tokyoból jelentkezem, reméljük a csomagokkal illetve a járatokkal rendben lesz minden az International Troll Day ellenére is...xD