Rengeteg mesélni valóm van, így valószínűleg több részben fogom majd feltölteni.
Tehát kezdjük onnan, hogy vasárnap, szeptember 4-én újra találkoztam a fogadó családommal, akik Tokyoba látogattak. Mégpedig azért, mert a fogadó húgomnak volt egy musical előadása.
Ő már végzős egyetemista és ez alatt a 4 év alatt végig az egyetem musical körében tevékenykedett dalszerző, forgatókönyvíró illetve egyéb minőségben is. 3 évben sorozatosan az ő általa készített forgatókönyvet választotta ki a zsűri, így ebből készült 2 felvonásos musical.
Itt egy családi kép a musical reklámjával. A sztori aranyos volt, tipikus amerikai high school - pompomlányok meg a baseball csapat... Összevontak egy lány és egy fiúiskolát és arról szól hogy hogyan ismerkednek meg egymással, persze van benne love story is. Az összes dalszöveget a Momoka, a húgom szerezte. A dalokat azt hiszem nem mind, de a betanítást is ő végezte, nagyon szép munka volt! Egy ilyen egyetemi musical esetén a világítást, hangszerelést mind mind a csapat tagjai végzik! A termet persze bérlik, de azon kívül mindent maguknak intéznek. Jelmezeket, sminket, hajat is természetesen!
Számomra kellemes meglepetés volt, mivel nem vártam ennyire magas szintű profi előadást. Ezért jött el a családom Komatsuból hogy láthassák, mivel a Momoka jövő tavasszal végez így ez az utolsó évadja és az utolsó forgatókönyve.
Itt is találkoztunk, majd ők mentek is a reptérre mert ment a gépük hazafelé, én pedig visszajöttem a koliba összepakolni. Én végül az éjszakai buszt választottam.... Éjszakai busszal oda-vissza annyiba került mint a shinkansen egy útra.Olyanok ezek az éjszakai buszok, mint egy rendes távolsági busz, de el van függönyözve az összes ablak és a sofőr melletti felszálló rész is, így sötétben aludhat az ember. Mivel elég nagy az ország keresztbe kasul járnak mindenfelé a buszok, és ha pénze nem annyira de ideje az van az embernek akkor megéri használni őket. Az enyém 23.25kor indult Shinjuku állomásról és másnap reggel 8.00-ra ért Komatsuba.. Közben volt pisiszünet meg 2 másik helyen le lehetett szállni, amúgy megállás nélkül repesztettünk az autópályán.
Ezen megpróbáltatások után végül hétfő reggel megérkeztem Komatsuba. Aznapra nem sok program volt, otthon voltunk, bementünk a KIA-ba, a Komatsu International Association-be, ahol japánt tanultam a gimi alatt. Mindenki ott volt még és emlékeztek rám ami nagyon jó érzés volt :)
Este együtt vacsoráztunk a családdal.
Sajnos le nem fényképeztem, de felújították a nappalit és a konyhát! Még 6 éve tatamis igazi japános szoba volt, most pedig nagyon letisztult, sötét barna fa padló és bútorok illetve fehér falak által dominált modern étkező-konyha lett belőle. Nekem nagyon tetszett így.
Sokkal könnyebben tudtunk beszélgetni, még úgy is hogy az anyukám közben a konyhában mosogatott meg pakolt.
Második nap, kedden estére volt programom a japán tanárnőmmel és a fogadó anyukámmal vacsorára. Napközben elmentem Kanazawába várost nézni, egy orosz barátommal aki szintén Komatsuban volt 6 éve. Ő is Tokyoban van most és egy buszon mentünk vissza, csak ő a saját fogadócsaládjánál szállt meg.
Elmentünk a legfontosabb helyekre, de nem mentünk be egyik helyre sem mert dugig voltak. Ehelyett kisebb múzeumokat látogattunk meg.
Ez egy panoráma kép akart lenni. Ez a Suzuki Daisetsu múzeum. Ő egy híres filozófus volt, aki Ishikawa prefektúrából származik. Szintén híres helybeli még Nishida Kitaro, ők ketten évfolyamtársak és mindketten nagyon elismert filozófusok voltak. Daisetsu rengeteg könyvet írt a buddhista filozófiáról. Maga a múzeum is inkább egy olyan hely volt ahol csöndben lehet gondolkodni, meditálni. Ez a központi épülete, abban a házban le lehetett ülni középen és nézni a vizet.
Így.
Nekem nagyon tetszett. Az épület mellett volt egy ingyenesen látogatható de nagyon elrejtett japán kert.
Gyönyörű volt! Innen az erdő közepén vezetett egy kis ösvény egy másik múzeumba, ami sajnos aznap zárva volt. Mint kiderült az erdei ösvény tovább is ment, az Ishikawa Prefektúra Szépművészeti Múzeumig. Itt sem jártam még eddig, de nagyon szép kollekcióik voltak!
Ezután elmentünk a gésa negyedbe, amiből amúgy kettő is van Kanazawában, a keleti és a nyugati negyed. A keleti nagyobb, több épület van arrafelé, de a nyugati is nagyon szép - oda csütörtökön látogattunk el.
Szóval Kanazawa nagyon híres az aranyművelésről is. Az ország legtöbb aranylapját itt készítik és volt egy ezzel kapcsolatos múzeum is. Elmagyarázták hogy mi a különbség a különböző karátok között, hogy nyújtják ki ezeket a vékony aranylapokat, ennek milyen technikája van.
Nem tudtam pl hogy egy 10 ft-os méretű aranydarab azzal a technikával kinyújtva kb. 6 m2-re kinyújtható. Szóval ebben a múzeumban nézelődtünk, majd mentünk volna a régi teaházakat megnézni, mikor észrevettem hogy nincs meg az Iphone-om. Fényképezésre hoztam el, mert jó a kamerája, de sajnos SIM lockolt így nem tudom telefonként használni a mostani sim kártyámmal.
Nagy pánikolás után végigtelefonáltam az összes múzeumot meg az éttermet ahol ebédeltünk, és végül a szépművészeti múzeumban megtalálták az egyik pihenőrészlegen. Még szerencse hogy Japánban vagyunk....
Ezután visszamentem Komatsuba és majdnem éjfélig ettünk-ittunk és beszélgettünk hármasban a tanárnőmmel és a fogadó anyukámmal.
Szerdán ennek ellenére korán keltem, mert mochit készítettünk! Illetve.. mire én felkeltem már elkészült, de az evés részéből azért kivettem a részem! :D Nagyon finom volt!
Tokyoban szinte sosem hallani, maximum újév környékén, hogy mochit készítenének az emberek. Vidéken szinte mindenkinek van mochi készítő gépe, amibe bele kell tenni a mochi rizst meg megfelelő mennyiségű vizet, és addig püföli míg össze nem áll.
Mochizás után jöttek a gyerekek a mikoshi szentéllyel. Ugyanis olyan szerencsém volt, hogy szerdától péntekig 3 napon keresztül tartott az Ataka matsuri - egy helyi fesztivál. Helyi, mivel Komatsu város Ataka városrésze tartja, mégis a város egyik legnagyobb rendezvényének számít!
Ataka városrész is 9 kisebb tömbbre van osztva, mi a 8-asban lakunk. Ilyenkor minden tömbben van egy gyerekcsapat akik körbejárják a házakat és minden család kiteszi a családi címert illetve egy lampiont az ajtó elő. Ahol az kint van, oda mennek a gyerekek. Ilyenkor pénzt illik nekik adni, amit később összegyűjtenek és a mikoshi felújítására használnak. Egy ilyen szentély milliókba kerül, úgyhogy rendesen karban kell tartani.
Mind a 9 tömbből jönnek a gyerekek, és bekopognak majd énekelnek egyet, aztán átveszik a borítékot és mennek tovább. Japánban mindig borítékban adják át a pénzt, illetlenség magában odaadni valakinek. Ilyenkor pl nem "pénz", hanem "virágdíj" néven emlegetik.
A gyerek mikoshi után jött egy szekér is, rajta ült egy taiko dobos aki végig dobolt.
A szekér előtti srácok az oroszolán, a kék ruhás pedig harcol vele és elűzi a gonosz szellemeket a háztól - legalábbis szerintem ez az értelme. A fogadó anyukám nem igazán tudta... A kék ruhás srácok mind a kisebbik fogadó húgom évfolyamtársai, 14-15 év körüliek.
Nagyon érdekes volt!
Ezután du. 4 körül a felnőtt férfiak kedték el körbehordani a mikoshi nagyobb változatát.
Itt hozzák le a szentélyből. Itt is tömbönként adták át egymásnak a szentélyt, és mindenki a saját tömbjét járta be. Ilyenkor szokás adni egy nagy üveg (1,8 literes) sakét. Ezt a sakét a szentély papjai összegyűjtik és eladják, majd az abból befolyt pénzt a szentély fenntartására fordítják. Családfüggő hogy drága vagy olcsó sakét adnak, de a szentély nagyon olcsón árulja, úgyhogy aki szereti az siet megvenni amint vége a fesztiválnak. :D
Átlagosan egy 1,8 literes üveg JÓ sake olyan 3000 yen, olcsóbb már van 1600 yen körültől. A szentély meg 1000 yenért árulja - azt mondta a fogadó anyukám.
Csütörtökön megint Kanazawában voltunk, ezúttal a szamuráj negyedet illetve a nyugati teaházakat néztük meg - zuhogó esőben. Bőrig áztunk, hiába volt nálunk esernyő. Megint egy tájfun járt a környéken, így teljesen elrontotta a hét felét az eső....
De a látvány így is szép volt!
Fényképek majd holnap jönnek a következő részben!
Egy kép sem látható!
VálaszTörlésAnya
nincsenek fotók
VálaszTörlés